Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


A nyelvtan elsajátításának számítógépes modellezése

A szintaxis tanulásának modellezéséhez először szükség van valamilyen szintaktikai tudást reprezentáló modellre, amelyet majd a rendszernek a nyers szöveg alapján ki kell alakítania. Ez természetesen már önmagában érdekes probléma, és többféle válasz született rá. A módszerek alapvetően két csoportba oszthatóak aszerint, hogy valamilyen magas szintű szimbolikus reprezentációt használnak, pl. a fent említett függőségi vagy újraíró nyelvtant, vagy alacsonyabb szintű, szubszimbolikus rendszert, pl. neurális hálózatot. Először tekintsünk át néhány reprezentatív szimbolikus megoldást a lexikális és a szintaktikai tudás elsajátítására, majd néhány jól ismert konnekcionista rendszert.

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave