Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Életút

Az észak-európai, dán és svéd felmenőktől származó Lars Peter Hansen 1952. október 26-án – három fiú közül a harmadikként – született az Egyesült Államokban, az Illinois állambeli Urbanában. Hansennek általános iskolás korában súlyos beszédhibája volt (dadogott), ami megnehezítette beilleszkedését a közösségbe. Talán ez is magyarázza, hogy érdeklődése az „elvont”, elméleti dolgok felé fordult. 1970-ben bekerült a Utah Állami Egyetemre, ahol tanulmányait önmaga finanszírozta. Ennek érdekében dolgozott állattudományi laboratóriumban, politikai közvélemény-kutatási vállalkozásban és szülei hobbifarmján. Az egyetemen a társadalomtudományok iránt is érdeklődött, a matematika mellett politikatudományt tanult. Kialakított magának egy gyorsított közgazdasági tantervet, amely lehetővé tette, hogy már bachelorévei alatt elvégezhesse a legfontosabb közgazdasági alaptárgyakat, sőt az utolsó évben már néhány mesterképzéses tárgyat is felvett. Matematikából és politikatudományból szerzett egyetemi diplomát, amelynek birtokában a Minnesotai Egyetemen kezdte meg doktori tanulmányait.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave