Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Nemteljes információs játékelmélet

A Weberrel közösen írt két aukcióelméleti cikk (Milgrom–Weber 1982d, 1982e) szintén alapvető fontosságú eredményeket tartalmazott a terület fejlődése szempontjából. A szerzők egyrészt általánosították a korábbi szerzők által vizsgált aukcióelméleti keretmodellt úgy, hogy a közös, egyéni és kölcsönösen függő információk, valamint az egyéni és közös értékelés esete is tanulmányozható legyen különböző aukciós szabályrendszerek esetén, egyetlen nagy, egyesített keretben. Másrészt újrafogalmazták ebben keretrendszerben valamennyi addigi eredményt, és rámutattak, hogy a jövedelem-ekvivalencia elv ilyen általánosabb információs struktúra esetén nem feltétlenül teljesül. A létrejövő árak és az egyes szereplők kifizetései – különös tekintettel az eladó profitjára – függnek az aukció szabályaitól. Az eladó várható jövedelme leginkább attól függ, hogy az adott aukció szabályai szerint az árak milyen mértékben összegzik az egyéni információkat. Például az angol típusú aukció több információt fed fel, mint a zárt borítékos első áras aukció, mivel az árverezési folyamat közben a licitáló szereplők elárulnak valamit saját egyéni értékeléseikről. Emiatt az angol típusú aukció várható értékben magasabb árakhoz vezet, és így várhatóan nagyobb eladói profitot eredményez. Milgrom és Weber számos ehhez hasonló összefüggést, egyenlőtlenséget megfogalmaztak a különböző aukciók összehasonlításakor, amelyek általánosításaként kimondták az úgynevezett kapcsolódási elvet (linkage principle), amely végső soron a jövedelem-ekvivalencia elvet igyekszik helyettesíteni ebben az általános keretben.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave