Furcsa jelenség, hogy a tudományos kézikönyvek az adott tudomány történetével általában csak egy rövid, bevezető fejezetben foglalkoznak, ahol csak kevés utalás történik a régebbi korok más – már idejétmúlt – paradigmáiban dolgozó kutatóira, akik másképp fogalmazták meg a problémákat, s másképp is magyarázták meg azokat. Ebben a rövid tudománytörténetben általában csak a fennálló paradigma előkészítőiről történik említés, s ezáltal a tudomány fejlődése egy lineáris, a fennálló paradigmához egyenesen vezető folyamatnak tűnik fel. Így akaratlanul is meghamisításra kerül a tudomány valódi története. A lezajlott viták, a sok zsákutca, melyekben azonban sok kreatív elem is volt, mintegy „kiradírozásra kerül”, s sokkal egyértelműbbnek, egyenesebbnek tűntetik fel a fejlődést, mint amilyen az valójában volt. Így keletkezik tehát a tudomány fejlődésének az a ma is elterjedt, hamis képe, miszerint a tudósok mindig ugyanazokkal a problémákkal, ugyanazon szabályok szerint és ugyanúgy foglalkoztak. A tudománytörténet így úgy látszik, hogy nem más, mint folyamatos fejlődés, a tudás téglákként való összegyűjtése és egymásra helyezése, míg a tudás mai épülete fel nem épült. Ez a történelmietlen szemlélet így eltakarja azt a tényt, hogy a tudományban – ha a hasonlatot folytatni akarjuk – a téglákból felépített addigi házat gyakran lerombolják, a téglákat is újraalkotják, a régiek anyagát csak részben felhasználva az újhoz. Így változik a tégla anyaga, mérete, fogalma, s annak a fogalma is változik, hogy milyen stílusú épületet kell emelni a létező téglákból. Vagyis szó sincs arról, hogy mindig ugyanolyan téglákból ugyanazt a házat egyre magasabbra és magasabbra építik, ahogyan a tudományfejlődés hagyományos felfogása azt sugallja. A tudományos forradalmak természetéhez tartozik, hogy amikor egy új paradigma győz, a kézikönyvekből kiiktatják a régi paradigmára utaló könyvek, cikkek, adatok többségét, s az új nemzedék már eleve csak az új paradigma szemszögéből fogja megismerni a tudomány eredményeit. Ez nagyon hatásos folyamat, de a kutatóknak saját tudományáguk fejlődésével kapcsolatban történelmietlen képet sugall. Sokkal „tudományosabbnak”, egzaktabbnak látják tudományuk kialakulását, fejlődését, mint amilyen az ténylegesen volt. Vagyis a történelem átírása, meghamisítása zajlik ilyenkor, mely sokkal egyértelműbbnek mutatja a jelenlegi paradigmát, sokkal magátólértetődőbbnek, mint amilyen az valójában.1