Minden alkalommal, amikor kísérleti tanulmányt írok, igyekszem az elméletek szempontjából semleges szavakat választani, kivéve, amikor történetesen egy bizonyos elmélet mellett érvelek; a szakterület olvasói számára ugyanakkor talán nem meglepő, hogy ez sohasem sikerül. Lehetetlen olyan szavakat találni, amelyek ne hordoznának (módszertani, elméleti vagy egyéb) terheket. Hasonlóan az, amit egy tudós igaznak tart, kibogozhatatlanul össze van fonódva kutatási gyakorlatával: hatással van a feltett kérdésekre, a használt módszerekre, a megfigyelt eredményekre, a kiválasztott elemzésekre, az előnyben részesített magyarázatokra, a nyitottnak tartott kérdésekre, ahogy arra is, hogy mindezek hogyan vannak papírra vetve. Elkerülhetetlen következménye ez a percepció, kategorizáció, kogníció, kommunikáció, emlékezet és cselekvés agyi szerveződésének. A nyelvfeldolgozás emberi agyi funkció (vagy talán pontosabban agyi funkciók koordinált összessége), s ennek fontos következményei vannak minden nyelvkutatóra nézve. Ez a legfontosabb tanulság, amit a nem szó szerinti nyelv kutatóinak át szeretnék adni. Mindazonáltal nem szónoki felhívás ez a pszicholingvistáknak, hogy dobják el módszereiket vagy mérőeszközeiket, és váljanak agykutatókká. Ehelyett inkább azt kérem, hogy mossuk ki az agyunkból az idejétmúlt feltevéseket (ezeket a következőkben részletesen kifejtem), amelyek akkor alakultak ki, amikor még sokkal kevesebbet tudtunk az (emberi) agy felépítéséről és működéséről, mint ma.