Az emberen való orvosi kutatásról részletesebb ismereteink azonban a XVIII. századtól vannak. Edward Jenner (1749–1823) – a kor szokásainak megfelelően – először saját 1 éves fián próbálta ki 1789-ben, hogy a sertéshimlő-váladékából készített oltás véd-e a sokkal súlyosabb fekete himlő ellen? Ennek nem kielégítő hatását látva szomszédja egészséges 8 éves fiát oltotta be tehénhimlővel, majd egy hétre rá fekete himlővel, hogy vizsgálja, kifejlődött-e immunitás? Jennerhez hasonlóan a XVIII.-XIX. században a kutatást az orvosok általában szomszédaikon, rokoniakon vagy saját magukon végezték. Noha Jenner kísérletét ma etikátlannak tekintenénk, Jenner szubjektív becsületessége nem kérdőjelezhető meg, hiszen ma is azt a tanácsot szokták adni a kutatónak, hogy egy kutatást csak akkor végezzen el másokon, ha azt a saját gyerekén, rokonán is elvégezhetőnek ítélné, mert csak akkor tekinthető etikailag elfogadhatónak. Egy kutatás etikai elfogadhatóságának e szubjektív tesztje mára azonban természetesen kiegészül objektívebb kritériumokkal is (a kutatás szabályainak meghatározása, a kutatás etikai bizottsági jóváhagyása stb.) Jenner példája azonban jól jelzi az emberen végzett kutatás korabeli szabályozatlanságát. Úgy ítélték meg, hogy az orvosok becsületességében meg lehet bízni, s ezért nem kell számukra külön szabályokat felállítania kutatás végzéséhez.A kortársak által is etikátlannak tartott kísérletek azonban már a XIX. században is történtek, jelezve, hogy a kutatást nem lehet pusztán a kutatók lelkiismeretére bízni.