A legellentmondásosabb kérdése egy ökocentrikus etikának az, hogy hogyan beszélhetünk egy faj vagy egy ökoszisztéma érdekéről? Ki szenved – az egyedi élőlényeken kívül – ha a faj vagy az ökoszisztéma érdekei sérülnek? Nem foglal-e minden szempontot magában egy biocentrikus környezeti etika, melyhez már semmi többletet nem tud hozzátenni egy ökocentrikus? Valójában azonban minden holisztikus megközelítés alapvető kiindulópontja, hogy az egész több, mint részeinek összessége. A Földön – mely keletkezésekor egy életet nélkülöző bolygó volt – az evolúció természetes folyamata több mint 5 millió fajt hozott létre, s az evolúció folyamata még ma is tart. Ha értékesnek tartjuk az egyes élőlényeket, akkor értékesnek kell tartanunk azt a folyamatot is, amely azt létrehozta (az evolúciót), s azt a közeget is, mely az egyedi életformák fenntartó közegéül szolgál (a földi bioszférát és az egyes ökoszisztémákat). Az ökoszisztémáknak „szisztémikus (rendszer) értékük” van, mely az önérték egyik formája.1 Rolston szerint még a Föld mint bolygó egészével szemben is vannak kötelességeink, vagyis az is önértéknek tekinthető, hiszen ez az egyetlen bolygó – tudomásunk szerint – az univerzumban, melynek bioszférája van, melynek ökoszisztémái vannak, vagyis melyen az élet kifejlődhetett. Így az élet védelme a Föld védelmét jelenti, hiszen élet egyelőre csak itt lehetséges. A Föld elpusztítása minden élet elpusztítása is lenne egyben, s így az etikailag elképzelhető legnagyobb rossz.2 Ezért egy igazi ökocentrikus környezeti etika egyfajta Föld-etika is egyben, mely a földi élet egészének és magának a Földnek mint önértéknek az elismerésére kell vezessen. Ez egyszersmind kötelességeket jelent ezen entitások mint egészek irányába.3