Mandják Tibor, Magyar Mária, Pázsi Gergő, Baróthy Zoltán

Marketing az üzleti hálózatban

Az üzleti kapcsolatok sikeres menedzsmentje


7.2.3.1. Gyakorlati példák a harmadik hálózati sajátosságról

A következő példák jól tükrözik, hogy a kontroll és a rugalmasság közötti egyensúly megteremtése milyen fontos a hálózati együttműködések sikeréhez, és hogy a túlzott kontroll végső soron csökkentheti egy szervezet innovációs képességeit és versenyképességét.
 
Technológiai vállalatok partnerségei
Az olyan technológiai vállalatok, mint például a Google, gyakran szigorú jogi és pénzügyi kereteket alkalmaznak a partneri együttműködéseik során. A cél a költségek és a kockázatok minimalizálása, valamint a szellemi tulajdon védelme. Ezek a kontrollmechanizmusok azonban visszafoghatják a partneri innovációt. Ha egy, a Google-lal együttműködő startup vállalatot köteleznek rá, hogy minden új ötletét egyeztesse a Google vezetőségével, akkor a startup elveszítheti a dinamikus, gyors reagálás képességét a piaci lehetőségekre. Ez végső soron a Google innovációs képességét is csökkentheti, mivel így a startuptól esetleg kevesebb újdonság jut el hozzá.
 
Légi közlekedési ipar
A repülőgépgyártók (például a Boeing vagy az Airbus) beszállítóinak a repülőgépek alkatrészeinek minősége, a szállítási határidők és a biztonsági előírások terén igen szigorú követelményeknek kell megfelelniük. A kontroll ugyan segíthet biztosítani a végtelenül bonyolult rendszerek megbízhatóságát, a beszállítók innovációs képességei, mivel nem tudnak szabadon kísérletezni a termékeikkel, így csökkenhetnek. Ráadásul ha a gyártók túlságosan központosítják a döntéseket, a különböző beszállítók közötti információáramlás csökken, és ez mérsékli a legjobb gyakorlatok megosztásának lehetőségét.

Marketing az üzleti hálózatban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 110 8

A Marketing az üzleti hálózatban – Az üzleti kapcsolatok sikeres menedzsmentje című szakkönyv hiánypótló mű. Az üzleti hálózatok működésének feltárásához szükséges alapegységet, az üzleti kapcsolatot helyezi a tárgyalás középpontjába. A címben kiemelten szerepel ugyan a marketing kifejezés, de értelmezésemben ez a munka sokkal többet nyújt ennél, az üzleti kapcsolatok működésének és fejlesztésének általános megértését kínálja.

Az üzleti kapcsolatok megértése ma már alapvető fontosságú, nem spórolható meg ez a szellemi munka. Ez a könyv ebben segít. Elméletileg igényes módon tárgyalja az üzleti kapcsolatok menedzsmentjének kulcskérdéseit, például a kapcsolati atmoszféra értelmezését, az üzleti kapcsolatok folyamatait vagy éppen az üzleti kapcsolat fejlődésének fázisait. Ugyanakkor az az érzésem, a könyv nem kizárólagosan, de talán nem is elsősorban a kutatók számára készült: inkább a gyakorló szakemberek számára. A szerzők az egyes kiemelt témakörök elméleti ismereteit szisztematikusan kötik a gyakorlathoz, azokat konkrét példák és részletesebb esettanulmányok segítségével illusztrálják.

Gelei Andrea egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem Operáció és Döntés Intézet

Az üzleti, szakmai, illetve gazdasági kapcsolatok gondozása a mindennapi élet elválaszthatatlan része, hiszen ezek a kapcsolatok szervesen kötődnek a társadalom és a gazdaság működéséhez. Bár e kapcsolatok menedzselése, annak központi célja miatt, gyakran komoly szakmai, gazdasági, üzleti vagy egyéb speciális ismereteket, illetve eszközparkot igényel, mégis nagyon sok szempontból hasonlóan működik a személyes kapcsolatok menedzseléséhez. E könyv – jó érzékkel – alapvetően e megközelítés mentén ad a mindennapi életben is gyakorlati haszonnal bíró tanácsokat. A kiadvány jól strukturáltan fókuszál a kölcsönös értékteremtést támogató úgynevezett soft elemekre, így kiemelten foglalkozik az együttműködés, a konfliktus, a rugalmasság, a kooperáció, illetve az atmoszféra számos releváns kérdésével, valamint végigveszi az üzleti ciklusok kihívásait, életciklusát is. Érdeme, hogy gyakorlatba ágyazott operatív, taktikai, valamint változásmenedzseléssel kapcsolatos megfontolásokat és példákat is felsorakoztat. Javaslom a munka forgatását mindenkinek, aki – akár mindennapi tevékenysége, akár tanulmányai, esetleg kutatásai kapcsán – el szeretne mélyülni a sikeres üzleti marketing eredményességét alapjaiban meghatározó kapcsolatmenedzsment főbb dimenzióiban, aktuális ismeretanyagában.

Dr. Katona Norbert

Magyar Marketing Szövetség

szakmai és operatív igazgató

Hivatkozás: https://mersz.hu/mandjak-magyar-pazsi-barothy-marketing-az-uzleti-halozatban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave