Peter Fritzell paradoxona főleg azzal kapcsolatban releváns, hogy egy ökocentrikus etika magát az evolúciós folyamatot is általában önértéknek tartja, mely a többi önérték, vagyis az élőlények, az ökoszisztémák és a bioszféra egészének létrejöttéhez vezetett. Azt jelenti-e ez azonban, hogy az evolúciós folyamatot nem szabad befolyásolni, annak törvényeit kötelességünk szabadon érvényesülni hagyni? Ha az ökocentrikus etika ezt jelentené, akkor ez valóban embertelen következményekhez vezetne, hiszen a kultúra, a civilizáció éppen arra törekszik, hogy ne hagyjuk az evolúció, a természetes szelekció folyamatát szabadon érvényesülni. Antibiotikummal például megmentjük azt a – gyenge immunrendszerű – gyermeket aki egyébként fertőzésben egészen korán meghalna. Sőt, védőoltásokkal megelőzzük, hogy olyan járványok törjenek ki, melyek védőoltás nélkül az adott generáció jelentős részét elpusztítanák. Az tehát, hogy a természetes szelekció törvényeit nem hagyjuk az emberek között érvényesülni, ma erkölcsi konszenzusnak tekinthető. Az azonban kérdés, hogy befolyásolhatjuk-e a természetes szelekció működését a többi élőlénynél? Humánus etikát vagy ökológiai etikát kell-e követnünk, tudatában léve annak, hogy az ökológiai rendszerek működése, mely a természetes szelekción alapul, messze nem humánus. Ebben az ökocentrikus etikák többféle interpretációja lehetséges. Ha abból indulunk ki, hogy a növényekkel és az állatokkal természetesen kell viselkednünk, vagyis hagynunk kell, hogy az ökoszisztéma a saját (ember által nem befolyásolt) törvényei szerint működjön, akkor ez a természetes szelekció érvényesülésének tiszteletben tartását írja elő erkölcsi kötelességként az ember számára. Ezzel a logikával 1988 nyarán a Yellowston Parkban tomboló óriási erdőtüzeket kezdetben nem oltották el, azzal az indoklással, hogy az erdőtűz természetes, s bár sok élőlényt elpusztít, a tűz hatására az egész életközösség megújulhat. Nem az egyedi élőlények érdeke a fontos, hanem az ökoszisztéma egészéé.1 A Yellowstone Parkban az ökocentrikus etika eme értelmezését fogadták el a parkfenntartók akkor is, amikor egy alkalommal egy folyón átkelő bölény alatt beszakadt a jég. A jeges vízben szenvedő állatot könnyűszerrel meg lehetett volna menteni, vagy kegyelemből meg is lehetett volna ölni, hogy ne szenvedjen tovább. Egyiket sem tették azonban, hanem hagyták, hogy a bölény hosszas szenvedés után a jeges vízben pusztuljon el, ahogyan az természetes körülmények között is történt volna. Eme etika szerint tehát az állatokkal nem emberségesen, hanem természetesen kell viselkednünk.2 Hasonlóképpen, amikor a Yellowstone Park kanadai vadjuh-állománya fertőző kötőhártya gyulladást kapott, mely esetükben nagy fájdalmat, vakságot, éhezést és pusztulást jelent, akkor felmerült a kérdés, hogy kezelhetik-e ezt az állatorvosok, ahogyan egy házijuh állományban kitört hasonló járvány esetén természetesen megtették volna. Végül a nem-kezelés mellett döntöttek, melynek eredményeként a vadjuh-állomány fele elpusztult. A logika itt is az volt, hogy az állatokkal nem emberségesen, hanem természetesen kell bánni, vagyis hagyni kell a természet törvényeit érvényesülni. Nem azt kell tenni, ami az egyedi, szenvedő vadjuhoknak jó, hanem azt, ami a faj egészének az, vagyis ami erősíti a fajt.3 Ezt az érvelést az eugenikai mozgalom az embereknél is alkalmazta, mely a náci rémtettekben csúcsosodott ki. Van, aki az ökocentrikus etika állatok esetén alkalmazott formáját sem tartja elfogadhatónak, hiszen ez érzőképes, szenvedni tudó egyedek érdekét áldozza fel a közösség, a faj, az egész érdekében. Ezért nevezte Tom Regan a szintén ökocentrikus föld-etikát a környezeti fasizmus egy esetének.4