A tanulási stratégiák kutatása lényegében egyetlen központi kérdésből bontakozott ki: mi az, amit a sikeres nyelvtanulótól meg lehet tanulni? A tanulás különféle módjai két nagy csoportra oszthatók, amelyek között az akaratlagosság/kontrolláltság jelenléte a választóvonal: szándékosan választja-e a nyelvtanuló az adott tanulási módot, vagy ez egyfajta adottság, melyen akarattal sem tudna változtatni. Az előző alfejezetben tárgyalt tanulási stílusok az utóbbi kategóriába tartoznak: a nyelvi input inkább holisztikus vagy inkább analitikus feldolgozására való hajlamot például ilyen stabil jellegzetességnek tekintettük. A nyelvtanulók tanulási szokásai között azonban más jellegű különbségek is léteznek. Egyes nyelvtanulók például az új szavak hangalakját/írásképét már ismert (esetleg anyanyelvi) szóalakokhoz igyekeznek kapcsolni (pl. az angol remember szóalakot a magyar rémember-hez), míg mások ezt a módszert nem alkalmazzák. Egyes nyelvtanulók egy mondat olvasásakor tudatosan ellenőrzik, hogy annak formai jegyei (végződések, szórend stb.) megfelelnek-e grammatikai ismereteiknek; más tanulókra ez nem jellemző. Hasonlóképpen vannak, akik rendszeresen használnak szótárat és kézikönyveket, vannak, akik tudatosan keresik a társalgási lehetőséget anyanyelvi beszélőkkel, vannak, akik magnóra veszik saját beszédüket, hogy ellenőrizzék a kiejtést, és így tovább. Az olyan viselkedést vagy mentális tevékenységet, amelyet a nyelvtanuló szándékosan és céltudatosan folytat annak érdekében, hogy nyelvi kompetenciáját fejlessze, tanulási stratégiának nevezzük. A nyelvtanuló által használt stratégiák összessége tehát a tudatos és aktív tanulás eszközkészlete.