Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Paul Krugman (sz. 1953)

2008-ban Paul Krugman kapta a közgazdasági Nobel-díjat „a külkereskedelem és a gazdasági tevékenység földrajzi elhelyezkedésének kutatásai terén elért eredményeiért”. Krugman hatását nem lehet alábecsülni; a Nobel-bizottság indoklásában szereplő külkereskedelem és új gazdaságföldrajz területein túlmenően a makroökonómia és a nemzetközi pénzügyek területén is vannak eredményei. Hihetetlenül termékeny és hatásos szerzőről van szó: 87 tanulmány, 23 könyvfejezet, 14 könyv és számos műhelytanulmány szerzője.1 Legtöbbet hivatkozott tanulmánya („Increasing returns and economic geography”) jelenleg 3989 hivatkozásnál jár2 (a RePEc adatbázis szerint ez az 55. legtöbbet hivatkozott közgazdaságtani tanulmány), és a tanulmányt tekinthetjük egy tudományterület, az „új gazdaságföldrajz” alapító okiratának is. Szigorúan vett tudományos munkássága mellett Krugman számos tudományos ismeretterjesztő, illetve véleménycikk szerzője. Eredményessége végigkíséri pályáját, így nem meglepő, hogy már fiatalon megkapta a John Bates Clarke-díjat. Ennek tiszteletére Avinash Dixit tollából megjelent egy hosszú tanulmány a Journal of Economics Perspectives lapjain, amelyben Dixit így foglalja össze, hogy miben rejlik Krugman titka.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave