Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Húsz év Nobel-díjasai a közgazdaságtanban

Ez a kötet a 2005-ben a KJK–KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadónál Bekker Zsuzsa szerkesztésében megjelent Közgazdasági Nobel-díjasok 1969–2004 című könyv szerves folytatása. Megírásának gondolata a 2025-ös évhez kötődik, ez azonban csak a kerek évfordulókhoz való vonzódás jele, egyéb jelentősége nincs. A 2005-ös kötetben ötvenöt díjazott arcélét rajzolták meg a munkáikat, eredményeiket jól ismerő tudós magyar szerzők. Ebben a kötetben újabb negyvenegy díjazott munkásságának összefoglalásával ismerkedhet meg az avatott, illetve a kevésbé szakértő, de érdeklődő olvasóközönség. Az előző kötet gondos szerkesztői munkájának köszönhetően adott volt az a minta, amelyet itt is követtünk: viszonylag rövid terjedelemben, formailag hasonló szerkezetben, időrendben követik egymást a díjazottak életútjának, munkásságának és tudományos hatásának leírásai – nagyrészt a Nobel-bizottság indoklásában kifejtett területekre koncentrálva, de egyes esetekben az egyéb jelentős eredményeket is bemutatva, majd egy rövid bibliográfiával zárva a tanulmányt.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave