A deontológiai elméletek által megfogalmazott szabályok abszolútak, vagyis soha nem szabad megszegni őket. Az egyes deontológiai elméletek abban különböznek egymástól, hogy pontosan milyen morális alapelveket, illetve szabályokat fogalmaznak meg, s hogyan döntik el, mi a teendő, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy valamilyen erkölcsi szabályt meg kell szegnünk ahhoz, hogy a többi erkölcsi szabályt be tudjuk tartani? A deontológiai elméletek az erények közül a legfontosabbnak a lelkiismeretességet tekintik, melynek segítségével akkor is pontosan be tudjuk tartani az erkölcsi szabályokat, amikor nagy a kísértés arra, hogy egy adott esetet a szabály alóli kivételnek tekintsünk.1

A deontológiai elméletek abból indulnak ki, hogy a világ túl komplex ahhoz, hogy cselekedeteink következményeit előre láthassuk, ezért a következmény nem lehet az erkölcsi megítélés alapja. A megítélés alapja lehet viszont a cselekvő szándéka, hiszen az teljesen a cselekvő hatalmában áll. Ha a szándék jó volt, vagyis az erkölcsi elvek, illetve szabályok betartására irányult, tehát a cselekvő kötelességből cselekedett, akkor a tett erkölcsileg helyes volt, a következményeitől függetlenül.2

A deontológiai elméletek szerint aki az erkölcsi elveket, illetve szabályokat betartva cselekszik, az helyesen cselekszik, s az erkölcsös viselkedés nem is áll másból, mint az erkölcsi elvek és szabályok követéséből.

A vallásos deontológiai elméletek szerint az erkölcsi szabályokat az isten adja. A bibliai Tízparancsolat az egyik első szisztematikus összefoglalása az alapvető erkölcsi elveknek.

A világi deontológiai elméletek az erkölcsi elveket, illetve szabályokat nem az isteni parancsból vezetik le, hanem az emberi észből, valamilyen hipotetikus társadalmi szerződésből vagy valamilyen egyéb elvből. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy egy deontológiai elmélet soha nem azzal indokolja a szabályokat, hogy azok betartásának jók lesznek a következményei (ez ugyanis már a konzekvencionalista elméletek sajátja), s azzal sem indokolhatja, hogy a szabályok betartásával válik valaki erényes emberré (ez az erényetikai elméletekre jellemző). A deontológiai elméletek szerint a szabályokat önmagukért kell betartani, mert a szabály intuitíve evidens. 3 Például a „Tiszteld az emberi méltóságod!” vagy „Nem szabad mást kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódban részesíteni” elvek esetén nem kérdezzük meg, hogy miért kell ezen elveket betartanunk, mert ezek magától értetődőnek tűnnek a számunkra. Aki ezeket nem fogadja el, annak nem lehet erősebb érvet mondani, az egyszerűen az erkölcsön kívül helyezi magát. S látható az elvek megfogalmazásánál is azok abszolút, kivételt nem ismerő jellege. Nem azt mondja a szabály, hogy általában, vagy legtöbbször nem szabad mást megkínozni, hanem kivételt nem ismerően, abszolút érvényességgel fogalmaz: soha nem szabad mást megkínozni, bármilyen jó következményekkel is járna az mások számára! Ebben egy klasszikus deontológiai elmélet eltér sok konzekvencionalista elmélettől, mely az erkölcsi szabályoktól való eltérést (pl. a kínzást) indokolhatónak tartja, ha annak eléggé kedvezőek a következményei.

A deontológiai elmélet egyik legtisztább megfogalmazója Immanuel Kant (1724-1804) volt, ezért a kanti etika vázlatos ismertetésével jó betekintést nyerhetünk egy deontológiai elmélet felépítésébe.