Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Függelék: a kinyilvánítási elv és további eredmények egy példán bemutatva

A feladvány Myerson 1991-es cikkén alapul (Myerson 1991). Anna meg akar válni egy használati tárgyától (például az íróasztalától), amelyre egyetlen vevője van, Béla. Annának a tárgy vagy 8 ezer forintot ér, vagy semmit – ezt csak ő tudja, egy kívülálló számára mindkét értékelés esélye 50–50 százalék. Anna értékelésétől függetlenül Bélának a tárgy 50–50 százalék eséllyel vagy 10 ezer vagy 2 ezer forintot ér; hogy pontosan melyik eset áll fenn, az pedig az ő privát információja. Hacsak nem az a helyzet, hogy Anna értékelése magas (azaz 8 eFt), Béláé pedig alacsony (azaz 2 eFt), az adásvétel egy közbenső ár mellett mindkét fél számára megéri, és társadalmilag kívánatos. A kérdés az, hogy milyen adásvételi mechanizmus (kommunikáció és ármeghatározás) vezet erre a hatékony kimenetelre, vagy ha ez nem lehetséges, mi a lehető legnagyobb társadalmi hasznot hajtó megoldás.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave