Az új szabályzat előírásainak betartása azonban ugyanolyan problematikus maradt, mint a korábbi rendelet által előírt eljárások megvalósítása. Ez legalább két okra volt visszavezethető: egyrészt a középiskolai intézményrendszer fenntartói háttere az 1920 előtti állapothoz hasonlóan tagolt maradt. Így az iskolafenntartó felekezetek, de maga a VKM sem törekedett arra rendeleteivel, hogy az egyes hallgatói csoportok ugyanolyan szabályok mentén töltsék el gyakorlati idejüket. Másrészt, az 1929-ben bevezetett gyakorlóévi szabályzat lényegében a fővárosi tanárképző intézet felügyelete alatt működő gyakorlóiskola több évtizedes tapasztalatain alapult.2 Az előírások egy része a gyakorlóiskola hiánya, késői létrehozása vagy annak személyzeti, infrastrukturális háttere miatt a vidéki hallgatók gyakorlatainak megszervezése során egyszerűen betarthatatlannak bizonyult.3 Jól megragadható, hogy a professzionalitás egységes protokollok mentén történő formálásának alapelve hogyan sérült mind a VKM, mind pedig maga a tanárképző intézet elnökségének a részéről részben a gyakorlóévet szabályozó dokumentumok változásai, valamint a konkrét hallgatói kérvények elbírálása nyomán.

A gyakorlótanításra történő jelentkezésről rendszerint egy külön elnöki hirdetmény tájékoztatta az őszi és a tavaszi félév kezdetén az ötödéves jelölteket. Ebben a hallgatók áttekintést kaphattak arról, hogy az 1924: XXVII. törvény által előírt egyévi gyakorlóiskolai kötelezettségnek milyen módon tehettek eleget. A gyakorlótanítást szeptember 1-én, illetve február 1-én lehetett megkezdeni. Azoknak a férfi hallgatóknak, akik ősszel gyakoroltak és szakvizsgájukat május–júniusban vagy tavaszi jelentkezés esetében legkésőbb januárban befejezték, a gyakorlóiskola igazgatóságánál kellett jelentkezniük.4 Minden más hallgatói csoportnak, így a női hallgatóknak, illetve a szakvizsgálati követelményeket teljesített, de a vizsgafolyamatot még nem lezárt hallgatóknak a tanárképző intézet elnökségéhez kellett folyamodniuk az anyakönyv, a szakvizsgálati értesítő, az egyetemi leckekönyv, valamint a tanárképző intézeti jelentkezőkönyv benyújtásával. A szakvizsgai jelentkezés feltételeit teljesítő, de a vizsgát nem tett, úgynevezett „alapvizsgás” jelöltek csak úgy folytathatták gyakorlatukat, ha ősszel legkésőbb szeptemberben, tavasszal pedig februárban sikeresen kiállták szakvizsgájukat. Számukra az is megkötés volt, hogy alapvizsgával rendelkezőként kizárólag a gyakorlóiskolába nyerhettek beosztást.5 A női jelöltek részére a VKM 252-19/1930 (II. 25). rendelete az Erzsébet Nőiskolát, illetve a Mária Terézia női középiskolát jelölte ki gyakorló jellegű iskolaként a pedagógiai év eltöltésére.6

Az elnökség általános felhívása mellé csatlakozott a gyakorlóiskola igazgatójának tájékoztatója addig, amíg a férfi tanárjelölteket a mintagimnázium igazgatósága osztotta be gyakorlatra. Az intézmény lényegében kiválogatta azokat a jelölteket, akik tanulmányi szempontból társaik fölé emelkedtek, s a többi jelentkező kérelmét a budapesti tankerületi főigazgatósághoz továbbította fővárosi intézményekhez történő beosztásra. A csupán alapvizsgával rendelkező, illetve köztisztviselői ösztöndíjban részesülő gyakorló jelöltek kizárólag a gyakorlóiskolában végezhették pedagógiai évüket. A jelölteknek akkor is a gyakorlóiskolához kellett folyamodnia, ha autonóm felekezeti intézményben kívántak gyakorolni, vagy ha a gyakorlatot nem Budapesten kívánták eltölteni. Előbbi esetben az illető hitfelekezet nyilatkozatával kellett a jelölteknek rendelkeznie arról, hogy a gyakorlóév eltöltéséhez rendelkeznek engedéllyel felekezetüktől. Utóbbiban pedig a kérelemről nem a gyakorlóiskola elöljárósága, hanem a tanárképző intézet elnöksége döntött, amely csak kivételes esetben engedélyezte a fővároson kívül eső gyakorlat eltöltését.7

Erre azonban egyre kevésbé adott teret az elnökség, mivel a gyakorlóév időszaka alatt előbb az iskola-egészségtant, majd pedig a szaktárgyak tanításának a módszertanát, illetve a theoretikumokat is kötelezően kellett hallgatnia a jelölteknek, ami a fővárosban történő gyakorlást szükségszerűvé tette. Ennek kialakulása az iskola-egészségtan képzésben való megjelenésével indult el. A terület hallgatásának kötelezővé tétele először 1923 júniusában merült fel Juba Adolf javaslata alapján, aki a közegészségtan és iskola-egészségtan tanulmányozását és a belőlük történő kollokválást minden tanárjelölt részére kötelezővé kívánta tenni. Ezt a tanárképző intézet igazgatótanácsa arra hivatkozva hárította el, hogy az 1883: XXX. törvény nem sorolta fel az egészségtant a középiskolai rendes tárgyak között, így a tanárjelöltek számára sem lehetett kötelezővé tenni. Ennek ellenére Lobmayer Gézát megbízta a tanács iskola-egészségtani előadások tartásával, amelynek látogatását ajánlotta az elnökség.8

Juba javaslatát követően Liebermann Leó vetette fel 1926 februárjában iskola-egészségtani előadások tartását a középiskolai tanárjelöltek számára arra hivatkozva, hogy a tanítóképzőkben kötelező volt a terület hallgatása, s a tanárok minden nap érintkezve tanulóikkal sokat tehettek preventív jelleggel az egészségügyi problémák kialakulása ellen. A képzést kollokválási kötelezettséggel párosítva képzelte el nyilvános rendes egyetemi tanárok előadásában, hogy a látogatási előírások alól ne lehessen kitérni.9 A VKM kikérte a javaslatról a tanárképző intézetek, illetve az Országos Közoktatási Tanács véleményét. A szegedi társprofessziós szerv egyetértett a javaslattal, az iskola-egészségtan hallgatását az ötödik, azaz a gyakorlati évre helyezte volna, de kollokválási kötelezettség nélkül a túlzott tanulmányi megterhelés elkerülése miatt.10 A pécsi és a debreceni tanárképző intézetek szintén a gyakorlati év időszakára kívánták helyezni az iskola-egészségtant, előadását egy félévre kívánták szorítani a szegedi javaslathoz hasonlóan kollokválási kötelezettség nélkül.11 A budapesti tanárképző intézet Libermann javaslatát a pécsi tanárképző javaslatával együtt kapta meg véleményezésre, amelyet az 1926. június 16-i igazgatótanácsi ülésen tárgyalt. Ezen egy elvi támogató álláspont alakult ki, de a testület a gyakorlati megvalósítást kivitelezhetetlennek látta, mert a gyakorlóévben is megterhelést jelentett volna a terület akár egy félévig történő tanulmányozása, s bevezetése ellentmondott volna a tanárvizsgálati szabályzat azon kitételének, hogy kivételes esetben a jelöltek az igazgatótanács hozzájárulásával a tanárképző intézet székhelyétől távol is eltölthessék a gyakorlati idejüket. A fővárosi intézet tehát nem osztotta a vidéki tanárképző intézetek álláspontját.12 Az Országos Közoktatási Tanács a budapesti tanárképző intézet véleményével értett egyet: a gyakorlati év egyébként is jelentős megterheléssel járt a jelöltek számára a pedagógiai vizsgára való felkészülés miatt, így Liebermann javaslatát ugyan elvileg támogathatónak ítélte, de kötelező bevezetését és a kollokvium előírását nem javasolta a kultusztárca részére.13 Időközben azonban a Népjóléti Minisztérium is felkarolta az ügyet, mivel az egészségtan tanárok és az iskolaorvosok szövetsége azt kérte, hogy az iskola-egészségtan tanítását a középiskolai tanárképzésben segítse elő a kultusztárcánál.14 A kérés lényegében a középiskolai tanárok teoretikus tudáskészletét érintő, az orvosi-élettudományi hivatás joghatósága alá tartozó terület beemelését kívánta elérni a tanárképzésbe. Az átirat célt ért, mivel a VKM IV. ügyosztálya a beérkezett vélemények összegzését követően rendelettervezetet készített, amely az 1928/1929. tanévtől heti két órában egy éven át kívánta a tanárjelöltek számára az iskola-egészségtan hallgatását kötelezővé tenni vizsgázási kötelezettség nélkül, amellyel kapcsolatban immár mindössze abban várta a tanárképző intézetek véleményét a tárca, hogy azt hogyan kívánták az órarendbe beilleszteni.15

A vidéki tanárképző intézetek korábbi álláspontjukhoz ragaszkodva egyedül a gyakorlati év alatt tartották elképzelhetőnek az iskola-egészségtan hallgatását.16 A debreceni testület elnöke egyúttal azt is megjegyezte, hogy a VKM ezzel a lépéssel egyoldalúan beavatkozott a tanárképző intézetek tantervébe, így a jövőben előzetes egyeztetést javasolt a tárca számára a szakértői testületekkel.17 A fővárosi tanárképző intézet pedig az első évi tapasztalatok tükrében kezdeményezte a rendelet módosítását a kultusztárcánál, hogy heti két óra helyett mindössze egy órában és egy félévig kelljen a gyakorló tanárjelölteknek az iskola-egészségtant hallgatniuk, ezzel tanulmányi terhelésüket csökkentve.18 A VKM az 525-1-1931. (I. 21.) számú rendeletével a kérésnek eleget tett, így az 1930/1931. tanévben a jelölteknek már csak egy félévig kellett az iskola-egészségtani előadásokat hallgatnia.19

Az iskola-egészségtan hallgatási kötelezettségének módosításával szinte párhuzamosan a VKM az Országos Közoktatási Tanács javaslata nyomán felszólította a fővárosi tanárképző intézet igazgatótanácsát annak átgondolására, hogy nem volna-e célszerűbb a módszertani előadásokat a negyedévről a gyakorló évre áthelyezni, mivel ekkor a hospitálási kötelezettségek teljesítése mellett nagyobb haszonnal hallgathatták a jelöltek a szaktárgyaikhoz köthető pedagógiai tárgyakat.20 Az igazgatótanács az 1931. június 11-i ülésén tárgyalta meg a kérdést. Az ügyet előadó Melich János elnökhelyettes úgy érvelt, hogy a módszertani előadások áthelyezése az ötödévre felszabadíthatta a negyedév időszakát a szaktudományos tanulmányok és a szakvizsgára történő felkészülés számára. Emellett az intézkedéstől az is várható volt, hogy a jelöltek ne csupán felvegyék a módszertani előadásokat, hanem azokat látogassák is. Ezt támogatta meg az a javaslat, hogy a jelöltek a jövőben csak tanárképző intézeti székhelyen és csak a kijelölt középiskolákban végezhessék el gyakorlataikat. Mivel a gyakorlóiskola nem rendelkezett elegendő fogadókapacitással, így Kornis Gyula a Bulyovszky utcában működő Báró Kemény Zsigmond Reáliskolát, illetve a Barcsay utcában található Madách Imre Gimnáziumot javasolta gyakorló jellegű iskolákként kijelölni, ahová a létszám feletti férfijelölteket a gyakorlóiskola igazgatósága, illetve a tanárképző intézet elnöksége beoszthatta.21 A theoretikumok hallgatását a férfi tanárjelöltek számára egységesen a gyakorlóiskolában jelölte ki az elnökség, míg a női tanárjelöltek esetében erre a Mária Terézia középiskolában, illetve az Erzsébet Nőiskolában nyílt lehetőség. A gyakorlati pedagógiához kapcsolódó kurzusokat a hét utolsó napjainak (csütörtök-péntek) délutánjaira tervezte a tanárképző intézet vezetése hirdetni, hogy a gyakorlóévvel járó egyéb kötelességeknek a jelöltek eleget tudjanak tenni.22

Az igazgatótanács határozatait az elnökség felterjesztette a VKM-miniszterhez, kérve a tanárvizsgálati szabályzat 10. §. C. pontjának módosítását. A vonatkozó rész új formájában előírta a tanárképző intézetben a tanítási gyakorlathoz kapcsolódó módszertani előadások hallgatásának kötelezővé válását. A Gyakorlóévi Szabályzat és Utasításhoz kapcsolódóan az elnökség kérte az iskola-egészségtani, módszertani és a theoretikumok hallgatásának a kötelezettsége miatt annak kimondását, hogy a gyakorlatot csak az egyetemi székhelyen lehessen eltölteni.23 Emellett az elnökség azt is kérte a kultusztárcától, hogy a VI. kerületi Báró Kemény Zsigmond Reáliskolát jelölje ki olyan intézményként, amelyben a Gyakorlóévi Szabályzat és Utasítás szerint tölthetik el tanulmányaikat a gyakorlóiskolába nem beosztható jelöltek. A felterjesztésből jól kirajzolódik, hogy a kiválasztott iskolák a tanárképzési ügyek szempontjából a tanárképző intézet igazgatótanácsa, illetve elnöksége alá rendelődtek, ugyanis a képzéssel összefüggő ügyekben csak a tanárképző intézeten keresztül léphettek érintkezésbe a kultuszminisztérummal.24 Kornis Gyula egy a Petz Gedeon elnök felterjesztéséhez csatlakozó levélben külön is megindokolta a gyakorló jellegű iskolák kijelölésének szükségességét és kilátásba helyezte, hogy a Kemény Zsigmond Reáliskola mellett a Madách Imre Gimnázium kijelölését is szükségesnek tartaná, ha Zibolen Endre kinevezést nyert az intézethez.25

A VKM rendelete végül csak az előbbi iskolát jelölte ki gyakorló jellegű intézményként, amelyet tanárképzési ügyekben a tanárképző intézet alá rendelt. Ez nemcsak abban fejeződött ki, hogy felterjesztéseket a tanárképző intézeten keresztül intézhetett a középiskola, hanem abban is, hogy a gyakorlóiskolában létszám felettivé váló jelölteket immár nem a budapesti tankerületi főigazgatóság, hanem a tanárképző intézet elnöksége közvetlenül osztotta be az intézménybe. Emellett a fővárosi tanárjelöltek számára a vidéki gyakorlatot elvileg csak kivételes esetben és ekkor is csupán egyetemi székhelyen levő gyakorlati helyen engedélyezte.26

A professzionalitás egységes protokollok mentén történő formálása mellett a tanárképző intézet igyekezett a gyakorlóév eltöltésének a módját is standardizálni. Ennek eszközezként szolgált az iskola-egészségtan, a módszertani órák, valamint a theoretikumok kötelező hallgatásának előírása, illetve a tanárképző intézeti székhelyen eltöltött gyakorlat előírása. Emiatt a jelölteknek a gyakorlóévben is be kellett iratkozniuk az 1931/1932. tanévtől a tanárképző intézetbe, s a korábbi teoretikus tanulmányi szakaszhoz hasonlóan jelentkező könyvükben fel kellett tüntetni a gyakorlóév során hallgatott kurzusokat, amelyeket a félévek végén tanácstagi aláíratásra és feljegyzésre is be kellett mutatni.27

A gyakorlóév eltöltésében és szerkezetének a módosulásáról az elnökség tájékoztatta a tanárképző intézethez kapcsolódó oktatókat, kiemelve a jelentkezőkönyvek ellenőrzése területén bekövetkező változásokat,28 illetve adatokat kérve tőlük a módszertani gyakorlatok látogatottságáról,29 a gyakorló jellegű intézmények igazgatóit,30 az egyéb, fővárosi gyakorlóhelyként szolgáló intézményeket,31 valamint a hallgatókat.32 Utóbbiak informálása azért is volt különösen fontos, mert a korábbiakkal szemben a módszertani gyakorlatok felvételét a negyedévben nem fogadhatták el az igazgatótanács tagjai, így nem megfelelő felvételük esetén törlési kérelemmel kellett az elnökséghez fordulni.33 Emellett kötöttebbé vált a gyakorlati helyek megválasztása is, hiszen megjelölhettek ugyan a gyakorló iskola, vagy a kijelölt gyakorló jellegű középiskolák mellett egyéb fővárosi intézményeket is a hallgatók, azonban ezek a kérések nem bírtak kötelező erővel a budapesti tankerületi főigazgatóságra nézve, így lényegében a fogadói kapacitások függvényében bárhová beoszthatta a jelölteket.34

A standardizációs törekvések a gyakorlóév minden aspektusát áthatották, így egységes űrlapot vezetett be az elnökség a gyakorlótanításra történő jelentkezéshez,35 illetve a gyakorlótanítás értékeléséhez. Utóbbiból kettő is volt, amelyek közül az egyiket a pedagógiai vizsgára való jelentkezéshez,36 a másikat pedig a gyakorlóév végén az oklevél kiadásához kellett kiállítani,37 a formanyomtatványokat a vidéki társintézmények számára is megküldte az intézet vezetése.38 Emellett a tanárképző intézet vezetése fontosnak tartotta, hogy a női és a férfi tanárjelöltek lehetőleg ugyanolyan feltételek mellett töltsék el gyakorlóévüket. Ez azonban beteljesületlen vágy maradt, hiszen a férfi tanárjelöltekéhez hasonló női gyakorlóiskola nem létesült a korszakban. A két kijelölt gyakorló jellegű intézményben azonban az elnökség igyekezett hasonló feltételeket kialakítani. Ennek eléréséhez ellenőrizte az intézményben a tanárjelöltek vezetésének módját,39 javasolta a vezető oktatók óraszámának csökkentését,40 valamint a női tanárjelöltek által igényelhető ösztöndíjak41 és a vezető tanárok bérezését is rendezni kívánta.42

A gyakorlóév egységes protokollokat követő, standardizált jellegű eltöltése érintette a gyakorlati intézmények és a tanárképző intézet viszonyrendszerét is. A gyakorlóiskola vonatkozásában a kapcsolat változatlan maradt, azaz a tanárképző intézet elnöke a tankerületi főigazgatókat megillető jogokat gyakorolta az intézmény belső viszonyai fölött, így javaslatot tehetett az igazgató személyének43 és a tanári kar összetételének változásaira,44 vagy mellékfoglalkozásainak engedélyezésére,45 az érettségi elnökök kijelölésére,46 ellenőriztette a gyakorló tanárjelöltekkel szembeni eljárásokat,47 illetve az intézetben végzett tudományos kutatómunkát,48 s a gyakorlóiskola minden felterjesztése csak az intézet elnökségén keresztül történhetett. A gyakorló jellegű intézmények kijelölésükkor elfogadták, hogy a tanárképzési ügyekben szintén az elnökségen keresztül tehettek felterjesztéseket. A standard viszonyok megteremtésére irányuló szándék érvényesítése azonban egyre inkább más vonatkozásokban is alárendelte a középiskolákat az elnökségnek. Ez már a Báró Kemény Zsigmond Reáliskola és a Madách Imre Gimnázium kijelölésekor is felmerült, hiszen az igazgatótanácsi ülésen csak bizonyos igazgatók hivatalban maradásához vagy kinevezéséhez kötötte a tanács az iskolák jelölését.49 Ha valamely gyakorló jellegű iskola érdeksérelmet szenvedett, vagy léte veszélybe került, előfordult, hogy az elnökségen keresztül próbálta azt megvédeni.

Így tett Radák Olga, az Erzsébet Nőiskola igazgatója, akinek tudomására jutott, hogy költségvetési megtakarítások miatt a VKM két budai tanítónőképzőt (Csalogány utcai és Damjanich utcai intézetek) kívánt összevontan elhelyezni az iskola épületében, a női középiskolát pedig a budai állami tanítóképző épületébe kívánta költöztetni. Radák részletes levélben indokolta meg intézménye hasznosságát a tanárképzés szempontjából, s kérte az elnökséget ügyének pártfogolására a VKM-ben.50 Felterjesztése az elnökséghez nem maradt hatástalan, az igazgatótanács 1931. november 18-i ülésén foglalkozott kérésével, amelyen egyöntetűen támogatta az intézet változatlan formában történő fennmaradását,51 s ehhez támogatói levelet is felterjesztett az elnökség a kultuszminiszterhez.52 Ennek eredményeként az Erzsébet Nőiskola felől ideiglenesen elhárultak a működését veszélyeztető kezdeményezések,53 azonban érdekeinek védelmére később is igénybe vette a tanárképző intézet pártfogását.54 Olykor pedig előfordult, hogy maga az elnökség lépett fel a VKM intézkedéseivel szemben a gyakorlati helyek érdekeit védve.55 A tanárképző intézet befolyásának és ellenőrzésének kiterjedtségét jelzi a gyakorló helyek felett, hogy 1935 novemberében Kornis Gyula elnök a VKM-minisztertől azt kérte, hogy a gyakorlóiskola mintáját követve a gyakorló jellegű intézményekben is elsősorban a professzionalitás formálásában eredményesen felhasználható tanárokat nevezzen ki a tárca. Az elnök szerint a gyakorlóiskolában az igazgatók és a tanári kar tagjainak esetében is rendszerint több jelölt közül választották ki a gyakorlati pedagógiai szempontból legalkalmasabbnak mutatkozó személyt. Ennek az alapelvnek az érvényesítését szükségesnek tartotta az elnökség a gyakorló jellegű iskolák esetében is az eredményes tanárképzéshez,56 amellyel a VKM IV. és az V. ügyosztálya is egyetértett.57 Így ezekben az intézményekben lényegében a tanárképző intézet elnöksége és igazgatótanácsa által kialakított, a Gyakorlóévi Szabályzat és Utasításokban rögzített elvek mentén válogatták ki a professzionalitás formálásának folyamatába bevont tanárokat.

A jelöltek gyakorlati képzettségének egységes protokollok mentén történő formálási igényét azonban nem lehetett teljes mértékben érvényesíteni. Az egyes hallgatói csoportokhoz kapcsolódó egyedi szabályzatértelmezés, illetve az elnökség több esetben kimutatható, nem konzekvens ügykezelése miatt a jelöltek professzionalitásának egységes protokollatokat követő formálása lényegében nem valósulhatott meg. Ezek közül a csoportok közül emelkednek ki a katonaviselt tanárjelöltek, akiknek az esetében az I. világháború utáni kedvezményeik megszüntetését követően hosszú ideig nem merült fel bármilyen további engedmény. Ezt jelzi Kaltneker István esete, aki katonai reáliskolába történő beosztását kérte a pécsi tanárképző intézettől, amelyet a VKM a fővárosi tanárképző intézethez küldött meg véleményezésre. Melich János elnökhelyettes arra hivatkozva találta kedvezően elbírálhatónak a kérelmet, hogy a katonai reáliskolák jogi szempontból más középiskolákkal egyenértékűnek számítottak, szervezetükben hasonlítottak a polgári célokat szolgáló reáliskolákéhoz. Így amennyiben a VKM. V. ügyosztálya ugyancsak támogatta a kérést, s alkalmasnak tűnő vezetőtanár is volt az intézetben, a fővárosi professziós testület a maga részéről nem támasztott kifogást a beosztás ellen.58 Melich javaslata mögött az a megfontolás állt, hogy a gyakorlóév eltöltésének alapelvei érvényesüljenek ugyan, de a jelölt katonatiszti beosztása miatt nem érvényesíthette teljes mértékben az intézet standardizációs törekvéseit, így engedélyezte számára a vidéken történő gyakorlás lehetőségét.

Szintén az egységes prokollok mentén történő formálását akadályozta a VKM 540-5/173-1929 (1930. I. 20.) számú rendelete, amely a katonai szolgálatot teljesítő joghallgatók tanulmányi kedvezményeit a tanárjelöltekre is kiterjesztette. Az intézkedést a tanárképző intézet igazgatótanácsa kénytelen volt tudomásul venni, s 1930. május 15-i ülésén megállapította, hogy a jelöltek ugyanúgy félévi tanítási kedvezményben részesültek, mint az 1889: XXVII. törvény nyomán megállapított önkéntesi szolgálat alapján 1914 előtt.59 Így a legalább egyévi vagy karpaszományos katonai szolgálatot teljesítő jelöltek már félévi gyakorlatot követően pedagógiai vizsgára voltak bocsáthatók.60 Ennek következményei szinte azonnal érzékelhetővé váltak, ugyanis a jelöltek kérelemmel fordultak katonai szolgálatuk utáni kedvezmények érvényesítésére.61 A tanárképző intézmény elnökségének mindössze annyi mozgástere maradt, hogy legalább a gyakorlatok tanárképző intézetek székhelyén történő eltöltésének elvét megpróbálta betartatni a gyakorlóévhez kapcsolódó iskola-egészségtani, módszertani stúdiumok és a theoretikumok hallgatásának a biztosítása végett. Előfordult azonban, hogy ennek a törekvésnek sem sikerült teljes mértékben érvényt szerezni, mert vagy a VKM. V. ügyosztálya osztotta be úgy a jelöltet, hogy a gyakorlóiskola látogatása meghiúsult,62 vagy a Honvédelmi Minisztérium vezényelte a katonai hátterű jelölteket olyan intézményekbe, amelyekben a gyakorlat feltételeit nem lehetett teljesíteni.63 Ezek a típusú problémák idővel ugyan enyhültek,64 s a VKM,65 valamint a honvédelmi tárca is partnernek bizonyultak a katonai jelöltek gyakorlatának rendszerezettebbé tételében,66 azonban a gyakorlóiskola igazgatójának 1933. februári jelentése rámutat arra, hogy a félévi kedvezmény milyen következményekkel járt más, egyévi gyakorlatot folytató jelöltek képzésével szemben. Staud János 1933 februárjában ugyanis jelezte a tanárképző intézet elnökségének, hogy a jelöltek felavatásukat vagy leszerelésüket követően váltak jogosulttá kedvezmény érvényesítésére, s a legtöbben éltek is a lehetőséggel. Gyakorlatuk azonban nem volt összevethető azokéval, akik egy évig maradtak a gyakorlóiskola kötelékében. Az igazgató úgy becsülte, hogy a theoretikumokon, a próbatanításon és az értekezleteken való részvétel felét teljesítették mindössze a kedvezményezettek. Azok, akik a tavaszi félévben kezdték meg a gyakorlást, még ennél is csekélyebb mértékben voltak bevonhatók a gyakorlati képzésbe. Kimutatása szerint az 1932/1933. őszi félévben 76 jelöltből 21 volt jogosult a csökkentett gyakorlatra, a tavaszi félévben pedig 38 hallgatóból 13. Becslése szerint így a férfi jelöltek harmada-fele fejezhette be hiányos gyakorlati képzettséggel felkészülését.67 Staud nyíltan kijelentette, hogy a kedvezmény jellege és kiterjedtsége lényegében az 1924: XXVII. törvény standardizációs céljait veszélyeztette a gyakorlótanítás területén. Bár a felterjesztést Kornis Gyula is megkapta, érdemi intézkedés nem történt az ügyben.68

Hasonlóképen sérült az egységes módon lefolytatott gyakorlat alapelve a gyakorlóiskola túltelítettsége és az alapvizsgás gyakorló jelöltek magas száma miatt. Azok a hallgatók, akik valamilyen ok miatt nem tudták szakvizsgálati folyamatukat befejezni, jelentkezhettek gyakorlótanításra, s pedagógiai gyakorlatuk beszámított az egyévi gyakorlati időbe, ha szeptemberben vagy februárban a vizsgát kiállták.69 Mivel ezek a jelöltek csak a gyakorlóiskolában végezhették a gyakorlati felkészülést, nagy számuk komoly kihívások elé állította az iskolát: a theoretikumokon egyszerűen nem tudott minden hallgató beférni a terembe, s a vezetőtanárok is túlterheltté váltak a gyakorló jelöltek nagy száma következtében.70 A jelenség a gyakorlóiskola tanári testületének értekezletén is előkerült, ahol az igazgató ígéretet tett felterjesztés készítésére az alapvizsgások gyakorlatának megszüntetését kérve.71 Azok a jelöltek, akiknek időközben szakvizsgájuk sikerült, vagy olyan területtel rendelkeztek, amely nem volt képviseltetve a gyakorlóiskolában, esetleg zsúfolt tanszakokon folytattak gyakorlatot, létszám felettinek minősítette a gyakorlóiskola igazgatósága s áthelyezte őket a Kemény Zsigmond Reáliskolába, esetleg más budapesti intézménybe. Ez azonban további késedelmet eredményezett a gyakorlóév megkezdésében, amely szintén sértette az egységes alapelvek érvényesítését.72

A gyakorlóiskola igazgatósága 1930. szeptemberében kérvényezte az alapvizsgás jelöltek gyakorlatának megszüntetését. Ennek okául a helyhiányt, a vezető tanárok leterheltségét (18–21 gyakorló jelölt bizonyos szakokon), valamint a szabályzatban szereplő 50 fős limit mellett azt jelölte meg, hogy az alapvizsgás jelöltek egy része nem fejezte be gyakorlatát, hanem egyszerűen félbeszakította tanulmányait. Azonban a maradókkal együtt is gyakran olyan nagy volt a létszám, hogy a tavasszal jelentkező szakvizsgások jelentkezését nem tudta az intézmény fogadni.73 A tanárképző intézet elnöksége nem támogatta a felterjesztést, és különvéleményt csatolt a minisztérium részére, amelyben kifejtette, hogy az alapvizsgázott jelöltek gyakorlatának eltörlése méltánytalan lett volna, mivel sokan nem tanulmányi, hanem személyes okok miatt nem teljesítették a szakvizsgát. A közalkalmazotti ösztöndíjban részesülőket is súlyosan érintette volna a gyakorlat megszüntetése, mert juttatásaik megszűntek volna. Az elnökség szerint a tanárképző intézeti tagság és a kötelező gyakorlat kiterjesztése miatt számolni kellett az évi 100–200 férfi gyakorló jelöltre, akiknek elsődlegesen a gyakorlóiskolában kellett a törvény szerint tölteniük pedagógiai gyakorlatukat. Áthelyezésük a gyakorlati képzés egységes standardjait veszélyeztette, így ellenkezett az 1924: XXVII. törvény szellemével. A helyzet megoldására további gyakorló jellegű intézmények kijelölését tartotta szükségesnek.74 Ez a javaslat azonban ugyancsak ellentmondott bizonyos szempontból a gyakorlati felkészülés standardizálásának, hiszen a gyakorló jellegű intézmények csak bizonyos mértékben tudtak a Gyakorlóévi Szabályzat és Utasítás előírásainak megfelelni, legteljesebb gyakorlati kiképzést csak a gyakorlóiskola tudott biztosítani.

A professzionalitás egységes protokollok mentén történő formálási igényét azoknak a jelölteknek az esetében, akik nem a gyakorlóiskolába jelentkeztek, különösen nehéznek bizonyult érvényesíteni. Jelentkezéseiket ugyan a tanárképző intézet elnöksége kezelte, azonban az elnöki adminisztráció a nők esetében a folyamodványokat az Erzsébet Nőiskolába vagy a Mária Terézia Leánylíceumba továbbította, amennyiben az intézmények rendelkeztek elegendő férőhellyel a jelöltek fogadására.75 Ha létszám felettivé váltak, vagy nem a kijelölt női iskolákban kívántak gyakorlatot folytatni, akkor a jelentkezéseket az illetékes tankerületi igazgatósághoz vagy vidéki gyakorlás esetén tanárképző intézethez továbbították.76 A nők esetében is élt az a korlátozás, hogy amennyiben nem teljesítették a szakvizsgát a negyedév végén, csak a kijelölt intézményekben folytathatták gyakorlatukat.77 Előfordultak azonban olyan jelentkezések, amelyek célzottan felekezeti intézményekbe irányultak,78 vagy egy félévet követően,79 esetleg a gyakorlati félév közben kérték a gyakorlóévi beosztás módosítását.80

A jelöltek magas száma miatt az elnökség, a gyakorló középiskola és a kijelölt női iskolák egyaránt jobban hajlottak arra,81 hogy az alapvizsgás jelöltek közül szakvizsgálatot tetteket elengedjék egy félévet követően, vagy szaktárgyaik miatt eleve más fővárosi intézményben kezdjék meg a gyakorlatukat.82 Előfordult, hogy a szaktárgyaik miatt több gyakorlati helyre beosztott jelöltek esetében bizonyos kötelezettségek elengedéséhez is hozzájárult az elnökség.83 Azonban ezekben az esetekben sem fogadta el a késedelmes jelentkezésre,84 vagy külföldi tanulmányokra történő hivatkozással kérelmezett különleges elbánást.85

A jelentkezés rendszerének összetettsége a tankerületi főigazgatók és a hozzájuk tartozó iskolák számára is okozott kihívásokat, hiszen a beosztások jelentékeny adminisztratív terhelést eredményeztek számukra. A vezető tanárok részére történő javadalomigénylés,86 a jelöltek gyakorlatának meghosszabbítása87 vagy annak jelentése, hogy mely intézményekbe osztották be a hallgatókat, mind érintkezést igényeltek a tanárképző intézet elnökségével.88 A főigazgatóságoknak gyakran azoknak a hallgatóknak az ügyeit is kezelnie kellett, akik vidéki tanárképző intézetekből jelentkeztek a fővárosba, azonban a kijelölt gyakorlóiskola, valamint a női középiskolák jelentkezésüket már nem tudták fogadni.89 A beosztás adminisztratív összetettsége, valamint a jelentkezők magas száma miatt tehát nem lehetett a gyakorlóév egységes standardok mentén történő eltöltését garantálni. Ebben maguk a vidéki tanárképző intézmények sem bizonyultak teljes mértékig partnernek: 1932 júliusában Melich János felhívta szegedi kollégája, Bartók György figyelmét arra, hogy a budapesti tanárképző nem szokta engedni szakvizsga hiányában a vidéki intézményben eltöltött gyakorlatot. Ezzel szemben tudomására jutott, hogy a szegedi professziós szerv egy szakvizsgával nem rendelkező szarvasi jelölt számára megengedte egy vidéki intézménybe történő beosztást. Melich kérte, hogy a szegedi társintézet a fővárosi standardokat igyekezzen követni.90

Valójában ebben maga a budapesti intézet sem követett teljesen egységes gyakorlatot, ami a felekezeti autonóm intézetekben gyakorolni kívánó jelöltek kéréseinek eltérő megítélésében jól kimutatható. A tanárvizsgálati szabályzat 1932-es átdolgozása előtt a felekezetekhez tartozó jelöltek az egész gyakorlóévet is eltölthették a tanárképző intézeti székhelyen kívül.91 A felszentelt jelöltek esetében az a megkötés sem élt, hogy szakvizsga hiányában csak a gyakorlóiskolában végezhették gyakorlatukat legalább addig míg tanulmányi kötelezettségüknek eleget tettek.92 A gyakorlóév teljes eltöltését, akár szakvizsga nélkül, a protestáns felekezeti intézetekbe gyakorlatra jelentkező jelöltek számára is engedélyezte az elnökség abból a megfontolásból,93 hogy a gyakorlóiskolában és a gyakorló jellegű intézményekben egyszerűen nem állt rendelkezésre a szükséges számú férőhely.94 A VKM ezekkel a kérésekkel kapcsolatban rendszerint nem támasztott akadályt, s a gyakorlóév eltöltését engedélyezte az egyetemi székhelyeken kívül is.95 Ezeket a kedvezményeket olykor a felekezeti elöljárók igyekeztek tovább tágítani oly módon, hogy a gyakorlóévet középiskola helyett más típusú intézményben tölthessék el a jelöltek,96 vagy a gyakorlással párhuzamosan önállóan is taníthassanak.97 Előfordult olyan felekezeti intézménybe jelentkező jelölt is, akinek féléves gyakorlata a három szakvizsgai teljesítési kísérlet során adódott össze (alapvizsgásként a sikertelen szakvizsga után elölről kellett kezdeni a gyakorlatot). A sikeres szakvizsgát követően azonban engedélyt kapott az így szerzett félévi gyakorlat alapján a vidéki, tanárképző intézeti székhelyen kívüli gyakorlatra.98

A tanárvizsgálati szabályzat 1932-es megújítását követően sem szűnt meg ez a gyakorlat, noha az új szabályzat 8. §-a kifejezetten tiltotta a vidéki gyakorlatok engedélyezését.99 Az előírásokkal szembeni döntéseket vagy az illető középiskolák, felekezetek „különleges” helyzetével,100 nehéz anyagi viszonyaival indokolták,101 vagy félévi gyakorlást követően engedélyezték, amikor a jelölteknek teljesíthették a gyakorlóévi elméleti tanulmányi kötelezettségeiket. A kedvezmények odaítélése azonban nem mutatott egységes mintázatot még a katolikus szerzetesrendek között sem: bizonyos rendek esetében nem volt érvényesíthető,102 míg a tanítórendek esetében az is elegendő volt, ha az illető rend elöljárója egyszerűen bejelentette a rendi tag beosztását valamely saját kezelése alatt levő középiskolában.103 A theoretikumok hallgatásának kötelezettségére vonatkozóan a piarista rend jelöltjeire külön szabályok vonatkoztak: hallgatását teljesíthették felekezeti intézetben, a módszertani, iskola-egészségtani előadásokat azonban továbbra is állami tanárképző intézetben kellett elvégezniük.104 A felekezeti kötődés azonban önmagában nem mutatkozott elengedőnek kivételes eljárás érvényesítéséhez: előfordult, hogy lelkészárva anyagi nehézségeire való hivatkozással kérte beosztását vidéki középiskolába, s ehhez egyházának elöljáróitól is pártfogást szerzett, kérését mégis elutasította az elnökség, ami mögött egyszerűen az állhatott, hogy a kérelmező ugyan erős egyházi támogatással rendelkezett, de nem volt felszentelt egyházi személy.105

Azoknak a hallgatói kérelmeknek az esetében, amelyek vidéki, nem tanárképző intézeti székhelyen folytatott gyakorlat engedélyezésére vonatkoztak, az figyelhető meg, hogy 1931 szeptemberéig az elnökség általában nem szerzett szigorúan érvényt a tanárképző intézeti székhelyen lefolytatott gyakorlat elvének. A gyakorlóiskola igazgatósága és maga az elnökség is készségesnek mutatkozott a vidéki gyakorlatok engedélyezésére a beosztott jelöltek magas száma miatt.106 Így akár magára a túltelítettségre107 vagy az anyagi természetű okokra való hivatkozást is tudomásul vette az elnökség.108 A női és a férfi gyakorlójellegű iskolák kijelölése azonban megváltoztatta ezt a jelöltek szempontjából engedékeny megközelítést. Az 1931. június 11-i igazgatótanácsi ülés határozatainak eredményeként, amelyek a theoretikumok, az iskola-egészségtan, valamint a módszertani tárgyak hallgatását előírták, az egyetemi székhelyeken folytatott gyakorlat kötelezővé vált.109 Így 1931 szeptemberéből az elnökség általában elutasította azokat a kérelmeket, amelyek arra vonatkoztak, hogy anyagi természetű okok miatt a tanárképző intézeti székhelyektől eltérő gyakorlati helyeken folytassák le gyakorlatukat a jelöltek.110 Fenntartotta ugyanakkor ideiglenesen a vidéki gyakorlat engedélyezését azokra az esetekre,111 amikor a jelöltek már gyakoroltak egy félévet valamely tanárképző intézeti székhelyen, s ezt követően kérelmezték vidéki beosztásukat súlyos anyagi helyzetükre való hivatkozással.112 Az 1932-es tanárvizsgálati szabályzat jóváhagyását követően azonban az elnökség immár ezekben az esetekben is szigorúbb elbírálást alkalmazott.113 Ettől akkor sem tért el, ha a kérelmet befolyásos támogatók pártolták.114

A vidéken történő gyakorlást akkor lehetett biztosítani, ha a jelöltek tanárképző intézeti székhelyre kérték magukat. Ezeket a típusú kérelmeket 1932-t követően is kedvezően ítélte meg az elnökség, mivel a tanárvizsgálati szabályzat szellemiségével és előírásaival sem ellenkezett, hogy vidéki tanárképző intézethez kapcsolódó gyakorlóiskolában, vagy gyakorló jellegű intézményben töltsék el pedagógiai évüket a jelöltek.115 Ezeket a folyamodványokat a tanárképző intézet elnökségéhez kellett benyújtani, amelyeket átiratban közölt az intézet vezetése az érintett vidéki társintézményekkel.116 Ilyen típusú átjelentkezések a vidéki tanárképző intézetektől is érkeztek a fővárosba,117 azonban a gyakorlóiskola zsúfoltsága miatt a vidéki jelölteket a legtöbb esetben valamely fővárosi középiskolába osztotta be a tanárképző intézet elnökségének kérésére a budapesti tankerületi főigazgatóság.118

A vidéki gyakorlati helyekre történő beosztási folyamodványok között külön kategóriát képeznek azok a hallgatói beadványok, amelyek a tanárképző intézeti gyakorlóiskolai beosztás alól azért kértek felmentést, mert a kérelmezők tanári állást nyertek, s álláshelyükön való tanári működésüket kívánták gyakorlatként elismertetni. Az 1883: XXX. törvény lehetővé tette, hogy oklevelet még nem nyert tanárokat a középiskolák alkalmazzanak legfeljebb három évig mielőtt végbizonyítványukat elnyerik.119 A gazdasági világválság hatásai arra sarkallták a tanárjelölteket, hogy erre a lehetőségre hivatkozva a felajánlott álláslehetőségeket megragadják, s munkavégzésüket tanulmányaik részeként elismertessék. A tanárképző intézet elnökségének az volt az álláspontja ezekkel a típusú kérésekkel kapcsolatban, hogy a jelöltek legalább egy félévi gyakorló vagy gyakorló jellegű iskolai tanítás nélkül nem oszthatók be más gyakorlati helyekre, különösen nem magánintézményekbe. Gyakorlati helyükön pedig óraadói feladatokat sem láthattak el, mert az a gyakorlat alapvető céljait veszélyeztette.120

A világos alapelvek ellenére az elnökség ebben a kérdésben sem követett egységes gyakorlatot: 1931 nyara előtt is előfordult, hogy felekezeti jellegű intézmények kérésére engedélyezte a gyakorlati beosztást és ezzel együtt a jelölt alkalmazását egzisztenciális okok miatt.121 Az 1931. nyári szigorításokat követően is akadt példa mindkét típusú döntésre, noha a jelöltek kéréseinek a természete nem különbözött lényegileg egymástól. Előfordult, hogy olyan vidéki beosztást engedélyezett az elnökség, ahol a jelölt alkalmazásában igazgatóként működő édesapja játszhatott jelentős szerepet,122 egy másik esetben ugyanakkor a fővárosi gyakorlati-alkalmazási viszonyt nem engedélyezte.123 A munkavégzés fejében történő gyakorlati idő elengedéséhez azonban egyáltalán nem járult hozzá a tanárképző intézet vezetősége.124

Egységesebb eljárásrend mentén bírálta el az elnökség a tanítási gyakorlatok elhalasztásához, megszakításához vagy a szabadságoláshoz kapcsolódó hallgatói kérelmeket. A gyakorlat elhalasztását részben tanulmányi okok, az előfeltételek teljesülésének hiánya125 vagy ösztöndíjak miatt kérelmezték a jelöltek.126 A pedagógiai vagy szakvizsgára való felkészülés,127 esetleg doktori disszertáció elkészítése miatt előfordult olykor a gyakorlat ideiglenes megszakítása, amelyet az elnökség aszerint ítélt meg, hogy a szabályzatban rögzített nyolcnapos időkeretet meghaladta-e a kérés.128 Az időben elnyúló megszakítási kérelmeket rendszerint nem támogatta, különösen ha a jelölt gyakorlata egyébként is rendszertelen volt.129 A betegség,130 illetve egyéb magánéleti okok miatti szabadságolást azonban általában engedélyezte,131 amennyiben nem haladták meg a hat hetet a kérések. A gyakorlati helyek igazgatói is szereppel bírtak a szabadságolásról, vagy a gyakorlat megszakításáról történő döntéshozatalban, akik a jelöltek kéréseinek felterjesztésekor a kérvények mögötti háttértényezőket világították meg.132 Több esetben azonban az elnökség nem tudott döntést hozni, s egy-egy kérelmet az igazgatótanács volt kénytelen elbírálni amiatt, mert azok vagy szabályzati előírások alkalmazhatóságát,133 vagy érzékeny közéleti aspektusokat érintettek.134

Összességében tehát megállapítható, hogy a tanárképző intézet a szabályozási környezet tekintetében jól érzékelhető módon igyekezett a gyakorlóév feltételeit standardizálni, lehetőleg a női és férfi tanárjelöltek számára egyaránt garantálni a professzionalitás egységes protokollok mentén történő formálását. Ezt a törekvést azonban gátolták, hogy a VKM egyes részletszabályai bizonyos hallgatói csoportokat (katonai szolgálatot teljesítők, felszentelt szerzetesek, lelkészek) egyoldalú kedvezményekben részesítettek, a gyakorlóiskolai szűk fogadókapacitások miatt a jelöltek egy tekintélyes része eleve nem részesülhetett rendszerezett gyakorlati képzésben, s a gyakorlóévi beosztáshoz kapcsolódó tanárképző intézeti ügyintézés több területen (vidéki gyakorlatokra történő beosztások, gyakorlattal egy időben történő állásengedélyezés) szintén sértették az egységes protokollok alkalmazásának alapelveit.

A tanárvizsgálati szabályzat megújítását követően Staud János gyakorlóiskolai igazgató jelezte, hogy a 1929. évi Gyakorlóévi Szabályzat és Utasítás példányai kimerülőben voltak, így javasolta újabb kiadását.135 A módosítás lehetőséget adott a gyakorlóévvel kapcsolatosan felmerült nehézségek orvoslására. A felülvizsgálat folyamatába a fővárosi tanárképző intézet elnöksége egyaránt bevonta a gyakorló jellegű iskolákat,136 illetve a vidéki társprofessziós szerveket.137 A gyakorlati középiskolák általában támogatták az átdolgozás gondolatát. Bernolák Nándor, a Mária Terézia Leánylíceum igazgatója azt javasolta, hogy a gyakorlatokat csak a tanárképző intézetekkel kapcsolatos kijelölt gyakorlati intézményekben lehessen elvégezni, mivel ezekben a vezető tanárok óraszáma alacsonyabb volt, így több időt tudtak a jelöltekre fordítani. Emellett indítványozta, hogy a gyakorlat időtartama ne hetekben, hanem óraszámban legyen meghatározva, mert csak így volt biztosítható a jelöltek gyakorlatának egységes hossza. Felvetette továbbá, hogy a próbatanítások ne nagyobb közönség előtt történjenek, hanem vizsgajelleget kölcsönözve számára mindössze a vezetőtanár, a gyakorlati iskola igazgatója és egyetemi küldöttek jelenhessenek meg rajta.138 A Báró Kemény Zsigmond Reáliskola vezetője, Péch Aladár a beosztási folyamat elhúzódását tartotta szükségesnek megelőzni az új szabályzatban. A jelölteknek minél hamarabb tudomására kellett adni, hogy hová nyertek elhelyezést.139 Az Erzsébet Nőiskola igazgatója, Radák Olga néhány kisebb ellentmondás feloldása mellett azt javasolta tisztázni, hogy a próbatanítást a pedagógiai vizsga teljesítését követően is meg lehetett-e tartani.140

A tanárképző intézmények közül a pécsinek mindössze stiláris módosításai voltak,141 a szegedinek pedig nem voltak érdemi javaslatai.142 A debreceni intézet azonban négy elem felülvizsgálatát javasolta: az első arra vonatkozott, hogy a jelöltek beosztásánál ne csupán iskolát lehessen kijelölni, hanem konkrét vezetőtanárt is. Erre azért volt szükség, mert a debreceni tanárképző intézet gondosan feltárta, hogy a kijelölt négy gyakorló jellegű iskolában kik voltak alkalmasak tanárjelöltek vezetésére, s az így kialakult gyakorlati rendszert nem kívánta az intézet vezetése feladni. Emellett a jelöltek kiértesítését gyakorlati beosztásukról a gyakorló intézmények igazgatósága helyett a tanárképző intézetek elnökségére kívánta bízni a cívisvárosi javaslat, mivel ez gyors információátadást tett lehetővé, így a gyakorlati évet hamarabb megkezdhették a jelöltek. A harmadik javaslat a próbatanítások időpontjainak közzétételére vonatkozott: legalább három nappal a próbatanítások előtt értesítenie kellett a gyakorlóhelynek a tanárképző intézetet és a tanárvizsgáló bizottságot, hogy küldöttiek részt vehessenek a vizsgatanításon. Végül, a tanárvizsgálati szabályzat és az átdolgozás alatt álló gyakorlóévi szabályozás közötti ellentmondás feloldását javasolták a tanítási gyakorlat hosszára nézve. Előbbi ugyanis négy hetet írt elő, utóbbi azonban csak három hetet kért számon a jelöltektől.143

A beérkezett javaslatokat a tanárképző intézet igazgatótanácsa 1933. március 16-i ülésén tárgyalta. Az ülés első részében köszönetet mondott az igazgatótanács Sági István, a tanárképző intézethez beosztott tanár részére az átdolgozási folyamat irányításáért. A felülvizsgálatra valójában nem csupán amiatt volt szükség, mert példányai kimerülőben voltak, hanem amiatt is, mert az 1929-es változat kiadásánál a VKM középiskolai ügyosztályának észrevételeit nem tudta az elnökség a kiadás előtt beépíteni a végleges szövegbe. Ugyanígy az átdolgozás szükségessége mellett szóltak az időközben a gyakorlótanítást érintő szabályváltozások, valamint a gyakorló jellegű iskolák kijelölése a női és a férfi tanárjelöltek részére. A két leglényegesebb változtatás a gyakorlóévi beosztást és a próbatanítást érintette. Előbbi esetében az elnökség kifogásolta, hogy az alapvizsgával rendelkező férfi tanárjelöltek csak a félév kezdetét követő egy-másfél hónappal kezdhették meg gyakorlatukat. A gyakorlóiskola ugyanis megvárta míg szeptemberben, vagy februárban a jelentkezők letették a szakvizsgájukat, majd leválogatta a jobb tanulmányi eredménnyel rendelkezőket, a többieket pedig átadta a Báró Kemény Zsigmond Reáliskolának vagy a budapesti tankerületi főigazgatóságnak. A késedelem visszaszorítására ezt követően a női jelöltekhez hasonlóan a férfiakat is az elnökség osztotta be gyakorlatra.144 A beosztás előkészítéséhez a kijelölt középiskoláknak minden félévben meg kellett küldenie az elnökség részére, hogy mely szaktárgyakból hány jelöltet tudtak fogadni. Utóbbi vonatkozásában pedig a próbatanítás plenáris jellegű megtartásának a lehetőségét ugyan fenntartotta az új szabályzat is, azonban elsődlegesen mindössze az igazgatónak vagy küldöttjének és a vezetőtanárnak kellett rajta részt vennie. Mellettük a tanárvizsgáló bizottság elnöke vagy illetékes tagja is megjelenhetett a vizsgán. Kötelező jelleggel pedig csak az egyik szaktárgyból kellett teljesíteni háromheti tanítást követően, amelynek során a tárgy kötelező heti óraszámában kellett a gyakorlótanítást végezni. Sikertelen próbatanítás esetén ismétlést újabb háromheti gyakorlást követően lehetett megkísérelni.145

A legfontosabb elvi újítások elfogadását követően az ülésen a tanács pontról pontra is végig tárgyalta a szabályzatot, amelynek során elfogadták a debreceni tanárképző intézet előterjesztéseit a vezetőtanárokhoz történő beosztásról, akiket a kijelölt gyakorló jellegű középiskolák igazgatói terjesztettek elő a tanárképző intézet elnöksége számára, valamint a próbatanítások időpontjainak három nappal előbbi kihirdetéséről.146 A vezető tanárok díjazásának felemelésére vonatkozó javaslatot azonban nem iktatta a szabályzatba a testület, mert ezt nem találta összeegyeztethetőnek annak jellegével. Ehhez kapcsolódott a Mária Terézia Leánylíceum észrevétele is általában a vezetőtanári feladatokat ellátó oktatók helyzetének javítására a gyakorló jellegű iskolákban, amelyet szintén olyan kérésnek fogott fel az igazgatótanács, amelyről nem a szabályzatnak kellett rendelkeznie. Ugyancsak a líceum vezetőségének az észrevétele nyomán a harmadik szaktárgyból gyakorló jelöltek egyetemlátogatási kötelezettségét heti 12 óra helyett nyolc órára mérsékelte annak érdekében, hogy az egyetemi tanulmányok ne zavarják meg a gyakorlati időt.147

Emellett a szabályzatba került a legalább egyévi vagy karpaszományos katonai szolgálatot teljesítő jelöltek félévi kedvezménye, valamint erkölcsi bizonyítvány bemutatásának a kötelezettsége azok számára, akik gyakorlatukat több mint egy évig megszakították, vagy egyetemi tanulmányaik befejezését követően egy év múlva folyamodtak gyakorlatért.148 A gyakorlat meghosszabbítását pedig lehetővé tették a gyakorlóhelyek igazgatói számára is, próbatanítást azonban a már második éve gyakorló jelöltnek nem kellett tartania. Kornis Gyula kérésére a szabályzat külön is rögzítette, hogy a gyakorlóiskola és gyakorló jellegű intézmények mellett a jelöltek beoszthatók voltak a budapesti tankerületi főigazgatóságon keresztül más középiskolákba is.149 Erre a gyakorló jelöltek magas száma mellett amiatt volt szükség, hogy valamennyi szaktárgy gyakorlásának a lehetősége biztosítható legyen. A kijelölt intézményekben, ugyanis nem az összes középiskolai szaktárgy volt képviselve.150

Az elnökség a gyakorlótanítást érintő kihívások orvoslását és az 1924: XXVII. törvény standardizációs szellemiségének érvényesítését az új, 1929 óta felgyülemlett tapasztalatokat immár magában foglaló szabályzattól várta.151 A tanárképző intézet vezetése mind a VKM, mind a gyakorlóiskola igazgatósága számára jelezte, hogy a jelöltek beosztásának megváltoztatása nem érintette a gyakorló középiskola státuszát, mivel a törvény szerint minden gyakorló tanárjelöltnek elsődlegesen ott kellett volna eltöltenie pedagógiai évét. Az elnökség által történő beosztás az elosztás egységesítését és a gyakorlat gyorsabb megkezdését szolgálta. Így az alapvizsgások számára nem kellett a gyakorlóiskolában már megkezdett gyakorlatukat megszakítani szakvizsgájuk teljesítését követően, ami miatt gyakran létszám felettivé válva új középiskolába osztották be őket egyhavi gyakorlóiskolai gyakorlatot követően.152 A gyakorlóiskola jogainak érinthetetlenségét azért hangsúlyozta az elnökség mindkét irányban, mert annak igazgatósága a beosztási rendszer megváltoztatását, a jelöltek kiválogatásának eltörlését nem fogadta kedvezően, s megpróbálta ennek keresztülvitelétől eltéríteni az elnökséget.153 Miután a VKM egyetemi és főiskolai ügyosztálya nem emelt kifogást a módosítások ellen, a VKM-miniszter a 17.104/1933. IV. (VIII. 19.) számú rendelettel a gyakorlóévi szabályzat átdolgozott változatát jóváhagyta.154

A módosított szabályzat időtállónak bizonyult abból a szempontból, hogy 1936-ig mindössze egyszer kísérelte meg módosítását az elnökség. A gyakorlóévet lezáró működési bizonyítvány kiállítását ugyanis a pedagógiai vizsgára való jelentkezés mellett egyre gyakrabban ösztöndíjak vagy állások megpályázásához is kérték a jelöltek, amely további adminisztratív terheket rótt az elnöki adminisztrációra. Ennek kompenzálására az elnökség egypengős kiállítási díjat javasolt abban az esetben, ha a jelöltek a pedagógiai vizsgajelentkezéshez szükséges két példány felett további másolatok kiállítását kérték.155 A kérést azonban a VKM nem támogatta arra hivatkozva, hogy a hallgatóknak egyébként is számos címen kellett különböző mellékdíjakat fizetniük, ami jelentős anyagi megterhelést jelentett számukra.156

Az 1925-öt követően újjászervezett tanárképző intézet különleges szerepére mutatnak rá a középiskolai tanárság professzionalizmusának és professzionalitásának formálásában a tanári továbbképző tanfolyamok, amelyeket az újjászervezést követő minden év nyarán megtartottak. A tanfolyamokat a már működő tanárok teoretikus, didaktikai tudásának felfrissítésére szervezte az intézet vezetése, azonban a résztvevők rendszerint eligazítást kaptak a mindenkori kultuszkormányzat kultúrpolitikai célkitűzéseiről is a megnyitó előadások formájában, amelyeket az 1930-as években rendszerint Kornis Gyula tartott.157 Erre szolgáltat példát az 1931. évi történeti és társadalomtudományi tanfolyamon elmondott beszéde, amelyben kiemelte, hogy a történelem vizsgálatának a jelen megértéséhez és a jövőbeni cselekvések útmutatásához kell szolgálnia. A diákok világnézetének formálása mellett alkalmasnak tekintette a területet a nemzeti értékközösség megismerésére és a külpolitikai gondolkodás formálására, amelyet Magyarország Ausztriától való 1918-as elválása miatt vélt különösen értékesnek.158

A tanfolyamok szervezéséhez kapcsolódó iratokból úgy tűnik, hogy tematikájuk és programjuk meghatározásában valójában a tanárképző intézet vezetésének korlátozott ráhatása volt. Az 1930-as földrajzi tanfolyam előkészítéséhez kapcsolódó egyik ülésen Kornis megjegyezte, hogy a tudományterület különleges kultúrpolitikai értéke miatt, amelyet annak köszönhetett, hogy benne egyszerre jelentek meg a szellemtudományi és természettudományi ismeretanyagok, már 1929 nyarán elhatározták a kultuszkormányzatban. Ugyanakkor ez nem jelentette azt, hogy a tanárképző intézet vezetőségének ne lettek volna saját javaslatai. 1930-ban a földrajz mellett Tangl Károly felvetésére természettani tanfolyamot is tartottak,159 1930 októberében160 és 1933 júniusában161 pedig Veress Pál javasolt mennyiségtani továbbképző tanfolyamot szervezni, amely négy évvel később, 1934. június 25-e és július 14-e között valósult meg. A tematika és a program meghatározásában azonban a VKM elvárásai érvényesültek. A kultusztárca erős involváltságát nemcsak Kornis személye jelezte, hanem az a tény is, hogy az előkészítő üléseken minden évben részt vett az V., közoktatásügyi ügyosztály vezetője, aki rendszerint így elsőkézből tájékozódott a szervezés munkálatairól és a biztosított költségvetési források felhasználásáról, a résztvevők kiválasztásáról. Az általában két, illetve három hétig tartó továbbképzéseket két előkészítő ülésen szervezték meg. Az elsőt rendszerint télen tartották, s ezen határozták meg a tanfolyam témáját, illetve javaslatot tettek a programra. Kornis államtitkári megbízatásának végéig a tanfolyamok programjának összeállítására jelentős befolyást gyakorolt.162 1931 után a programalkotás szélesebb alapokra helyeződött, az intézet vezetésének több tagja, szaktudományos előadói is bekapcsolódtak, de az összeállt tervezetet így is egybe kellett fésülni a VKM elvárásaival.163 A második előkészítő ülést tavasszal, vagy ha forrásszűke állt elő és a tanfolyam megtartása bizonytalan volt, kora nyáron tartották.164 Ezen rendszerint a jelentkezőket választották ki ugyancsak a VKM középiskolai ügyosztálya vezetőjének jelenlétében. A felvételre jelentkezők kiválasztásához egy összetett szempontrendszert alkalmaztak az ülések során: igyekeztek úgy kiválogatni a résztvevőket, hogy minden típusú középiskola arányosan képviselve legyen, csak azok felvétele jöhetett szóba, akiket intézményvezetőik ajánlottak, korábban nem vettek részt továbbképzési tanfolyamon, nem álltak nyugdíj előtt, vagy nem friss egyetemi végzettséggel rendelkeztek, valamint nem voltak a meghirdetett tanfolyam szakterületének tudományos kutatói.165

A kultusztárca az első értekezletet követően rendelte el a tanfolyamok megtartását,166 amelyet a pályázati hirdetmény közzététele követett a tankerületi főigazgatóságok útján. A felhívás tartalmazta az előzetes programot és a megpályázható ösztöndíjak mértékét. A jelentkezők iskoláik igazgatóin keresztül nyújthatták be folyamodványukat, amelyben fel kellett tüntetni személyes és szolgálati adataikat, s ehhez az igazgatóknak ajánlólevelet kellett csatolni.167 A tanfolyamok megnyitásáról és lezárásáról rendszerint a Magyar Távirati Iroda168 és a nagyobb napilapok is tudósítottak.169

A tanfolyamon meghirdetett órák látogatása kötelező volt a résztvevők számára, amelyet oly módon ellenőrzött az elnöki adminisztráció, hogy jelentkezőkönyveket állítottak ki a felvetteknek, amelyeket alá kellett íratniuk az előadókkal. Ezeket a tanfolyamok végén ellenőrizte az elnökség, s az ösztöndíj utolsó részletének megfizetését vagy tanulmányi kirándulások esetén útiköltség térítését az aláíratott jelentkezőkönyvek ellenében fizették ki.170 A résztvevők ugyanis tantermi rendszerű órák mellett gyakran részt vehettek tanulmányi kirándulásokon is, s a tanfolyam költségvetése az ezeken való részvételt is fedezte. A jelentkezést úgy is próbálta ösztönözni a tanárképző intézet vezetése, hogy a fővárosban kedvezményes áron biztosítottak internátusi férőhelyeket a felvettek számára.171

A továbbképző tanfolyamok tehát egyszerre szolgálták a szaktudományos képzést, a professzionalizmus formálását, valamint a kultuszkormányzat közvetlen kultúrpolitikai iránymutatásainak megosztását a résztvevőkkel. Az 1936-ig megrendezett tanfolyamokon mindösszesen 751 tanár vett részt,172 ez évenkénti lebontásban a tanártársadalom teljes létszámának töredékét, mindössze 1,53%-át tette ki átlagosan az 1925/1926–1936/1937. tanévek között 2838 főről 3970 főre növekvő gyakorló középiskolai tanárságnak (Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 1928, p. 229; Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 1938, p. 299). A tanfolyamok hatása a végzetteken keresztül azonban egy tágabb közönséget érhetett el részben a végzettek saját tantestületein, illetve a tanárok társadalmi életben betöltött szerepkörein keresztül. Így a tanárképző intézetre nem csupán szakértői intézményként lehet tekinteni, amelyben szigorúan a szakértői működéshez szükséges ismeretanyagok elméleti-gyakorlati tudáselemeit közvetítették, hanem a kultusztárca direkt involváltsága miatt jól érzékelhetően feladata volt kultuszpolitikai-társadalompolitikai tudatformálás is. Ennek hatásai azonban korlátozottan érvényesülhettek a résztvevők létszámának csekély mértéke miatt a teljes tanári társadalomhoz viszonyítva.