Az antropocentrikus környezeti etikák nagy előnye, hogy nem igényelnek alapvetően új viszonyulást a természethez, így nem teszik szükségessé gondolkodásunk átalakítását. Nem kell alapvetően másképp viszonyulnunk a természethez, mint eddig, hanem csak okosabban. A környezetvédelem céljai csak széles társadalmi támogatással érhetők el. Míg egy nem-antropocentrikus környezeti etika, mely állatok, növények, s esetleg egész ökológiai rendszerek morális státuszából indul ki, hagyományos gondolkodásunk olyan radikális átalakítását kívánná meg, mely rövid távon nem lenne elérhető, addig a csak az embert értékesnek tartó, s a természetet ennek érdekében felhasználhatónak tekintő felfogás mindössze annyit kíván, hogy ezt okosabban, elővigyázatosabban tegyük meg, mint eddig. Az antropocentrikus és nem-antropocentrikus környezeti etikák gyakorlati következményei sokszor hasonlóak, mert hasonló cselekvést kívánnak meg. Ezért a most szükségessé váló gyakorlati cselekvés elméleti megalapozására praktikus – politikai okokból csak az antropocentrikus környezeti etikák alkalmasak ezen etikák képviselői szerint, mert csak ezek számíthatnak széleskörű társadalmi támogatásra, mely nélkül hatékony gyakorlati cselekvés nem elképzelhető.1