Az indirekt beszédaktusok jellemzőit legelőször Herbert H. Clark tesztelte nagyszabású terepkísérlet-sorozatában, amelynek során a kísérletvezetők 950 helyi kereskedőtől kértek telefonon keresztül információkat különböző módokon olyasmikre vonatkozóan, mint például a bolt nyitva tartása vagy egy termék ára (Clark 1979). Mivel főként arra keresték a választ, hogy mitől függ az, hogy a megkérdezett személy válaszol-e az indirekt kérés szó szerinti jelentésére, az első kísérletben olyan tényezőket variáltak, mint a konvencionalizáltság, az átlátszóság és a nyilvánvalóság. Első lépésként az derült ki, hogy a három tényező együtt nagyban befolyásolja a szó szerinti jelentésre vonatkozó válaszadást: míg a konvencionális, átlátszó és nyilvánvaló formáknál (Meg tudná mondani, hány órakor zárnak be?) ritkán adtak „igen/nem” választ is, a nem megszokott kérésekre (Bezárnak este hét előtt?) már annál inkább, és ezekben az esetekben az indirekt jelentés (’Meddig vannak nyitva?’) elérése okozott nagyobb nehézséget. Három további kísérletben élesebben különválasztották az előbb említett tényezőket, és arra mutattak rá, hogy a konvencionalizáltság mértéke, az átlátszóság, valamint a nyilvánvalóság foka külön-külön is képes befolyásolni a szó szerinti jelentés komolyan vételét s így megválaszolását: minél átlátszóbb vagy minél nyilvánvalóbb, hogy kérésről van szó, továbbá minél konvencionálisabb a kérés formája, annál inkább elhanyagolják a kérdés szó szerinti megválaszolását. Végül az utolsó kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a felhívott éttermek tulajdonosai annál inkább kérésként értelmezték a hívó fél kérdését, minél inkább ki tudták következtetni annak jövőbeli terveit és kérdésének kérés-szándékát.