Ezt a törekvést jól mutatja a reformkezdeményezés utóélete, amely átnyúlt a háború időszakára. Az Országos Felsőoktatási Tanács Elnöki Tanácsa 1939. június 20-án határozott a reform kereteiről, amelyeket a VKM 1939. december 14-én küldött meg a bölcsészeti karoknak, illetve a tanárképző intézményeknek (
Ladányi, 2002, p. 149). A reform eredményeként a tanárképző intézet és a tanárvizsgáló bizottság egybeolvadt volna a Budapesti M. Kir. Középiskolai Tanárképző és Tanárvizsgáló Intézetben. A tanárvizsgáló bizottság erről csak 1940. január 19-i elnöki tanácsülésén tudott érdemi álláspontot kialakítani, amelyen felmerült, hogy a javaslat keresztülvihetetlen, mivel az 1924: XXVII. törvény rendelkezéseivel ellentétben állt. Emellett a testület arra hivatkozott, hogy az értelmiségi hivatások esetében a certifikáció többnyire elkülönült a képzés helyéül szolgáló intézményi keretektől. Példaként említették a gazdasági szaktanárképzést, a polgári iskolai tanárok, a rajztanárok, valamint a jogászok képesítését. A testület emlékeztette a minisztériumot, hogy a tanárvizsgálati szabályzatok létrehozásánál tekintettel kellett lennie a folyamatosan változó középiskolai tantervekre, ami megzavarhatta a bölcsészeti kar munkáját. A karnak ugyanis a gyakorlati élet változásaitól függetlenül volt a feladata az egyes tudományterületek művelése. A bizottság kiemelte továbbá, hogy a bölcsészeti kar befolyása mind a cenzorok között, mind pedig a testület vezetésében érvényesült, hiszen az elnök, illetve az alelnökök többnyire nyilvános rendes vagy rendkívüli egyetemi tanárok voltak, így a Felsőoktatási Tanács határozatának elvetését javasolta a VKM részére.
A kari tanulmányok, a doktori szigorlatok rendjének átalakítására vonatkozóan a tanárvizsgáló bizottság elnöki tanácsa a Felsőoktatási Tanács határozatainak módosítását javasolta, mivel az első évre eső elővizsgálat, a harmadévre és a negyedévre eső két doktori szigorlat azt eredményezte volna, hogy a tanárvizsgálatokra és doktorátusra készülő hallgatók minden egyetemi évükben szigorlatoztak, vagy tanári vizsgát tettek volna, amelynek sem a személyi, sem az infrastrukturális feltételi nem voltak adottak. A kari és a doktori szigorlatok párhuzamba állítását a tanárvizsgálatokkal elképzelhetőnek tartotta az elnöki tanács, amely a tanulmányi rendet is egyszerűbbé tette volna, s megszüntette volna annak a lehetőségét, hogy a hallgatók egy része hosszabb, másik része rövidebb idő alatt juthasson doktori oklevélhez. Így ugyanis a tanárvizsgálatot nem tevő hallgatók részére is kötelező lett volna az ötévi tanulmány a doktori szigorlat teljesítéséhez.