Kuráth Gabriella, Bányai Edit (szerk.)

Vezetőfejlesztés a 21. században


Összegzés

A fejezet ismertette az etika és az etikus vezetés alapvető fogalmait és a vezetői paradigmák ehhez kötődő fejlődését. Látható, hogy az etikus vezetés és az etikus üzleti magatartásforma fejlődése is egy hosszú folyamat eredménye, mely mára a legtöbb gazdálkodó szervezet számára megkerülhetetlen. Ahhoz, hogy a szervezetek hosszú távon fenn tudjanak maradni, az erőforrások felhasználása során is etikusan kell viselkedni. A vezető és a menedzser közötti különbözőségek és hasonlóságok, valamint az ehhez kötődő etikai szemléletmód is kifejtésre került. Fontos, hogy mind a vezető, mind a menedzser etikusan viselkedjen a munkája során, valamint a követők is betartsák ezen szabályokat. A vezetőnek hatalma van a követői felett, de sokszor a követő is rendelkezik hatalommal, amely esetében pozitív és negatív értelmezések egyaránt felmerülhetnek. A vezetőnek a hatalmát a közös szervezeti célok érdekében kell felhasználnia, és nem az önös érdekei elérésére.

Vezetőfejlesztés a 21. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 053 8

Változó, kihívásokkal teli környezetben a szervezetek, vezetők sikerének, túlélésének záloga a folyamatos fejlődés. A kötet szerzői úgy gondolják, hogy a vezetői kiválóság egyik mércéje, hogy mennyire elkötelezett a vezető saját maga, munkatársai és szervezete fejlesztése iránt. Írásainkkal ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy a vezetők aktívan és proaktívan vállalják a fejlesztési folyamatokkal és változásokkal járó kihívásokat. A kötet célja, hogy hazai és nemzetközi kutatási eredmények, trendek bemutatásával, a vezetéselméleti alapok mellett a gyakorlatba is átültethető tudást és szemléletet adjon át a 21. századi vezetői kihívások megválaszolásához.

A könyv 22 fejezetét öt nagy elméleti blokkba rendeztük, és a kötetet a témák gyakorlati aspektusait megvilágító esettanulmányok gyűjteményével zárjuk. A kötet kézikönyvként is használható, eszközökkel és példákkal szolgál a szükséges vezetői kompetenciák meghatározásához és fejlesztéséhez, valamint támogatást nyújt a vezetők önfejlesztéséhez.

Fejezeteinket egyrészt újonnan kinevezett vezetőknek, illetve azoknak szánjuk, akik vezetői szerepre készülnek vagy esélyt adnak arra, hogy vezetői szerepbe kerüljenek. Reményeink szerint humánerőforrás-szakemberek, szervezet- és vezetőfejlesztők, képzők, trénerek, coachok, mentorok is találnak az írások között munkájukat segítő, szemléletüket formáló írásokat. A tapasztalt vezetőkre is gondolva, törekedtünk arra, hogy minden egyes fejezethez bőséges elméleti háttéranyagot adjunk, segítve az önálló tanulást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kurath-banyai-vezetofejlesztes-a-21-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave