Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


A beszédprodukció szisztematikus megfigyelése: a hibákból levont következtetések

A nyelvi produkció kísérleti kutatását a kezdetekben sokkal nehezebbnek tekintették, mint a nyelvi megértését. Voltak, akik kétségbe vonták, hogy egyáltalán lehetséges a nyelvi produkciót kísérletileg vizsgálni (Fodor et al. 1974). Noam Chomsky már 1959-ben, B. F. Skinner könyvéről írt recenziójában megfogalmazta a nyelvi produkció kontrollálásának problémáját. Eszerint a nyelvi válaszokat nem lehet a beszélő külső környezetének tulajdonságaiból előre jelezni. Gyakran beszélünk ugyanis nem jelenlevő dolgokról, ugyanaz a tárgy teljesen különböző reakciókat válthat ki, és általában nehéz megállapítani előre, hogy a beszélő mire, vagy tárgyak milyen tulajdonságaira fog reagálni. Egy nyelvi választ kiváltó inger csak akkor válik azonosíthatóvá, amikor a válasz elhangzott, és így az inger a válaszból válik kikövetkeztethetővé ahelyett, hogy az adott inger jelezné előre a nyelvi választ.

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave