Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


A tranzitív szerkezetek korai megértésének vizsgálata a magyarban

A különböző jelzőmozzanatok szerepét vizsgálta Gábor és Lukács (előkészületben) más módszerekkel, még kisebb gyerekeknél. A tranzitív szerkezetek korai megértésének a vizsgálatához olyan eljárást alakítottak ki, amely lehetővé teszi, hogy 3 év alatti gyerekeknél is feltérképezzék az argumentumok azonosításának stratégiáit. Változtatták a szórendet és az esetragok jelenlétét, hogy megvizsgálják, ezek a jelzések mekkora szerepet játszanak a mondat által leírt esemény szereplőinek kiválasztásában. A mondatok között voltak olyanok is, amelyek ismeretlen igét tartalmaztak; ezekben az esetekben kizárhatjuk az igével kapcsolatos korábbi tapasztalatok hatását. A kísérleti helyzetekben a gyerekek egy mondat elhangzása után két videót láttak (11.6. ábra), amelyek közül rá kellett mutatniuk arra, amelyik illik az elhangzott mondathoz.

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave