Mandják Tibor, Magyar Mária, Pázsi Gergő, Baróthy Zoltán

Marketing az üzleti hálózatban

Az üzleti kapcsolatok sikeres menedzsmentje


A szervezet legfontosabb jellemzői (összefoglalás)

A fentiekből látható, hogy a szervezet (1) olyan társadalmi rendszer, amely formális és informális társadalmi kapcsolatok időben és térben létező, változó módon hierarchizált összessége; (2) a keretein belül – a munkamegosztás és összehangolás eredményeként – olyan, kezdő- és végpontokkal rendelkező cselekvési folyamatok valósulnak meg, amelyek eredményeként a szervezet környezete által elfogadott anyagi vagy nem anyagi jellegű outputok jönnek létre. (3) A szervezeten belül a tagok és a csoportok összekapcsolódását a kommunikáció és a döntéshozatal biztosítja. (4) A szervezet formalizált, hierarchikus irányítási struktúrája egyben hatalmi struktúrát is jelent. (5) A formalizált irányítási struktúra mellett azonban mindig létezik egy informális struktúra is, amely támogathatja, módosíthatja vagy éppen ellensúlyozhatja is a formális szerkezetet. (6) A szervezet egyidejűleg többfajta cél megvalósítására törekedhet. (7) A szervezet azonban nemcsak kapcsolatok és tevékenységek összessége, de egyben sokrétű, felhalmozott tudás képviselője és hordozója is. (8) A szervezet nyílt rendszer, amely kölcsönös és szerves kapcsolatban áll a környezetével.

Marketing az üzleti hálózatban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 110 8

A Marketing az üzleti hálózatban – Az üzleti kapcsolatok sikeres menedzsmentje című szakkönyv hiánypótló mű. Az üzleti hálózatok működésének feltárásához szükséges alapegységet, az üzleti kapcsolatot helyezi a tárgyalás középpontjába. A címben kiemelten szerepel ugyan a marketing kifejezés, de értelmezésemben ez a munka sokkal többet nyújt ennél, az üzleti kapcsolatok működésének és fejlesztésének általános megértését kínálja.

Az üzleti kapcsolatok megértése ma már alapvető fontosságú, nem spórolható meg ez a szellemi munka. Ez a könyv ebben segít. Elméletileg igényes módon tárgyalja az üzleti kapcsolatok menedzsmentjének kulcskérdéseit, például a kapcsolati atmoszféra értelmezését, az üzleti kapcsolatok folyamatait vagy éppen az üzleti kapcsolat fejlődésének fázisait. Ugyanakkor az az érzésem, a könyv nem kizárólagosan, de talán nem is elsősorban a kutatók számára készült: inkább a gyakorló szakemberek számára. A szerzők az egyes kiemelt témakörök elméleti ismereteit szisztematikusan kötik a gyakorlathoz, azokat konkrét példák és részletesebb esettanulmányok segítségével illusztrálják.

Gelei Andrea egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem Operáció és Döntés Intézet

Az üzleti, szakmai, illetve gazdasági kapcsolatok gondozása a mindennapi élet elválaszthatatlan része, hiszen ezek a kapcsolatok szervesen kötődnek a társadalom és a gazdaság működéséhez. Bár e kapcsolatok menedzselése, annak központi célja miatt, gyakran komoly szakmai, gazdasági, üzleti vagy egyéb speciális ismereteket, illetve eszközparkot igényel, mégis nagyon sok szempontból hasonlóan működik a személyes kapcsolatok menedzseléséhez. E könyv – jó érzékkel – alapvetően e megközelítés mentén ad a mindennapi életben is gyakorlati haszonnal bíró tanácsokat. A kiadvány jól strukturáltan fókuszál a kölcsönös értékteremtést támogató úgynevezett soft elemekre, így kiemelten foglalkozik az együttműködés, a konfliktus, a rugalmasság, a kooperáció, illetve az atmoszféra számos releváns kérdésével, valamint végigveszi az üzleti ciklusok kihívásait, életciklusát is. Érdeme, hogy gyakorlatba ágyazott operatív, taktikai, valamint változásmenedzseléssel kapcsolatos megfontolásokat és példákat is felsorakoztat. Javaslom a munka forgatását mindenkinek, aki – akár mindennapi tevékenysége, akár tanulmányai, esetleg kutatásai kapcsán – el szeretne mélyülni a sikeres üzleti marketing eredményességét alapjaiban meghatározó kapcsolatmenedzsment főbb dimenzióiban, aktuális ismeretanyagában.

Dr. Katona Norbert

Magyar Marketing Szövetség

szakmai és operatív igazgató

Hivatkozás: https://mersz.hu/mandjak-magyar-pazsi-barothy-marketing-az-uzleti-halozatban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave