Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Kooperatív játékok átváltható hasznosságokkal

A kardinális preferenciájú kooperatív modellek két alapkategóriába sorolhatók aszerint, hogy létezik-e vagy sem egy olyan teljesen osztható „közvetítő áru” („pénz”), amely nemcsak lehetővé teszi a hasznosságok átadását a szereplők között, hanem az összes szereplő számára egy közös értékmérőként is szolgál. Ez azt jelenti, hogy ha egy szereplő egységnyi „pénzt” átad egy másik szereplőnek, akkor a hasznossága egységnyit csökken, míg a másik szereplőé egységnyivel nő, és ez az „egy az egyben” átválthatóság független a szereplők aktuális hasznosságszintjeitől. A közvetítő áru tehát azonosítható az egyéni hasznosságokkal, ami összehasonlíthatóvá és összeadhatóvá teszi ezeket, így beszélhetünk egy koalíció „értékéről” is. Átváltható hasznosság hiányában az egy koalíció számára elérhető kimenetelek halmazát nem lehet egyetlen számmal jellemezni. Az egyéni hasznosságok „helyzetfüggő” átváltási rátái miatt mindegyik koalícióra meg kell adni az elérhető haszonszint-vektorok halmazát. Shapley ezekkel az általánosabb modellekkel kapcsolatban is fontos eredményeket ért el, például általánosította az átváltható hasznosságú játékokra kidolgozott saját megoldási koncepcióját (lásd alább; Shapley 1969b), és vizsgálta a stabil kimenetelek létezésének kérdését is (Shapley 1973). A továbbiakról a már említett áttekintő írásokban olvashatunk.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave