Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Szegénység és egészségügy

Banerjee nem csupán megérteni szerette volna az összetett gazdasági folyamatokat – ő segíteni akart az embereken. A szegénységgel kapcsolatos munkái mellett egészségügyi kutatásokban is részt vett, amelyekkel a fejlődő országok egészségügyi ellátásának javítását tűzte ki célul, különösen a vidéki és az ellátatlan területeken. Munkája során – gyakran Esther Duflóval és más neves közgazdászokkal együttműködve – az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés akadályait és az akadályok leküzdésére irányuló különböző stratégiák (pénzügyi ösztönzők, közösségi egészségügyi programok, az informális egészségügyi szolgáltatók képzése stb.) hatékonyságát vizsgálta a már korábban bemutatott randomizált kontrollált vizsgálatokat alkalmazva. Kiemelt figyelmet fordított annak megértésére, hogy az ösztönzők és a viselkedési tényezők hogyan befolyásolják az egészségügyi szolgáltatók teljesítményét és az egyének egészségkereső magatartását. Munkája ugyanakkor túlmutat az egyéni beavatkozásokon, és olyan szélesebb körű, rendszerszintű kérdéseket vesz figyelembe, mint az egészségügyi dolgozók hiányzása, a közegészségügyi rendszerek hatékonysága vagy az informális egészségügyi szolgáltatók szerepe.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave