Az a tény, hogy állati genetikai állomány szintén átkerül az emberi testbe, csupán kis jelentőséggel bírhat. A gének kifejeződése a donor szervre vagy szövetre korlátozódik, a befogadó és a donor genomja közötti bármilyen vélelmezett direkt vagy indirekt interakció esélye a jelenlegi tudományos ismereteink alapján minimális, ha nem nulla. A donor szövetből származó reaktivált retrovírusok lehetséges mellékhatásainak a megjelenése, amely egyes feltételezések szerint a human immunodeficiencia vírus (HIV) emberekbe történő átvitele esetében történhetett, első pillantásra úgy tűnik, aláássa ezt az elgondolást. Ilyen fertőzés elvileg megtörténhetett állati vérrel való közvetlen kapcsolat útján is, amelyet természetesen nem tekintünk xenotranszplantációnak, noha a xenotranszplantáció esetében elvileg hasonló jelenség történik: állati szövet (vér) kerül az emberi testbe. Függetlenül azonban az arra a kérdésre adott választól, hogy vajon a retrovírusok az állati genom részének tekinthetők-e, elfogadhatjuk itt azt, hogy bár ez utóbbi jelenség döntő hatással lehet a xenotranszplantáció jövője tekintetében, a retrovirusok szerepe aligha befoláysolhatja az emberi testbe kerülő idegen gének következményeivel és szerepével kapcsolatos alapvető gondolatainkat. Más szóval az, hogy az emberi testbe kerülő állati szövet tartalmaz-e genetikai anyagot vagy nem, etikai szempontból nem jelent különbséget a fenti esetekben.

Noha az állati genom nem gyakorol közvetlen hatást az emberi genomra a xenotranszplantációs folyamat során, a transgenezis kapcsán felmerülő kérdések egy része a xenotranszplantáció kapcsán ugyanúgy megvizsgálandók: emberi mivoltunk feltételei, az állattenyésztés és az állatok gyógyászati céllal történő felhasználásának morális igazolása, az emberi faj vitatható felsőbbrendűségének bizonyítása azért, hogy védhető legyen a főemlősök feláldozása embereken végzett gyógyászati beavatkozások kedvéért.