A paradigma egy-egy időszakban a kutatók számára mérvadó probléma-megoldási modell.1 Egy paradigma „uralkodásának” ideje alatt az ún. normál tudomány fejlődésének szakaszában vagyunk: ilyenkor a kutatók abból indulnak ki, hogy alapvetően tudják, milyen elvek alapján épül fel a világ, s az ennek ellentmondó megfigyeléseket egyszerűen nem veszik figyelembe.2 A normál tudományos fejlődést azonban tudományos forradalmak szakítják meg: ekkor egy új paradigma születik, mely a tudományosság új kritériumait szilárdítja meg. Eme új paradigma újradefiniálja, hogy mi tekinthető a tudományos probléma értelmes megfogalmazásának és mi a probléma megfelelő megoldási módja.3

A normál tudomány szakaszában egy elfogadott tudományos elmélet keretében folyik a kutatás. Ez az elmélet válik minden megfigyelés és hipotézis kiinduló pontjává. Az alapkérdések a normál tudomány fejlődési szakaszában megoldottnak számítanak, s csak a részletek tisztázását tekintik ilyenkor a tudomány feladatának. Az elfogadott paradigma határozza meg, hogy mi számít az adott tudományterület jogos problémájának, helyes megfogalmazási és megoldási módjának. A kopernikuszi csillagászat (szemben a ptolemaioszival), a newtoni dinamika (szemben az arisztotelészivel) egy-egy új paradigmát jelentettek a régivel szemben, s a normál tudomány fejlődésének új szakaszát indították el.4 A normál tudomány szakaszában uralkodó tudományos paradigmát minden kutató elfogadja, a paradigmán belüli részleteken folyik tudományos vita, magán a paradigmán azonban – a normál tudomány szakaszában – nem. A paradigma mindig az érett, fejlett tudomány sajátja, kiindulása az, hogy az általa képviselt modellel a tudományterület összes jelenségét – legalábbis elvben – meg lehet magyarázni. A normál tudomány szakaszában a kutatóknak nem célja alapvető újdonságok elérése, hanem a már ismert elvek alapján egy-egy újabb részlet megismerése. A tudományfejlődés eme szakaszát Kuhn a rejtvényfejtéshez, vagy a kirakójátékhoz hasonlította. Ott sem kell alapvetően új dolgot kitalálni, hanem azt kell felismerni, hogy hogyan kell összeilleszteni az összes általunk ismert elemet ahhoz, hogy megkapjunk egy értelmes egészet.5

A paradigma azt is meghatározza, hogy mi számít tudományos problémának. Ami nem illik bele a paradigmába, annak vizsgálatát a kutatók általában elhárítják, mint nem a tudományágukba tartozót, vagy mint egyszerű metafizikát.6

Fejletlen tudományban még nincs kialakult paradigma, ott a kutatók sokféle – egymással versengő – modell alapján gondolkodnak. Kuhn szerint megkérdőjelezhető, hogy a társadalomtudományok annyira fejlettnek tekinthetők-e ma, hogy rendelkeznek-e egyáltalán már paradigmával.7 Egy tudomány fejlődésének paradigma előtti szakasza hasonlít a „vaktában történő keresgéléshez”, hiszen nem lehet tudni, hogy mely tények fontosak, mert nincs ebben segítséget nyújtó, a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni segítő elfogadott paradigma.8

A paradigma tehát az a modell, amely irányítja a további kutatást, mely eldönti, mely tudományos kérdések értelmesek, s melyek nem. A paradigma kialakulása általában azt is jelenti, hogy megszűnik az adott tudomány közérthetősége. Ezt követően a tudományos közleményeket már csak egy szűk szakemberréteg érti, akik ismerik az adott paradigmát. Ez is arra utal, hogy ma a társadalomtudományok éppen a határán vannak annak, hogy önálló paradigmával rendelkezzenek.9

A normál tudomány fejlődésének utolsó szakaszában, s ez már a krízis időszaka, s egy új paradigma kialakulásának az előfutára, kezdenek megkérdőjeleződni a régi paradigma szabályai. Ekkor úgy tűnik, hogy az adott tudományban minden kérdésessé válik. Addig nem látott viták kezdődnek régen elintézettnek vélt kérdésekről: a jogos módszerről, arról, mi számít az adott tudomány területére tartozónak és mi nem, melyek a helyes megoldás elvei stb.10