A szennyezési jogokkal való kereskedés alapelve az, hogy kiindulásként meghatározzák a környezet szennyezésének megengedhető felső határát. Ez általában a korábbinál alacsonyabb szint meghatározását jelenti, s így ez a környezet állapotának javításához vezet. Majd ezeket a szennyezési jogokat „szétosztják” az egyes vállatok között, amelyek dönthetnek, melyik eljárás az, amelyik gazdaságilag hatékonyabb a számukra? A szennyezést mérsékelni, vagy esetleg mástól szennyezési jogot vásárolni?. Ez javít a környezet állapotán, ugyanakkor lehetővé teszi a szennyezéscsökkentés gazdaságosságának az optimalizálását. A szennyezési jogok piaca nemzetközileg is érvényes és ott is a szennyezéscsökkentés gazdasági hatékonyságának optimalizálása irányába hat. Így például az USA mérlegelheti, hogy saját – környezetszennyezés tekintetében már megfelelő védőintézkedésekkel ellátott – erőműveinek szennyezését további 10%-al csökkenti-e – mely óriási költséggel jár – vagy Oroszország erősen környezetszennyező, kőszénnel működő erőműveit segít átalakítani tisztább, gázzal működő erőművekké? Ekkor ennek költségeit az USA állja, de a szennyezéscsökkentést saját magának „számolhatja el”. Ennek előnye, hogy ugyanakkora szennyezéscsökkenést olcsóbb elérni úgy, hogy egy fejletlen erőművet egy létező fejlett technológiájúra cserélünk ki, mintha egy már fejlett, modern erőművet még modernebbé akarnánk alakítani, melynek a technológiája nem is kidolgozott.1 Így a szennyezési jogok piaca fontos eszköze a gazdaságilag hatékony szennyezéscsökkentés megvalósításának.