Érdekes módon azonban nemcsak a darwini evolúciós elmélet, hanem a hagyományos keleti vallások (pl. hinduizmus, buddhizmus, taoizmus), továbbá a természeti népek vallásai is sokkal közelebb állnak a természet modern felfogásához – mely nem tesz éles különbséget az ember és a természet közé – mint az uralkodó nyugat tradíció. A természeti népeknél nem volt ritka, hogy a növényeket, az állatokat, de még a vizeket, hegyeket is személyeknek tekintették, s ennek megfelelő tiszteletet tanúsítottak irántuk. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a növények, állatok, természeti erőforrások felhasználása takarékosan történt, a legszükségesebb mértékűre korlátozva azt, s általában valamilyen jelképes fizetséget is felajánlottak az ily módon „megsértett” természetes entitásnak, vagy bocsánatkéréssel, áldozattal próbálták azt kiengesztelni.1 A kritikusok rá szoktak ugyan mutatni, hogy ugyanazok a természeti népek, melyek ilyen tiszteletben részesítették az őket körülvevő természetet, esetleg megdöbbentő kegyetlenséggel bántak más törzsbeli emberekkel szemben. Így etikájuk nem fejlettebb volt, mint a miénk, hanem csak más. Látni kell azonban, hogy az erkölcs fejlődése olyan, mint egy táguló kör. Az ember először csak saját törzsére, közösségére vonatkoztatja az erkölcsi szabályokat, majd az erkölcs természetes fejlődése során kiterjeszti azt más emberekre, más közösségekre is, végül pedig az emberiség egészére. A természeti népek természeti környezetük iránti tisztelete és más törzsbéli emberekkel szemben tanúsított kegyetlensége csak látszólagos ellentmondás. Az ok valószínűleg az, hogy a saját környezetüket képező növényeket, állatokat a törzs közössége részének tekintették, az idegen törzsbeli embereket pedig nem. Egy szempontból tehát fejletlenek voltak, egy másik szempontból azonban fejlettek, hiszen a közösség határait nem a törzs embereinél húzták meg, hanem belefoglalták abba természeti környezetüket is.2