Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a csírasejtes beavatkozások kapcsán tudatosítani kell azt, hogy mindig nagy lesz a veszély s a kísértés arra, hogy a megszerzett ismereteket embernemesítés céljára is felhasználják, ha egyszer (egyátalán) elkezdődik a csírasejtes technika emberen történő alkalmazásának klinikai kutatása. A megszerzett ismereteket nem tudjuk meg nem szerzetté tenni. Azonban ha amellett érvelünk, hogy a csúszós lejtő érve alapján végleg be kellene tiltanunk e terápiát, akkor azoknak a beavatkozásoknak az elfogadható voltát is meg kellene kérdőjeleznünk, melyek a csírasejtes beavatkozásokhoz hasonlóan a csúszós lejtőn való megállíthatatlan lecsúszás veszélyét rejtik magukban. A felnőtt, cselekvőképes személyek sebészeti sterilizálásának lehetőségét is be kellene például tiltani, hiszen ez a technika felhasználható cselekvőképtelen, avagy tiltakozni nem tudó személyek kényszersterilizálására is, amint arra volt is példa a történelemben. A morfium használata ugyanígy tiltandó lenne a fájdalomcsillapításban, hiszen a morfium – kábítószer volta miatt – sokak életét befolyásolhatja s befolyásolja károsan. S a sort hosszasan folytathatnánk.

A csúszós lejtő érvhez hasonló módon lehet egy beavatkozást precedens-jellege miatt is ellenezni. Eszerint azért kell vonakodnunk egy új technikát alkalmazni még akkor is, ha az elfogadható cél érdekében történik, mert az veszélyes precedenst teremthet egy másik, hasonló jellegű, de elfogadhatatlan beavatkozás elfogadásához. Ezen precedens-érv cáfolata Harris szerint a következő: nem helyes az, hogy, azért ne cselekedj meg most egy nyilvánvalóan helyes cselekedetet, mert neked, vagy a hozzád hasonlóan félénk követőidnek nem lesz bátorságuk majd megcselekedni egy olyan helyes cselekedetet a jövőben, amelyik ex hypothesi lényegesen különbözik a mostanitól, de felszínesen hasonlít erre. A szokatlan nyilvános cselekedet vagy helytelen, vagy ha helyes, akkor veszélyes precedensül szolgálhat. Mindebből az következik, hogy semmit sem szabad legelső alkalommal megtenni”2. Harris fenti gondolatát úgy is értelmezhetjük, hogy a csúszós lejtőre, avagy a precedensre való hivatkozás azért nem elfogadható, mert a cselekedeteket egyedileg kell megítélni, azaz két cselekedet közötti felszínes hasonlóság nem indokolhatja azonos megítélésüket. Nem szabad tehát elmulasztani Harris szerint egy cselekedetet elsőként megcselekedni pusztán azért, mert ehhez a későbbiekben majd hasonlíthat egy olyan cselekedet, melyet önmagában erkölcsileg elítélendőnek tartunk. Nyilvánvaló, hogy valamennyire minden kísérleti beavatkozás veszélyes precedenst teremthet. Kétségesnek tűnhet ezért pusztán emiatt etikailag elfogadhatatlannak ítélni a csírasejtes beavatkozásokat. Igaz, hogy a csírasejtes beavatkozás precedenst teremthet a későbbiekben embernemesítési beavatkozások megtételéhez, azonban a két beavatkozás etikai megítélése az esetek döntő többségben igen eltérő. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy önmagában nem lesz egy cselekedet elfogadható csak azért, mert elsőként hajtják végre. Úgy tűnik tehát, hogy sem a csúszós lejtő, sem a precedens veszélyességére hivatkozó érv nem ad egyértelmű eligazítást a csírasejtes beavatkozások tekintetében.

A csírasejtes génterápiás beavatkozások esetében ugyan mindkét típusú csúszós lejtő érv megjelenik, de alapvetően a logikai forma fontosságát jelzik azok az érvek, melyek szerint, ha most engedélyezzük a terápiás célú beavatkozásokat, akkor a technika tökéletesedésével elkerülhetetlenné válik az embernemesítési célú beavatkozások engedélyezése.