Kovács József (szerk.)

A biotechnológia etikai kérdései

Az első állítás: a DNS speciális státusza1 2

Amikor a genetikai szabadalmakkal kapcsolatos vitákban a DNS különleges státuszára hivatkoznak, akkor kifejezetten az ember genetikai állományára, annak kitüntetett helyzetére gondolnak. De hogyan lehet megindokolni, hogy az emberi genom más fajok genetikai állományához viszonyítva különleges, aminek következtében eltérő bánásmódot igényel? Általában úgy szoktak érvelni, hogy az emberi gének az emberiség közös örökségét képezik, ezért speciális a státuszuk. Több szervezet nyilatkozatában is megjelenik a humán genom mint közös örökség elgondolása, például a Human Genome Organization Etikai Bizottságának a genetikai kutatás alapelveiről és a haszonból való részesedésről szóló nyilatkozataiban3, vagy az UNESCO Az emberi genom és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, mely a humán genomot – igaz, csak szimbolikus értelemben – az emberiség örökségeként említi.4 Ez a nyilatkozat ráadásul arról is rendelkezik, hogy a humán genomot – természetes állapotában – nem lehet anyagi haszonszerzés céljára felhasználni5, valamint arról is, hogy az emberi genommal kapcsolatos kutatásokból származó haszonnak mindenki számára elérhetőnek kell lennie.6

De vajon a humán genom tényleg az emberiség közös örökségének tekinthető? Mondhatjuk azt, hogy a genomikus DNS fizikailag megoszlik az emberek között, és a genomikus DNS-ből való részesedés egyesít minket – szó szerint és szimbolikusan is – az emberi faj tagjaivá, és ez kapcsolja össze a jelenleg élő embereket a múlt és a jövő generációival. Ennek a kölcsönös összekötöttségnek tehát nagy a jelentősége, ami viszont indokolhatja, hogy a humán genomot az emberiség közös örökségének tekintsük.7

A közös örökségnek ez a felfogása azonban problematikus. Először is tudjuk, hogy az emberi genom jelentős mértékben hasonlít más állatok (más élőlények) genomjához. Ez a hasonlóság természetesen függ attól, hogy milyen fokú biológiai rokonság áll fenn az ember és az éppen vizsgált faj között, de ettől még igaz az az állítás, hogy az ember – kisebb vagy nagyobb mértékben – más fajokkal is osztozik a genomikus DNS-én. Például a csimpánz és az ember genomja körülbelül 96 százalékban hasonlít egymásra.8 Ebből viszont az következik, hogy csupán az emberi genom négy százaléka tekinthető sajátosan az emberre jellemzőnek, ezért csak ez tekinthető a szó szoros értelmében vagy kizárólagosan az emberiség közös örökségének.

De az emberi genom nemcsak más fajok genomjától tér el kisebb vagy nagyobb mértékben. Az emberek között is vannak szép számmal genetikai eltérések – a genomnak kizárólag az emberre jellemző részein. Ezek a genetikai eltérések – kölcsönhatva a környezettel – szerepet játszanak az emberek közötti különbségek létrejöttében a fenotípus szintjén (vagyis az egyén felépítésében, testi működéseiben és viselkedésében megfigyelhető különbségek kialakulásában). De ha az emberi genom jelentős része nem kizárólag csak az emberre jellemző, és az a része, mely kizárólag az emberre jellemző, egyénről egyénre változik, megkérdőjelezhető a közös genetikai örökség fogalmának szó szerinti használata. Szimbolikus vagy metaforikus értelemben ugyan használhatjuk, szó szerinti értelemben azonban nem.

Ha mégis elfogadjuk, hogy az emberi génállomány közös örökség, akkor ez azt jelenti, hogy a humán genom vagy senkié, vagy mindenkié, ezért az emberi gének vagy nem is képezhetik tulajdonjog tárgyát, vagy ha mégis megengedjük ezen a területen a tulajdonjog létezését, akkor is csak közös társadalmi tulajdonról lehet szó, magántulajdonról nem. A közös örökségre hivatkozó érv tehát felhasználja a közös tulajdon – vagy társadalmi- vagy köztulajdon – fogalmát. A köztulajdon olyan tulajdon, melyet vagy mindenki birtokol (például a nyílt óceánok, a légkör, az Antarktisz vagy a Hold), vagy legalább mindenki számára hozzáférhető (például olyan közterületek (mondjuk parkok), melyek egy önkormányzat birtokában vannak, de mindenki számára nyitva állnak).

Miért nem lehetnek a gének tulajdonjog tárgyai? Az egyik érvelés abból indul ki, hogy semelyik ember sem lehet egy másik ember tulajdona, mert ha ez lehetséges lenne, az a rabszolgaság intézményének elfogadását jelentené, ezt azonban több nemzetközi egyezmény is tiltja. Az érv úgy folytatódik, hogy mivel az embernek elidegeníthetetlen joga van önmaga birtoklásához, ez egyben a saját teste birtoklásának elidegeníthetetlen jogát is jelenti, beleértve ebbe a génjeit is. Ebből pedig az következik, hogy a genetikai szabadalmak nem megengedhetők, mert senki sem birtokolhatja más ember génjeit, senki sem rendelkezhet tulajdonjoggal más génjei felett.

Ezzel az érvvel az egyik probléma az, hogy egy DNS szekvenciára (is) vonatkozó szabadalom nem jelenti a gén birtoklását abban a formában, ahogy az az emberi testben megtalálható. Inkább a szekvencia izolált (elkülönített, tisztított) formájára vonatkozik, ezt viszont szabadalmaztathatónak tekintik. Ez a megközelítés szerepel például az Európai Uniónak a biotechnológiai szabadalmak jogi oltalmára vonatkozó 1998-as Irányelvében is:9

az emberi test, kialakulásának és fejlődésének különböző szakaszaiban, valamint bármely alkotóelemének egyszerű felfedezése, beleértve ebbe egy gén szekvenciáját vagy szekvenciájának részletét is, nem lehet szabadalmaztatható találmány tárgya;
az emberi testből izolált vagy valamely technikai eljárás révén más módon előállított alkotóelem, beleértve ebbe egy gén szekvenciáját vagy szekvenciájának részletét is, lehet szabadalmaztatható találmány, még abban az esetben is, ha az ilyen alkotóelem szerkezete azonos egy természetes alkotóelem szerkezetével.

További problémája ennek az érvnek, hogy – amint azt korábban láttuk – a szabadalom nem jelenti a szabadalmaztatott dolog tulajdonjogát. A szabadalom birtoklása során ugyanis nincs egy konkrét dolog vagy a dolgoknak egy olyan osztálya, mely a szabadalom jogosultjáé.10

Egy másik érv a magántulajdon ellen a következő: ha elfogadjuk, hogy a humán genom az emberiség közös öröksége, akkor ebből az következik, hogy nem fogadható el, hogy valakinek kivételes gazdasági haszna származzon az emberi genom hasznosításából, márpedig a genetikai szabadalmak megadása ezt jelentené.11

A másik lehetőség szerint a gének lehetnek tulajdonjog tárgyai, de csak a köztulajdon fogadható el, a magántulajdon nem. Ez a megközelítés jut érvényre például a hajózásra alkalmas viziutak, a tengerpartok és a közparkok esetén. De miért nyilvánítanak valamit közös tulajdonnak? A legfontosabb ok az, hogy mindenki számára biztosítsák a szabad hozzáférés lehetőségét. Ebből viszont nem következik szükségszerűen az az álláspont, hogy ha valamit társadalmi tulajdonként kezelnek, akkor azt nem lehet profitszerzés céljára felhasználni. A profitszerzést szem előtt tartó hasznosítás megítélése szempontjából ugyanis a következő kérdést kellene megválaszolni: szükségszerűen korlátlannak kell-e lennie a hozzáférésnek? Ha nem, akkor elvben lehetőség van arra, hogy a profitszerzésben érdekelt szervezetek is részt vegyenek a közös tulajdon hasznosításában. De még akkor is elképzelhető a haszonszerzést szolgáló felhasználás, ha a dologhoz való hozzáférést korlátozhatatlannak tekintjük, mert lehetséges, hogy a profitorientált hasznosítás nem feltétlenül jár a hozzáférés (igazolhatatlan) korlátozásával.

A közös örökség hasznosítása elvben nem elfogadhatatlan, mert elképzelhető, hogy valaki úgy használ fel valamilyen közös örökséget, hogy az mindenki számára előnyös. Példaként nézzük meg a nyílt tengerek esetét. Elfogadott, hogy a nyílt tengerek erőforrásaihoz való hozzáférés joga az egész emberiséget illeti, és az ezeken a tengereken végzett tevékenységeknek az egész emberiség javát kell szolgálniuk. A közös örökséggé nyilvánítás azonban nem akadályozza meg a cégeket abban, hogy jogot szerezzenek a tengerfenéken történő bányászatra. Itt az okoz problémát, hogy a többféle értelmezés lehetősége miatt nem egyértelmű, pontosan mit is jelent az, hogy a közös örökséget csak úgy lehet felhasználni, hogy a hasznosítás az egész emberiség javát szolgálja. Ebből pedig az következik, hogy az sem világos, vajon kizárja-e a szabadalmazhatóságot az, hogy valamit közös örökségnek nyilvánítunk.12

Megközelíthetjük a közös örökség hasznosításának kérdését a következőképpen is: ha egy természeti erőforrást vagy kulturális kincset közös örökségnek minősítünk, akkor ezzel részben az a célunk, hogy megvédjük a kimerüléstől vagy elpusztítástól. De a genomikus DNS-t nem lehet kereskedelmi hasznosítás révén kimeríteni vagy elpusztítani, mert attól, hogy valaki valamilyen gyakorlati célra felhasznál egy másik emberből származó genetikai információt, a másik emberben levő genom működését még nem akadályozza vagy változtatja meg.13

1	Nuffield Council on Bioethics (2002): The ethics of patenting DNA – a discussion paper; pp. 21–23 (3.3;3.6-8).
2	Resnik, D. B. (2004): Owning the Genome – A Moral Analysis of DNA Patenting. Albany, State University of New York Press; pp. 77–82.
3	Human Genome Organisation (HUGO) (2000): Statement on benefit sharing
4	United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (UNESCO) (1997): Universal Declaration on the Human Genome and Human Rights; Article 1
5	United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (UNESCO) (1997): Universal Declaration on the Human Genome and Human Rights; Article 4
6	United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (UNESCO) (1997): Universal Declaration on the Human Genome and Human Rights; Article 12 (a)
7	Ossorio, P. (2002): Legal and Ethical Issues in Biotechnology Patenting. In: Justine Burley and John Harris (eds): A Companion to Genethics. Oxford, Blackwell Publishing, pp. 408–419; p. 417–418
8	Varki, A., Geschwind, D. H. and Eichler, E. E. (2008): Explaining human uniqueness – genome interactions with environment, behaviour and culture. Nature Review Genetics 9/10: 749–763; p. 750
9	Directive 98/44/EC of the European Parliament and of the Council of 6 July 1998 on the legal protection of biotechnological inventions; Article 5 1. and 2.
10	Ossorio, P. (2002): Legal and Ethical Issues in Biotechnology Patenting. In: Justine Burley and John Harris (eds): A Companion to Genethics. Oxford, Blackwell Publishing, pp. 408–419; p. 411
11	Ossorio, P. (2002): Legal and Ethical Issues in Biotechnology Patenting. In: Justine Burley and John Harris (eds): A Companion to Genethics. Oxford, Blackwell Publishing, pp. 408–419; p. 417
12	Ossorio, P. (2002): Legal and Ethical Issues in Biotechnology Patenting. In: Justine Burley and John Harris (eds): A Companion to Genethics. Oxford, Blackwell Publishing, pp. 408–419; p. 417
13	Ossorio, P. (2002): Legal and Ethical Issues in Biotechnology Patenting. In: Justine Burley and John Harris (eds): A Companion to Genethics. Oxford, Blackwell Publishing, pp. 408–419; p. 418

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 708 2

Biológia Semmelweis Kiadó könyvei

A biotechnológia egyik elfogadott meghatározása a következő: „…a technológia minden olyan alkalmazása, mely biológiai rendszereket, élő szervezeteket vagy azok származékait használ fel speciális célokat szolgáló termékek vagy folyamatok létrehozására illetve módosítására.” A biotechnológiai etika pedig—ennek megfelelően—a tudomány, a technológia és ezek ipari alkalmazása során felmerülő etikai problémák szisztematikus tárgyalására szolgál. A biotechnológiai etika és a bioetika ugyanakkor jelentős átfedést is mutat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nemcsak hagyományos (orvosi bioetika) van, hanem „zöld bioetika” is, mely a környezeti etikát is magába foglalja. A biotechnológiai etika és a „zöld bioetika” között tehát a határ elmosódó, de mivel a hazánkban megjelent bioetika tankönyvek nagy része még az „orvosi bioetikához ” tartozik, ezért eme biotechnológiai etika tankönyv—mely magyar nyelven az elsőnek számít—afféle zöld bioetikának tekinthető. Reméljük, hogy a könyv segítséget fog jelenteni a hazai biotechnológia oktatás során az etikai kérdések megismertetése és elemzése során.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-a-biotechnologia-etikai-kerdesei//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero