Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Életút

James A. Robinson 1960-ban született Chelmsfordban, Essex megye központjában. A politika gyerekkora óta érdekelte, elmondása szerint minden este édesanyjával beszélte meg az 1970-es évek Nagy-Britanniájának turbulens közéleti fejleményeit, a rendszeres sztrájkokat, az állam szerepét a gazdaságban és a szabadpiac jelentőségét. Tanulmányait a London School of Economics (BSc, 1979–1982), a University of Warwick (MA, 1985–1986) majd a Yale Egyetem (PhD, 1993) közgazdasági programjaiban végezte. A Nobel-díj hírével elsőként PhD-témavezetőjét, Truman Bewley-t hívta fel. Az erről szóló interjúban (Cummings 2024) Bewley elmondta, hogy a Nobel-díjnak nincs közvetlen kapcsolata a disszertáció témájával,1 de már a PhD-tanulmányok során látszott, hogy témavezetettjét mennyire foglalkoztatják a gazdasági fejlődés kérdései.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave