Temesi József (szerk.)

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024


Életút

Abhijit Vinayak Banerjee 1961. február 21-én született Mumbaiban, közgazdász egyetemi tanár szülőktől. Apja, Dipak Banerjee a kalkuttai Presidence College professzora volt, anyja a kalkuttai Centre for Studies in Social Sciences tanára, mindketten a London School of Economics végzett diákjai. Útkeresése nem vezette azonnal a fejlődés-gazdaságtan és a szegénység gazdaságtana felé. Önmagát a Nobel-díj weboldalán található életrajzi írásában1 úgy jellemzi, mint aki véletlenek sorozatának köszönheti, hogy közgazdász lett. Bár inkább a bölcsészeti és filozófiai tudományok érdekelték, felsőfokú tanulmányait szülői nyomásra a kalkuttai Statisztikai Intézet matematikai alapképzésén kezdte. Saját bevallása szerint azonban kolostornak érezte ezt az intézményt, és nem érezte magáénak a pályát. Ekkor, 1981-ben ismét csak szülői tanácsra a Presidency College közgazdasági szakán – apja munkahelyén – folytatta tanulmányait. Leginkább az motiválta, hogy közgazdász diplomával – állítólag – könnyű eltérni más szakmai területek felé, valamint az a multidiszciplináris nyitottság, amely a közgazdaságtant mint társadalomtudományt összekapcsolja a filozófiával, az irodalommal, a filmművészettel, a társadalmi problémák különböző leképeződéseivel. Az alapképzés után tanulmányait a Jawaharlal Nehru Egyetemen (JNU) folytatta, ahol politikai gazdaságtant és marxista közgazdaságtant tanult, ami inkább csak növelte érdektelenségét a közgazdaságtan iránt; helyette a gazdaságtörténeti és történelmi tárgyakban mélyült el. Elmondása szerint az egyetemen ellesett politikai életből és aktivizmusból tanult a legtöbbet. Baloldali mozgalmárként rövid időre le is tartóztatták. A Harvard Egyetemen doktorált 1988-ban. Ezután a Princeton Egyetemen kezdett tanítani, majd a csordaszellemről írt cikke nyomán visszahívták a Harvardra dolgozni, ami végleg a fejlődés-gazdaságtani pályára állította. 1993-tól a Massachusetts Institute of Technology tanáraként folytatta pályáját. Az MIT-s munka során kezdett együtt dolgozni Michael Kremerrel, aki a randomizált kontrollált vizsgálat (RCT) módszerét hozta magával közös munkájukba. Esther Duflo 1999-től lett először a doktori hallgatója, majd kutatási asszisztense; Duflo empirikus módszertani ismereteivel növelte a közös kutatások színvonalát.

Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.

A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-kozgazdasagi-nobel-dijasok-2005-2024//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave