Nobel-díjas előadását Fama azzal zárta, hogy a gyakorlati alkalmazásokat is figyelembe véve a pénzügy a közgazdaságtan legsikeresebb kutatási szakterülete. A portfólióelmélet, a CAPM vagy az opcióárazási modellek széles körű gyakorlatba ültetését szemlélve nehéz vitába szállni ezzel a kijelentéssel. Fama a hatékony piaci hipotézis sokrétű használata mellett a piaci részvényhozamokat az eredeti modellnél sokkal precízebben leírni képes, úgynevezett többtényezős CAPM-modellek French professzorral közös kidolgozásával növelte a pénzügyi kutatások gyakorlati relevanciáját. Ebben a legfrissebb fejleménynek a már a Nobel-díj átvételét követően, 2015-ben publikált öttényezős modell tekinthető. Az eredeti kockázati prémium (risk) komponenst kiegészíti a már az 1993-as, háromtényezős modellben is szereplő méret (size) és érték (value) tényezők mellett (lásd Tulassay 2005) a jövedelmezőségi prémium (profitability) és az eszközberuházással arányos (investment) tényező. Ezek a tényezők azokat a gyakorlati megfigyeléseket reflektálják, amelyek szerint a nagyobb profitból, illetve az átlag alatti eszközakkumulációból nagyobb jövőbeli részvényhozam következhet. Miközben a modellek hatása lenyűgöző – a 2015-ös már 3500 Scopus-hivatkozásnál tart –, elméleti oldalról nézve a modellek illeszkedését javító újabb és újabb változók keresése nem sokban tér el a mechanikus adatbányászattól. Fama három elvárást sorol fel, amelyek teljesülése mégis a modellek mellett szól: (1) robusztusság, ami a különféle piacok és időszakok tekintetében való jó használhatóságot jelenti; (2) takarékosság (parsimony), azaz a felesleges változók kiiktatása; és (3) legyen valamilyen elméleti motiváció a tényezők mögött (Fama 2019).