A biocentrikus környezeti etikák kritikusai azt szokták eme felfogás szemére vetni, hogy a gyakorlatban betarthatatlan, s a mai környezeti krízis által felvetett kérdéseket ez az etika nem is segíti megoldani. Ma ugyanis nem egyedi élőlények sorsa az igazi kérdés, hanem a fajok kipusztulása, egész ökológiai rendszerek veszélyeztetése, a biodiverzitás csökkenése a fenyegető probléma. A biocentrikus etikák azonban nem tulajdonítanak jelentőséget a fajok, vagy az ökoszisztémák érdekének, hiszen szerintük érdekei csak egyedi élőlényeknek vannak, fajoknak, ökoszisztémáknak azonban csak átvitt értelemben. További probléma, hogy a biocentrikus környezeti etikák – paradox módon – ellenségesek is lehetnek a természettel szemben, hiszen a természetes szelekció által uralta természetben egyáltalán nem a minden élet tiszteletének az elve uralkodik. Az evolúció kíméletlen küzdelmet jelent, ahol egyedi élőlények milliárdjainak szenvedése és halála révén maradnak életben a legrátermettebbek. Így a természet nem arra „tervezte” az élőlényeket – s az embert sem – hogy az élet minden formáját tiszteletben tartsák, hanem inkább arra, hogy tartsák fenn magukat akár más élőlények szenvedése és halála árán is. 1