Az ábrán látható minden vonal (tudományos megfigyelés) figyelembevételre kerül az új ábrában (paradigmában) is, csak most már egy más egész részének látszik. Ez magyarázza, hogy az új paradigmában maguk a megfigyelések (tudományos tények) is megváltoznak, hiszen ami a régi paradigmában egy egységnek (pl. a madár fejének) látszott, az az új paradigmában már csak egy részlet, mely önmagában esetleg nem is értelmes. Tehát az új paradigma megváltoztatja a világ tudományos észlelését, megváltoztatja azt, hogy mi számít értelmes tudományos problémának, s milyen módon kell arra válaszolni.

Az egyes tudományos paradigmák tehát bizonyos értelemben inkommenzurábilisak (összemérhetetlenek), hiszen már a megfigyeléseket is a paradigmák irányítják, így az eltérő paradigmák által generált eltérő megfigyelések miatt az eltérő paradigmákban dolgozó kutatók különböző világokban élnek, s szinte a kommunikáció is lehetetlen közöttük.2

Ez a folyamat nemcsak a paradigmaváltás időszakában játszódik le, hanem a tudóssá válás, a tudományos képzés időszakában is. Ekkor zajlik ugyanis a tudományos paradigma elsajátítása, a laikusból a szakemberré válás, s ekkor kezdi a fiatal szakember ugyanazokat a jelenségeket már másképp – a szakember szemével, vagyis a tudományos paradigma birtokában – látni. Vagyis az, hogy mit lát egy kutató, attól is függ, hogy milyen paradigmában gondolkodik. Eltérő paradigmák talaján nem ugyanazok a tények látszanak, nem ugyanazok az értelmes tudományos problémák, s nem ugyanolyanok a megoldáshoz vezető utak. Jó példa erre, hogy az európai csillagászok a kopernikuszi új paradigma hatására a régi eszközökkel ugyanazt az égboltot vizsgálva új dolgokat vettek észre: napfoltokat, üstökösöket stb. Mindezt „lehetetlen” volt észrevenni a ptolemaioszi világkép keretében, mely örök és változatlan égboltról beszélt, míg a kopernikuszi rendszerben már ezek a megfigyelések beleillettek az új tudományos világképbe. Az sem véletlen, hogy a kínai csillagászok, akiket nem korlátozott a ptolemaioszi paradigma, évszázadokkal korábban írták le a napfolttevékenységet, mint az európai csillagászok. Ezért mondhatjuk, hogy a kopernikuszi paradigmát elfogadó csillagász egy másik világban él, mint a ptolemaioszi paradigmában dolgozó, mert ugyanazon az égbolton mást lát.3Mindezek ismételten bizonyítják, hogy elmélettől független, semleges megfigyelés nem lehetséges. Az, hogy a minket körülvevő világ elvben végtelen számú lehetséges részletéből pontosan mit figyelünk meg, előzetes elméletünktől függ. Már érzékszerveink sajátosságai és észlelési preferenciáink is egyfajta – az evolúció által kialakított – implicit elméletet hoz létre, mely megfigyeléseinket meghatározza.