Kovács József (szerk.)

A biotechnológia etikai kérdései

A kanti etika

A kanti etika a deontológiai etikák egyik „őstípusa”. Kant szerint a tett erkölcsi értékét nem a tett következményei, hanem a cselekvő szándéka határozza meg. A cselekvőnek nem csak az erkölcsi törvények szerint (kötelességszerűen), hanem kizárólag a kötelesség által motiváltan (kötelességből) kell cselekednie ahhoz, hogy erkölcsös legyen. Ha a cselekvő nem a kötelesség által motiváltan, hanem pl. hajlamait követve cselekszik erkölcsösen, akkor cselekedete erkölcsi értéke megkérdőjelezhető, mert ilyenkor „önzésből” és nem a kötelességből teszi, amit tesz. Ha valaki például szánalomból, sajnálatból ad pénzt egy koldusnak, az a kanti elv szerint nem igazán erkölcsös, hiszen ezzel az adakozó saját magának is jót tett, mert nem bírta tovább nézni a koldus ínséges helyzetét, s az alamizsna adásával megszabadult ettől a feszültségtől. Ezzel szemben, ha egy zsugori ember a – köte lesség parancsára – vonakodva bár, de pénzt ad a koldusnak, az erkölcsös, mert az illető – hajlamait legyőzve – kötelességből cselekedett.1 Egy erényetikai elmélet azt vetné Kanttal szembe, hogy a fenti példában a nagylelkű, adakozó ember úgy lett ilyenné, hogy már sokszor adott koldusoknak alamizsnát, az már szokásává lett, vagyis erényes jellemét a szokás hozta létre, a megfelelő nevelés vagy önnevelés, s az illető azért érez örömet az adakozással, mert az erényes ember akkor érez örömöt, ha erkölcsösen cselekszik. Ezzel szemben – az erényetikaielméletek szerint – a zsugori ember azért zsugori, mert még ritkán adott pénzt koldusnak, s így nehéz zsugoriságát legyőznie. Az csak fokozatosan lehetséges, az erkölcsös viselkedés „gyakorlásával”, vagyis azzal, hogy valaki gyakran ad például alamizsnát. Egyszóval míg Kant szerint ha jól esik erkölcsösen cselekedni, s ez a jó érzés motiválja cselekvésünket, akkor az nem erkölcsös, addig egy erényetikai elmélet szerint csak az ilyen cselekedet erkölcsös!

Kant szerint az erkölcsös viselkedés „tesztje” a kategorikus imperatívusz, melynek két megfogalmazása van: az univerzalizáció elve és az „ember mint öncél” elve.

Az univerzalizáció elve szerint csak az a szabály tekinthető erkölcsi szabálynak, mely elvének általános követése logikai ellentmondás nélkül elgondolható és akarható.

Ez az, amit a köznyelv úgy szokott – pontatlanul – kifejezni, hogy „mi lenne, ha mindenki így cselekedne?” Sok cselekedet esetén ugyanis – ha azt elszigetelten nézzük – nem világos, hogy az erkölcsileg elfogadható-e vagy sem, ha viszont elgondoljuk, mi lenne a következménye a cselekedet mögötti elv általános elterjedésének, akkor már látható, hogy erkölcsileg elfogadható-e?

Egy példával illusztrálva, egy vizsgázó orvostanhallgató etika feleletét a vizsgáztató kettesre értékeli, a diák viszont azt kéri az oktatótól, hogy kettes feleletére adjon kivételesen ötöst. Érve az, hogy ha a megérdemelt kettest kapja, ettől a tárgyat nem fogja jobban tudni, hiszen már átment, s többé már nem kell etikát tanulnia. Viszont a relatíve rossz jegy miatt rossz lesz a tanulmányi átlaga, s így nem fog ösztöndíjat kapni. Emiatt diákmunkával kell majd kevés pénzét kiegészítenie, így azonban kevesebb ideje marad fontos orvosi tárgyak tanulására, s így végső soron rosszabb orvos lesz. Ha a megérdemelt kettes helyett viszont ötöst kapna, amit senki más nem tudna meg, hiszen csak ketten vannak a vizsgáztatóval a teremben, akkor már lesz ösztöndíja, így nem kell elmennie dolgoznia, több ideje marad orvosi tárgyakat tanulni, s így jobb orvos lesz. Nem az lenne kötelessége egy etika oktatónak, hogy segítse a diákot abban, hogy minél jobb orvos legyen? S ekkor a fenti érvelést elfogadva nem lenne-e kötelessége kettes helyett valóban ötöst írni be a diák indexébe? A kanti univerzalizációs elv segítségével könnyen belátható, hogy amit a diák kér, az erkölcsileg elfogadhatatlan. Az az elv ugyanis, hogy „ha hasznos, adj jobb jegyet a vizsgázó diáknak, mint amit megérdemel” nem univerzalizálható, vagyis általános elterjedése logikailag ellentmondásmentesen elgondolható ugyan, de nem akarható. Hiszen egy ilyen világban a diákok egyre kevésbé készülnének fel az egyetemi vizsgáikra, s végső soron rosszabb szakemberek lennének, mint egy olyanban, ahol mindenki a megérdemelt jegyet kapja.

A kanti kategorikus imperatívusz másik megfogalmazása az ember mint öncél elve.

Ez az elv azt fogalmazza meg, hogy tetteink során soha nem szabad az embert (sem magunkat, sem mást) kizárólag egy más cél elérésének eszközeként használnunk, hanem tetteinknek valamilyen mértékben az illető ember érdekét is kell szolgálnia, vagyis öncélnak kell őt tekintenünk s nem puszta eszköznek. Kant szerint amilyen mértékben öncélnak tekintjük a másik embert cselekedeteink során, olyan mértékben vagyunk erkölcsösek vele szemben. Az elv tehát azt követeli meg, hogy amikor cselekszünk, akkor a másik érdekét, szempontját is vegyük figyelembe, amit teszünk, az részben őérte is történjen. Ezért tekinthető például a halálbüntetés etikailag elfogadhatatlannak. Az ugyanis csak és kizárólag a társadalom javát szolgálja, de semmilyen mértékben nem veszi figyelembe a megbüntetett érdekét. Hiszen nem a megjavítását, átnevelését stb. célozza, hanem egyszerűen a társadalomból való végleges kiiktatását. (Érdekes módon Kant nem látta, hogy elve ilyen következményekkel jár, mert elfogadta a halálbüntetést.)

Egy embernek a halál csak akkor állhat érdekében, ha az valamilyen – másképp csillapíthatatlan – szenvedés megszüntetésére szolgál (pl. egy gyógyíthatatlan, végstádiumú beteg eutanáziát kér). Nagy vita folyik ma az eutanázia erkölcsi elfogadhatóságáról, de a kanti elv alapján (noha ő erről nem beszélt) egy ember szándékos megölése legfeljebb ebben az esetben lehet erkölcsileg elfogadható (vagyis az ő érdekében). Ha kizárólag mások (pl. a társadalom) érdekében történik, akkor erkölcsileg elfogadhatatlan, mert ilyenkor az illetővel kizárólag eszközként bánnak. A kanti elv fontos része, hogy az ember nemcsak mással, de saját magával szemben is viselkedhet erkölcstelenül. Ez akkor történik meg, ha valamit kizárólag mások érdekében, s semmilyen mértékben sem a saját érdekében tesz. Ekkor saját magával bánik eszközként (pl. pénzkereső gépnek tekinti magát családja számára), s ekkor – a kanti elv szerint – saját magával szemben erkölcsetlen.

1	Laurens Landeweerd (2005): Moral Theory and Bioethics. In: Laurens Landeweerd – Louis-Marie Houdebine – Ruud Termeulen (2005) (eds): BioTechnology-Ethics. An Introduction. Firenze: Angelo PonteCorboli Editore (p. 13.)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 708 2

Biológia Semmelweis Kiadó könyvei

A biotechnológia egyik elfogadott meghatározása a következő: „…a technológia minden olyan alkalmazása, mely biológiai rendszereket, élő szervezeteket vagy azok származékait használ fel speciális célokat szolgáló termékek vagy folyamatok létrehozására illetve módosítására.” A biotechnológiai etika pedig—ennek megfelelően—a tudomány, a technológia és ezek ipari alkalmazása során felmerülő etikai problémák szisztematikus tárgyalására szolgál. A biotechnológiai etika és a bioetika ugyanakkor jelentős átfedést is mutat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nemcsak hagyományos (orvosi bioetika) van, hanem „zöld bioetika” is, mely a környezeti etikát is magába foglalja. A biotechnológiai etika és a „zöld bioetika” között tehát a határ elmosódó, de mivel a hazánkban megjelent bioetika tankönyvek nagy része még az „orvosi bioetikához ” tartozik, ezért eme biotechnológiai etika tankönyv—mely magyar nyelven az elsőnek számít—afféle zöld bioetikának tekinthető. Reméljük, hogy a könyv segítséget fog jelenteni a hazai biotechnológia oktatás során az etikai kérdések megismertetése és elemzése során.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-a-biotechnologia-etikai-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero