A régi-új igazgató 1919. szeptember elején készített emlékeztetőt a minisztérium számára a tanárképző intézet személyzeti hátteréről és annak háború alatti változásairól. A 108.157/1914 (VIII. 22.) VKM-rendelet Eötvös Lorándot elnökké, Petz Gedeont igazgatóvá, Wittmann Ferencet pedig igazgatóhelyettessé nevezte ki, aki egyúttal az igazgatótanács jegyzői feladatait is ellátta. Az igazgatótanács tagja volt továbbá Békefi Remig, Beöthy Zsolt, Fináczy Ernő, Fröhlich Izidor, Kövesligethy Radó, Mágócsy-Dietz Sándor, Pauer Imre és Pecz Vilmos. Közülük Eötvös 1919. április 8-án elhunyt, Pauer pedig nyugalomba vonult. Mivel az igazgatótanács ötéves mandátuma lejárt, így felmerült a ciklus meghosszabbítása, vagy az 1919/1920. tanévre átmeneti jelleggel egy évre egy ideiglenes tanács kinevezése, amelynek élén Beöthy Zsolt, Fröhlich Izidor vagy maga az igazgató állhatott volna. 1919. augusztus elején a Tanácsköztársaság időszaka alatt tett valamennyi intézkedés érvényét vesztette, így abban a tekintetben is bizonytalanság uralkodott, hogy a polgári demokratikus forradalom alatt végrehajtott intézkedések érvényesnek tekinthetők-e. Emiatt kérdéses volt, hogy a Berinkey-kormány alatt VII. fizetési osztályúvá átminősített latin előadói állás, amelyet korábban Huszti József töltött be, majd távozását követően Czebe Gyulát szemelték rá ki, hatályban levő intézkedésnek tekinthető-e. Petz indítványozta ugyanakkor a javaslatba hozott Czebe kinevezésének felfüggesztését az 1919. augusztus 21-i igazgatótanácsi ülésen hozott határozatok alapján,6 illetve Császár Elemér, Gyomlay Gyula, Thienemann Tivadar és Vári Rezső pozsonyi egyetemi tanárok szolgálattételre történő beosztását.7 A VKM-miniszter intézkedésének megsürgetését követően8 végül az igazgatótanácsot mindössze az 1919/1920. tanévre nevezte ki a minisztérium, amelynek élén meghagyta Petz Gedeont. Tagokként pedig Békefi Remig zirci apátot fizetés nélkül, Beöthy Zsoltot, Fináczy Ernőt, Fröhlich Izidort, Mágócsy-Dietz Sándort és Pecz Vilmost delegálta. A jegyzői feladatok ellátására az igazgatóhelyettesi tisztségben később megerősített Wittmann Ferenc kapott megbízást.9 Így az igazgatótanács több helye betöltetlen maradt, hiszen a VKM üresedésben hagyta Pauer Imre, Kövesligethy Radó és az elnöki széket, amely erősítette a személyi kinevezések átmeneti jellegét.10

Pauer helyét még 1919 folyamán Angyal Dávid foglalta el,11 akit a VKM Wittmann Ferenc igazgatóhelyettesi megerősítésével együtt nevezett ki.12 Kövesligethy elnökként a Tanácsköztársaság időszaka alatt aktívan részt vállalt a tanárképző intézet, majd az átszervezett Középiskolai Tanítóképző Főiskola működésében, amely miatt már 1919 szeptemberében eljárás alá vonták a bölcsészeti karon.13 A vizsgálat lezárulása hosszú időt vett igénybe, mivel az Egyetemi Tanács csak 1921 tavaszán mondta ki elmarasztaló ítéletét, amelyet Kunfi Zsigmond üdvözlésére és Kármán Tódor, a Közoktatásügyi Népbiztos helyettesének a Tanítóképző Főiskolához történő kinevezési javaslatára alapozott a testület. Méhely Lajos indítványára azonban az egyetemről való kizárását is kezdeményezte a bölcsészeti kar, mivel neki tulajdonították a tanrend kommunista szellemű átalakítását, illetve Mágócsy-Dietz Sándor eltávolítását az átalakított tanárképző intézetből.14

Nem csupán az igazgatótanács összetétele, hanem az intézet tanári és korrepetitori kara is átalakult részben a számonkérések elindulása, részben pedig a személyes élethelyzetekben bekövetkezett változások miatt. Még az igazgatótanács kinevezése előtt, 1919 augusztusában Petz Gedeon intézkedést tett a tanárképző intézet oktatásának újjászervezésére, így felkérte a tanári kart és a repetitorokat előadásaik bejelentésére.15 A felkért előadók közül azonban vizsgálat alá vonták Alexander Bernát, a filozófia és pedagógia, Beke Manó, a mennyiségtan, Marczali Henrik, a magyar történelem és Simonyi Zsigmond, a magyar nyelvtudomány előadóit, utóbbi azonban még 1919 novemberében elhunyt (Dénes, 2017, pp. 1135–1139; Garai, 2022a, p. 265).16 1919–1920 folyamán elhalálozott Franzenau Ágoston és Krenner József Sándor, illetve Czirbusz Géza akik az ásványtan és a földrajz előadói voltak (Sine nomine, 1918a, p. 72).17 A felkért előadók között szerepelt Förster Aurél, az ókori görög irodalom magántanára, aki 1918 decemberében már helyettesítette Gyomlay Gyulát az intézetben (Garai, 2022a, p. 235, Sine nomine, 1922a, p. 45), 1920 novemberétől pedig ismét a tanárképző intézethez osztotta be a VKM szolgálattételre,18 illetve Méhely Lajos szintén beosztást kapott, aki az általános állattan, valamint az összehasonlító bonc- és szövettan nyilvános rendes egyetemi tanára volt, 1915 óta pedig rendszeresen adott órákat az intézetben (Garai, 2022a, p. 247; Sine nomine, 1922a, p. 38). Méhely ebben az időszakban vált ismertté antikommunista, fajvédő és antiszemita nézeteiről, amelyeknek a kifejtésére olykor a bölcsészkari tanácsüléseken is alkalmat talált és ezekről publicisztikákat is közölt (Ungváry, 2016, p. 198, pp. 277–281)19 Cserép József, aki az 1907/1908. tanév óta működött előbb repetitorként, majd tanárként az intézetben szintén szerepelt a felkért előadók között, azonban az 1919/1920. tanév második felében kérte szabadságolását, majd a római irodalomtörténet és a római állami és magánrégiségek címzetes egyetemi rendkívüli tanáraként lemondott magántanári jogosítványáról, amellyel lényegében nyugalomba vonult (Sine nomine, 1925a, p. 42).20

A tanárképző intézet igazgatótanácsának és tanári karának változásait az 1913/1914. évi összetételéhez képest abból a szempontból is érdemes megvizsgálni, hogy kik azok, akik kimaradtak Petz Gedeon felkéréséből, s ennek milyen okai lehettek. Cserép Józsefhez hasonlóan nyugdíjazása miatt nem vállalhattak felkérést Keszler József,21 a francia és Pasteiner Gyula, a művészettörténet tanárai, utóbbit Hekler Antal a művészettörténet nyilvános rendes egyetemi tanára helyettesítette a tanárképző intézeti órákon (Sine nomine, 1922a, p. 38). Bleyer Jakab a német irodalomtörténeti órák vezetését miniszteri megbízatása miatt nem láthatta el, míg Klupathy Jenő, a fizika tanára szabadságot kért az egyetemen,22 helyettesítésével Pogány Béla kolozsvári egyetemi tanárt bízta meg az igazgatóság,23 aki azonban 1920 májusától szintén lemondott az előadások megtartásáról.24

A felkértek között nem lehetett ott Zemplén Géza, aki 1916. június 29-én esett el az első világháborús harcokban (Garai, 2022a, p. 248). Ugyancsak nem szerepelt a névsorban Mauritz Béla, aki az ásvány és kőzettan nyilvános rendes tanára volt (Sine nomine, 1922a, p. 38), és az elhunyt Krenner József helyettesítésére kérte fel az igazgatóság ásványtani előadások tartására. Új előadó volt Gombocz Endre, aki az Eötvös Collegium egykori növendékeként25 és a botanika történetének magántanáraként kapott felkérést Mágócsy-Dietz Sándor tanácstag javaslatára növénytani módszertani órák tartására (Sine nomine 1922a, p. 45).26 Nem szerepelt a megszólítottak között Dienes Pál, aki 1908 óta adott elő mennyiségtani gyakorlatokat előbb repetitorként, majd tanárként, a függvénytan egyetemi magántanáraként. 1919-es politikai szerepvállalása miatt azonban a várható számonkéréseket megelőzve külföldre távozott, és már az 1919/1920. tanévi fizetési listán sem található meg a neve (Sine nomine, 1918a, p. 89).27 1913–1914 között Láng Nándor szintén az intézet tanári karához tartozott, azonban 1914 tavaszán pályázatot nyújtott be a debreceni egyetem klasszika-filológia tanszékére, amelyet elnyert, így távozott.28 Az 1913/1914. óta eltelt valamivel több mint fél évtizedben tehát a tanácstagok és a tanári kar személyzete is jelentős mértékű változásokon esett keresztül, s tulajdonképpen az új személyi kinevezések, csakúgy mint a tanárvizsgáló bizottság esetében azt célozták, hogy az intézet működőképességét fenn lehessen tartani az 1919/1920. tanévben.29

Az intézet saját foglalkoztatású személyzetének igazoló eljárásaira 1919 októbere és decembere között került sor. Előbb az 1900 óta rendes tanárként működő Waldapfel János nyújtotta be az igazgatósághoz a Tanácsköztársaság alatti magatartásáról szóló jelentést,30 majd Roseth Arnold is összefoglalta saját előadásában a kommunizmus időszaka alatt tanúsított magatartását.31 Szigeti János altisztet egy külön bizottság vizsgálta meg, amelynek jelentése 1919 decemberére készült el.32 Az elkészült jelentéseket a tanárképző intézet vezetése felterjesztette a VKM-hez, amely tudomásul vette, s egyikükkel szemben sem kezdeményezett további eljárást.33 Az igazolások, illetve a számonkérő eljárások elindulása lényegében a forradalmakat követő 1919/1920. átmeneti tanévet zárták le. A kultusztárca vélhetően az általános közállapotok konszolidációját és ezzel együtt az intézet belső viszonyainak rendezését kívánta megvárni a véglegesnek tekinthető rendezéssel személyi vonatkozásokban. A rendeződési folyamatra nem csupán az intézet számára, hanem a minisztériumi igazgatás részéről is szükség volt, hiszen a megbízott előadók tiszteletdíjainak és lakáspénzeinek kiutalásakor vált nyilvánvalóvá a tanárképző intézet igazgatósága számára, hogy a VKM részben az Eötvös Collegium oktatóinak honoráriumát is a tanárképző intézet címére számolta el, illetve olyan személyeknek is folyósított juttatásokat, akik exponálták magukat a Középiskolai Tanítóképző Főiskolában való aktív működéssel.34

A 110.614/1920. (X. 9.) rendelet nevezte ki az átmeneti 1919/1920. tanévet követően a tanárképző intézet igazgatótanácsát az 1920–1925 közötti ciklusra. Az új tanács létrejötte nemcsak azért tekinthető fordulópontnak az intézet történetében, mert lezárta a világháború és a forradalmak utáni átmeneti időszakot, hanem a kinevezett elnök személyén keresztül megmutatkozó új állami szerepfelfogás megnyilvánulása miatt is, amelyben tetten érhető a professzió fenntartásában, a professzionalizmus formálásában szerepet játszó testületek feletti minél erőteljesebb állami befolyás kialakításának szándéka. A tanács tagjai ugyanazokból a személyekből álltak, akiket a minisztérium 1919 októberében megbízott a tanácstagi feladatok ellátásával egy személyt leszámítva: Békefi Remiget ugyanis a tanácsban Pauler Ákos, a filozófia nyilvános rendes és a pedagógia jogosított tanára váltotta, míg maga Békefi a testület és így az intézet elönkévé vált, ami legalább három vonatkozásban jelentett eltérést a VKM korábbi kinevezési gyakorlatával szemben (Sine nomine, 1922a, p. 38).35

A harmadik aspektus Békefi Remig egyházi szerepéhez kapcsolódik. Kinevezése, különösen annak a fényében, hogy tapasztalatai alapján nem a leghivatottabb jelölt volt az elnökség elnyerésére, a VKM részéről egyértelmű jelzés volt arra vonatkozóan, hogy a keresztény-konzervatív reformkurzushoz történő alkalmazkodást várja el az állam az eredetileg a szekuláris tanárképzés igényével létrehozott tanárképző intézettől (Garai, 2022b, p. 67). Mivel az önálló tanárképző intézet 1870-es létrehozását eleve az az indíttatás vezérelte, hogy a felekezetektől elkülönülő, az állam által fenntartott tanárképzés intézményes alapjait garantálja, így a kinevezés lényegében mind Eötvös József, mind fia, Eötvös Loránd szellemi hagyatékával történő szembe helyezkedésként értékelhető. A kiegyezés utáni első kultuszminiszter ugyanis létrehozta a szekuláris tanárképzés intézményi alapjait, fia pedig ezt megreformálva saját hivatali idejében a tanárképzés szakértői szolgáltatási ideológiájának kiérlelését a francia mintára alapított Eötvös Collegium létrehozásával segítette elő (tudós tanárképzés). Tehát Békefi kinevezése a tanárképzést végző szakértői csoport működésének eszmei komponenseit, annak szekuláris jellegét is érintette (Garai, 2016, pp. 50–51; Garai, 2022a, pp. 221–222).

Az igazgatótanács összetétele a cikluson belül többször módosult halálesetek, lemondás, illetve a folyamatban levő tanárképzési reform miatt. 1922. április 18-án elhunyt el Beöthy Zsolt, aki az intézet egyik legtapasztaltabb tanára, illetve korábban vezetője volt. Megüresedett tanácstagi helyére Szinnyei Józsefet, a tanárvizsgáló bizottság elnökét jelölte az elnökség.39 Szinnyei taggá válását amellett, hogy Beöthyhez hasonlóan a magyar nyelvtudomány területén bírt képesítéssel, az is indokolta, hogy a tanárképesítő szerv vezetője volt, így a két professziós szerv közötti kapcsolat ismét szorosabbá válhatott, amit a VKM is tudomásul vett.40 1923. november 9-én ugyancsak elhalálozott Pecz Vilmos, a klasszika-filológia nyilvános rendes tanára, aki 1889 óta volt óraadója az intézetnek, majd egy rövid kolozsvári kitérőt követően ismét a fővárosi egyetemen és az amellett felállított intézetben működött. Mivel Pecz klasszika-filológus volt, így a helyére is erről a tudományterületről tett jelölést az intézet vezetése. Némethy Géza, ugyancsak a görög és latin művelésével szerzett elismertséget, amelyet jelzett elnöksége az Akadémia I. osztályában. Felkérésében szerepet játszott, hogy gimnáziumi tanárként is jelentős tapasztalatokkal rendelkezett, így részben megfelelt annak az igénynek, hogy a gyakorló tanárság is reprezentációt nyerjen az intézet vezetésében, amely az 1924: XXVII. törvény 3. §-a nyomán a jogalkotó részéről is elvárásként jelent meg a tanárképző intézetekkel szemben reagálva a Tanácsköztársaság időszakában arra a jelenségre, hogy a professziós szervek nyitottá váltak a középiskolai tanárok mellett más pedagóguscsoportok irányában is.41

Némethy azonban Vári Rezsővel együtt, aki szintén a klasszika-filológia területén működött, úgy nyilatkoztak 1925-ben, hogy nem vállalják tovább a megbízatást, így leköszöntek a ciklus végén a bizottsági tagságról. Emiatt 1925 nyarán Némethy helyére Kornis Gyulát jelölte az intézet vezetése, mivel Kornis Némethyhez és Várihoz hasonlóan rendelkezett latintanári képesítéssel. Piarista rendi szerzetesként, valamint a filozófia rendes és a pedagógia jogosított tanáraként a középiskolai és az ezzel párhuzamosan zajló tanárképzési reform egyik szellemi atyjaként vált a professziós intézet vezetésének részévé (ld. Kornis, 1921a, 1921b). A tanárképző intézetben már az 1920/1921. tanév második felétől adott órákat a „Psychologia”, a „Gyermektanulmány” és a „Philosophia” témaköreiben.42 Ugyanekkor jelölte az intézet elöljárósága Kisparti János kegyesrendi gimnáziumi tanárt, a kegyesrendi tanárképző intézet igazgatóját, valamint Mikola Sándort a budapesti evangélikus gimnázium tanárát, az Országos Közoktatási Tanács tagját. Mindkettőjük esetében a jelöltségben szerepet játszott a tanárképzés reformja, amelynek eredményeként újjászervezték az intézetet. Elért tudományos eredményeik mellett a jelöléskor hangsúlyos szerepet kapott az a szempont, hogy csatlakozásuk révén fontos iskolafenntartó felekezetek is reprezentációt nyerhettek az igazgatótanácsban.43 Ez az érv tulajdonképpen a Békefi Remig kinevezésével elindult folyamat kiteljesedéseként értékelhető: a szekuláris tanárképzés intézményében a felekezetek lehetőséget nyertek az igazgatótanács és azon keresztül a tanárjelöltek világnézeti kontrolljának kialakítására, amely egyúttal az állami befolyás burkolt és nyílt formáinak erőteljesebb kiterjesztését is eredményezte a tanári professzionalizmust formáló intézet felett. Az 1920 utáni kurzus ugyanis úgy ítélte meg, hogy a dualista érában folytatott túlzott szekularizáció a kultúra területén olyan eróziót eredményezett, amely közvetlenül összefüggésbe hozható a proletárdiktatúra létrejöttével. Így a keresztény-konzervatív kultúrpolitikai fordulat, amely a kultuszpolitika más területein is erőteljes törekvésként érhető tetten a korszakban, ennek az erkölcsi és szellemi süllyedésnek a megfordítására törekedett, amelyben a felekezetek befolyása egyúttal az állami kultúrpolitikai befolyás kiterjesztését is eredményezte (Garai, 2024, p. 25; Gergely, 1977, pp. 135–136 Nagy, 2005, p. 107).

Békefi Remig ugyanakkor nem tudta kitölteni elnöki mandátumát 1924. május 21-én bekövetkező halála miatt. Mivel az igazgatótanács ciklusa hamarosan lejárt, Petz Gedeon azt javasolta, hogy ne nevezzen ki a VKM új elnököt a visszamaradó időtartamra.44 Békefi elhunyta mellett súlyos csapásként érte az intézetet Wittmann Ferenc váratlan lemondása az 1924. június 18-i tanácsülésen.45 Wittmann előbb 1890-től titkárként, majd a tanárvizsgáló bizottsághoz történő 1892-es jegyzői kinevezését követően tanácsjegyzőként állt a tanárképzés intézményeinek szolgálatában (Garai, 2022a, p. 226). Előbb 1920-ban a VKM eltávolította a bizottság éléről, majd a tanárképzési reform során érzékelve, hogy a tanárképző intézet új szerepkörbe kerül, s ez adminisztratív teendőit sokszorosára fogja növelni, bejelentette távozását a tanárképző intézet igazgatóhelyettesi tisztségéből.46 Bár Petz Gedeon több alkalommal próbálta maradásra bírni, szándéka mellett kitartott, így az 1924/1925. tanévet már utódja, Melich János kezdte el ügykörében, aki egyúttal a tanárvizsgáló bizottság ügyvezető alelnöke volt.

Melich jelölését adminisztratív pontossága és a tanárképzés két szerve közötti kapcsolat erősítése indokolta. Mivel a tanárképző intézet Sztoczek József igazgatósága óta adminisztratív szempontból függött a tanárvizsgáló bizottságtól, hiszen irodai helyiségeiken és személyzetük egy részében is osztoztak, így Melich kinevezésének meg volt az az előnye, hogy a tanárvizsgáló bizottság altisztjét és beosztott tanárait szükség esetén a tanárképző intézetnél feltorlódott hivatali teendők megoldására is igénybe tudta venni.47 Ez a várakozás a tanárképző intézet 1925-ös átszervezését követően többszörösen teljesült, és segítette az adminisztratív ügyvitel folyamatosságának fenntartását.

A felkért tanárok és repetitiorok tekintetében is számos változás történt az 1920–1925 közötti időszakban. A személyi változások között leghamarabb az angol nyelvtanítás területét érintette, amely korábban nem volt képviselve az intézetben, a VKM azonban a 103.519/1920 (V. 15.) számú rendeletével a tanárképző intézethez kötötten próbálta az angol szakos középiskolai tanárképzés alapjait megteremteni.48 A tanárvizsgálati követelmények kidolgozását követően így Yolland Artúr a tanárképző intézetben kapott megbízást heti három órában angol nyelvi és irodalmi előadások tartására, mellette pedig Fest Sándor, aki már az 1915/1916. tanévtől az Eötvös Collegiumban is tartott angol nyelvtani órákat (Garai, 2016, p. 121),49 a tanárképző intézetben is felkérést kapott a középiskolai angol nyelvtanítás szempontjait követő gyakorlatok vezetésére heti két órában.50 Ugyancsak új oktatókként jelentek meg Méhes Gyula gimnáziumi tanár, aki állattani,51 illetve Zlinszky Aladár aki stilisztikai és retorikai előadások tartására kapott felkérést.52 Az irodalmi segédtudományok magántanárává váló Zlinkszy szintén a tanárképző intézethez nyert beosztást (Sine nomine, 1925a, p. 46).53

Ugyancsak új előadókként csatlakoztak a tanárképző intézet tanári karához a humán tudományok területén Áldásy Antal, a középkori egyetemes történet nyilvános rendes tanára (Sine nomine, 1925a, p. 36), aki a „Hűbériség intézményéről” adott elő, illetve Heinlein István, az ókori egyetemes történet nyilvános rendes tanára (Sine nomine, 1925a, p. 38), aki a „Görög és római történetírás” vonatkozásában igazította el a tanárképző intézeti jelölteket. Huszti József 1918. júniusi távozását követően 1921 májusában nyert ismét oktatói megbízást a tanárképző intézetben,54 s úgy tűnik, hogy 1923-as Szegedre történő kinevezéséig rendszeres óraadója volt az intézetnek.55 A természettudományos tanszakokon Bugarszky István, a kémia nyilvános rendes tanára, a Mágócsy-Dietz Sándor által javasolt Gombocz Endre, a botanika történetének magántanára, illetve Suták József, a mennyiségtan nyilvános rendes egyetemi tanára kapcsolódtak új tanerőként a tanárképző intézethez (Sine nomine, 1925a, pp. 41–42, p. 51).56

A tanári kar nemcsak személyi összetételében változott, hanem az oktatók fizetési besorolása is átalakult. A tanárképző intézetnél egy V. fizetési osztályú állás volt rendszeresítve a saját oktatók részére, ezt 1921-ben Hoffmann Frigyesnek ítélte oda a VKM, mivel ő volt az egyik legtapasztaltabb oktató, s már 1913 óta a VI. fizetési kategóriában volt besorolva.57 Hoffmann azonban elsősorban az Eötvös Collegium tanára volt, így 1923-ban Petz Gedeon külön is kérte a VKM-t, hogy az intézet legidősebb saját foglalkoztatású tanára, Roseth Arnold előléptetésére tegyen javaslatot a minisztérium felsőbb helyeken, amelyet maga az érintett is ambicionált, hiszen az osztályt megnyitották a középiskolai igazgatók, a színművészeti akadémia tanárai és a főiskolák oktatói előtt is, noha a rangfokozat eredetileg az egyetemi tanárok, a minisztériumi osztálytanácsosok, a kúriai és a közigazgatási bírák számára volt fenntartva.58 Kinevezését csupán 1926. május 24-én hagyta jóvá a kormányzó,59 ekkora azonban a 7000/1925. (XI. 6.) számú miniszterelnöki rendelet az Eötvös Collegiumot és a tanárképző intézetet egy költségvetési cím alá vonva a két intézet számára mindössze öt VI. és négy VII. fizetési besorolású állást hagyott meg, így hosszú ideig Roseth maradt az utolsó olyan tanára a professziós intézetnek, aki a legmagasabb elérhető fizetési kategóriába nyert besorolást (Garai, 2016, p. 187).

Az 1922/1923. tanévben elhunyt Ferjérpataky László, az oklevéltan és címertan nyilvános rendes egyetemi tanára. A tanévben még megtartotta oklevéltani gyakorlatát, így a számára járó tiszteletdíjáról örököse, Fejérpataky Tibor úgy rendelkezett, hogy egy kiváló szorgalmat tanúsító tanárjelölt részére adományozzák,60 amelyhez a VKM is a hozzájárulását adta.61 Helyét csakúgy mint a bölcsészkaron és a tanárvizsgáló bizottságban, Szentpétery Imre vette át.62 A terület oktatói között új személy volt a tanévben Kuzsinszky Bálint, az érem és régiségtan nyilvános rendes tanára, aki archeológiát adott elő a tanárképző intézetben (Sine nomine, 1925a, p. 36), illetve Szidarovszky János, aki a tanárvizsgáló bizottság mellett a tanárképző intézethez is beosztást nyert 1925-ben, azonban képességeit már korábban is kamatoztatta az igazgatóság a tanítás területén, hiszen indogermán nyelvészeti stúdiumokat vezetett.63 Szintén homo novus volt Dékány István, a történetfilozófia magántanára (Sine nomine, 1925a, p. 47), aki közgazdaságtudományi és társadalomtudományi ismeretekről hirdetett meg előadásokat, amelyek kifejezetten a VKM nyomására kerültek be a tantervbe a tanárjelöltek világnézeti formálásának szándékával (Garai, 2022b, p. 67). Wagner József pedig a gyorsírás egyetemi lektoraként vezetett gyorsírási gyakorlatokat (Sine nomine, 1925a, p. 48), amelyek azonban az 1923/1924. tanévet követően részben Wagner egyetemi elfoglaltságai, illetve költségtakarékossági okok miatt szüneteltek az 1929/1930. tanévig.64 Visszatérő oktató volt a már 1919 áprilisában is Huszti József helyettesítésére alkalmazott Székely István fővárosi gimnáziumi tanár, aki latin nyelvgyakorlatokat adott a jelöltek számára.65

A természettudományi területeken Székely Lajos csatlakozott a tanárképző intézethez felkért oktatóként, aki bár visszatérően vezette az állattani gyakorlatokat, kvalifikációjáról nem állnak rendelkezésre adatok. Vélhetően gimnáziumi tanár volt, mivel az egyetemi tanrendekben, almanachokban nem jelenik meg a neve a korszakban, s valószínű, hogy a külföldön tartózkodó ifj. Entz Gézát helyettesíthette. Alighanem Tangl Károly, a kísérleti természettan rendes tanára (Kiss, 2000, p. 41), ugyancsak helyettesként működött a tanárképző intézetnél a korábban Pogány Béla által vezetett stúdiumokon, jelenléte a tanrendben azonban állandósult.66 Miként Dékány István óráinak esetében, úgy a VKM 122.319/1922 (I. 19.) számú rendeletének eleget téve hirdette meg az intézet az iskola-egészségtani előadásokat, amellyel Lobmayer Géza a sebészeti műtéttan egyetemi magántanárát bízta meg az intézet elöljárósága (Sine nomine, 1925a, p. 31).67

Az 1923/1924. tanévben ugyancsak több változás következett be a tanárképző intézet oktatói karában. Négyesy László a bölcsészeti karon az esztétika tanszékre lett áthelyezve, így a nem magyar szakosok részére tartott magyar irodalomtörténeti órák további vezetését nem vállalta, amelyeket Császár Elemér, a magyar irodalomtörténet nyilvános rendes tanára vett át (Sine nomine, 1925a, p. 39). 1923. szeptember 2-án elhunyt Tötössy Béla, az ábrázoló geometriai stúdiumok vezetője,68 akinek a helyetteséül Romsauer Lajos nyilvános rendes műegyetemi tanárt kérte fel az igazgatóság.69 Bár az intézet vezetése további órákra szeretett volna megbízásokat adni, a csekély tiszteletdíjak miatt a felkéréseket a kiszemelt oktatók nem teljesítették. Az alacsony dotáció ellenére kellett ugyanakkor előadót találni Oberle Károly helyett, aki a mennyiségtani repetitóriumokat vezette, azonban 1924. július 10-én meghalt. Oberle eredetileg Kürschák József matematikai gyakorlatainak vezetését vette át,70 de a tanárképző intézeti oktatás mellett a gyakorlóiskola igazgatásának feladatát is ellátta, amelyet Pruzsinszky Jánostól örökölt meg, akit a kultusztárca 1920-ban nyugdíjazott. Kinevezése ugyanolyan egyoldalú lépés volt, mint a tanárképző intézet élére Békefi Remigé,71 amely ellen tiltakozott az igazgatótanács.72 A gyakorlóiskola élén Oberlét Staud János követte, akit a tanárképző intézet vezetőségének 1924. december 5-i tanácsülése egyöntetűen támogatott, így kinevezése a VKM részéről a korábbi hagyományok és a tanárképző intézet igazgatótanácsi felügyeletének visszaállítását jelentette az intézet felett.73 A tanárképző intézetben Staud nem helyettesíthette az elhunytat, mivel klasszika-filológus volt, így Szász Pál lépett a helyére, akit 1924 nyarán egykor államtitkári rangban szolgáló édesapja, Szász Károly próbált meg az intézethez áthelyeztetni helyettes gimnáziumi tanári állásából a tanárképző intézet rendes tanári státuszába. Az áthelyezési kísérlet ekkor még ugyan nem járt sikerrel, mivel a VKM nem látta indokoltnak, ám óraadással így is megbízta a már akkor is gyengélkedő Oberle helyettesítésére.74 Szász azonban sikerrel vezette a matematikai repetitóriumokat, így Kürschák József és Rados Gusztáv műegyetemi tanárok ajánlására az igazgatóság 1925 májusában maga terjesztette elő előléptetését rendes tanárképző intézeti tanárrá.75 A természettan területén Tangl Károly mellé társult Rybár István a gyakorlati természettan nyilvános rendes tanára (Sine nomine, 1926a, p. 44), illetve a fizikai-matematikai stúdiumokat folytató jelöltek rajzképességének fejlesztésére óraadással bízta meg az igazgatóság Schauschek Árpádot, címzetes nyilvános rendkívüli műegyetemi tanárt.76

Az igazgatótanács és a felkért előadók, repetitorok mellett a tanárképző intézet saját alkalmazottai között is több változás történt az 1920–1925 közötti időszakban. Az 1916 óta szolgálatot teljesítő Szigeti János pedellus súlyosan megbetegedett, aminek következtében előbb ideiglenesen kellett helyettesíteni,77 majd szolgálatképtelensége nyomán a minisztériumnak nyugdíjaznia kellett. Mivel a tanárképző intézet nem maradhatott pedellus nélkül, így pályázatot kellett kiírnia, amelyre egyetlen jelentkezés érkezett: Pomlényi Antal, a bölcsészkari dékáni hivatal szolgája nyújtott be folyamodványt, aki amellett, hogy világháborús veterán volt, a Tanácsköztársaság időszaka alatt sem tanúsított kifogásolható magatartást.78 Kinevezését a minisztérium 1922 decemberében véglegesítette,79 azonban 1925 végén, 1926 elején olyan súlyosan megbetegedett, hogy szolgálatát nem tudta tovább ellátni, így az intézet kénytelen volt ideiglenesen napibéresek felfogadásán keresztül helyettesíteni.80

A személyzet legnagyobb horderejű változása Waldapfel Józsefhez kapcsolódik, akit a VKM minden előzmény nélkül, váratlanul mentett fel a szolgálattétel alól. Waldapfelt még 1918 júniusában Eötvös Loránd elnök javasolta véglegesen kinevezni a tanárképző intézethez a VII. fizetési osztályba sorolva a középiskolai tantárgyak módszertani oktatásához kapcsolódó órák tartására (Garai, 2022a, p. 248).81 A proletárdiktatúra időszakában tanúsított magatartásával nem adott okot eltávolítására, hiszen igazolását a VKM jóváhagyta, s kinevezésének véglegesítésével szemben sem merült fel akadály 1919 augusztusában.82 Noha a kinevezés ad acta került a minisztériumban, Waldapfel Kármán Mór egykori tanítványaként továbbra is a tanárképző intézetnél működött, s tanításmódszertani stúdiumokat tartott tanárjelöltek számára.83 A VKM azonban 1923 októberében jelezte a Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának és a mellette működő intézetek vezetőségének, így a tanárképző intézetnek is, hogy az 1923: XXX. törvény által előirányzott létszámcsökkentés nem a tervezett ütemezés szerint haladt. Így a létszám 80%-ra történő visszavételét szükség volt felgyorsítani,84 ami a tanárképző intézet, a tanárvizsgáló bizottság és az Eötvös Collegium összevont címénél három állás, két altiszti és egy díjnoki státusz megszüntetését eredményezte volna.85 Petz Gedeon igazgató a 72.200/1923. (V. 29.) számú bizalmas rendelet ellen erélyesen tiltakozott: megállapította, hogy a VKM olyan nagy irányú létszámapasztást irányzott elő, amely több tanárképző intézetet ölelt fel, hiszen a tervezetben megjelenített altisztek és irodatisztek magas számával szemben a tanárképző intézetnek mindössze egyetlen altisztje és négy saját foglalkoztatású oktatója volt. Megállapította, hogy az igazgató és a tanácstagok elbocsátásának nem lett volna értelme, hiszen előbbi havi 266, utóbbiak pedig 133 koronát, azaz békebeli értéken 26 és 13 fillér juttatást kaptak, míg a felkért oktatók félévi honoráriuma 2000 korona volt. A tanárképző intézet négy saját foglalkoztatású tanárának (Förster Aurél, Roseth Arnold, Zlinszky Aladár és Waldapfel János) elbocsátása helyett pedig újabb szaktanárok felvételére lett volna szükség, mert a francia, a matematika, a német és a történelem területén is előadói hiánnyal nézett szembe az intézet.86

Petz erélyes tiltakozása ellenére 1924 nyarán Tóth Lajos államtitkár személyes utasítására kezdte el vizsgálni a IV. ügyosztály Waldapfel János nyugalomba helyezését. A lehetőségek számba vétele során felmerült, hogy Waldapfelt sem az eltöltött szolgálati ideje, sem pedig életkora alapján nem lehetett nyugdíjazni. Az intézettől legfeljebb úgy lehetett eltávolítani, ha az 1924: IV. törvény alapján B-listára helyezik. Erre az adatott lehetőséget, hogy a törvény II. 2. (1) bekezdése az 1923: XXXV. törvényhez képest újabb 15.000 fős csökkentést írt elő a közszolgák között.87 Az ügyiratból úgy tűnik, hogy az ügyosztály a szóbeli utasításra az eltávolítás jogalapját volt hivatott megtalálni, de magáról az elmozdításról érdemben nem foglalt állást.88 További források híján az állapítható meg, hogy a minisztérium az intézet elnökének, a gyakorlóiskola igazgatójának és a professzionalizmus formálásának tantervi befolyásolásából fakadó személyi kinevezések mellett egyéb szempontokat követve is beavatkozott a szakértői csoport összetételébe. Waldapfel esetében az egyéb szempontok három olyan okra vezethető vissza, amelyek egymással is átfedésben állhattak.

Az egyik Waldapfel izraelita felekezeti hátterére vezethető vissza. Mivel a középiskolai tárgyak tanítási módszertanát adta elő, így a tanárképző intézetbe beiratkozó jelöltek nagyobb részével találkozhatott, így a VKM-ben felmerülhetett, hogy a leendő tanárok professzionalizmusának formálásában ne vállaljon olyan személy szerepet, aki felekezeti szempontból az ellenforradalmi rendszer számára nem preferált felekezeti csoporthoz kapcsolódik (Ungváry, 2016, pp. 34–41). Tehát a neveléstudományi ismeretek szaktudományos közvetítését világnézeti szempontból megfelelő kezekbe kívánta a minisztériumi apparátus helyezni. Ezzel függ össze a második ok, az igazgatótanácsi és a tanári kar személyi kinevezéseiből látható, hogy az állami befolyás érvényesülése a személyi kinevezésekben a keresztény felekezetekhez kötődő személyeken keresztül érvényesült. A neveléstudományi ismeretek közvetítésére pedig a politikai megbízhatóság szempontjából legalkalmasabb jelöltnek Kornis Gyula mutatkozott, aki a Waldapfel által képviselt herbartianizmus helyett az értékelméleti idealizmusra alapozódó szellemtörténeti megközelítés híve volt (Németh & Pukánszky, 1997, pp. 306–307). Ez a neveléstudományi irányzat annak az ígéretét hordozta magában, hogy a forradalmakat és a trianoni döntést követő keresztény-konzervatív modernizációt mint történelmi szükségszerűséget közvetíti a korszellem megértésén és közvetítésén keresztül a tanárjelöltek irányába. A harmadik indok az intézményrendszer és a politikai rendszer közötti konformitás megteremtéséhez kapcsolódik: Waldapfel herbartiánus megközelítése révén egy olyan neveléstudományi irányzatot képviselt, amely segítette a modern középiskoláztatás és tanárképzés intézmény rendszerének kialakulását, de alapvetően szekuláris jellegű volt értéktartalmát tekintve (Németh, 2004b, 187; Németh & Pukánszky, 2021, pp. 81–82). Eltávolítása és a szellemtudományos pedagógiai megközelítés érvényesítése a tanárjelöltek neveléstudományi képzésében a szekuláris képzési kereteket közelíthette a politikai rendszer elvárásaihoz (Labaree, 1992, p. 147). Ez amiatt is szükségesnek mutatkozott, mert az 1924–1926 közötti időszakban a középiskoláztatás intézményes keretei és feladatai is átalakultak, amelyeket épp Kornis Gyula intenciói mentén a nemzet előtt álló „nagy feladatokhoz” igazítottan, valláserkölcsi jellegű képzést megvalósítva szabott át a jogalkotó az 1924: XI. és az 1926: XXIV. törvényekkel (Nagy, 2005, p. 113, p. 126; Kornis, 1921a, pp. 8–12; Kornis, 1921b, pp. 10–18).

Bármely okok is húzódtak meg Waldapfel eltávolítása mögött, a személyi kinevezések gyakorlatából látható, hogy a tanárképző intézet igazgatótanácsi és tanári karának kinevezéseiben három törekvés érvényesült. Egyfelől a polgári demokratikus forradalom és a proletárdiktatúra időszakában jelentkező, a gyakorló szakemberek irányába történő nyitottság érzékelhető a felkért előadók között (Székely István, Székely Lajos, Szász Pál). Másfelől látható, hogy a keresztény-konzervatív reformkurzushoz való igazodást a személyi kinevezésekben egyoldalúan kívánta érvényesíteni a VKM akár a tanárképző intézet elnökének kijelölésében és a gyakorlóiskola igazgatójának egyoldalú megválasztásában vagy kulcsfontosságúnak vélt területek előadásának és előadóinak megválasztásában (társadalom és közgazdaságtani ismeretek, Kornis Gyula előadásai), szükség esetén eltávolításában (Waldapfel János). Harmadrészt úgy tűnik, különösen az 1925/1926. évtől számított ötéves ciklusra jelölt igazgatótanácsi tagok vonatkozásában, hogy a tanárképző intézet vezetősége maga is a konformitás jeleit mutatta, hiszen Kornis Gyula, Kisparti János és Mikola Sándor felkérésében szaktudományos képzettségük mellett hangsúlyos elemként jelent meg a jelölés során a közéleti-kultúrpolitikai szerepvállalás, illetve a felekezeti kötődés.89 A személyi változásokat tehát nemcsak a szakértői csoport belső dinamikái alakították, hanem abban az államhatalom nyílt és hallgatólagos elvárásai is érvényre jutottak, ami deprofesszioanlizációs jeleként azonosítható, hiszen a személyi kinevezéseken keresztül a szakértői csoporton belüli belső viszonyrendszerek és a csoport szolgáltatási ideológiája is befolyásolhatóvá vált (Freidson, 2001, pp. 140–143; Jarausch, 2012, pp. 159–163).