A Tuskegee-féle syphilis tanulmány elkezdését azért érezte az USA Közegészségügyi Szolgálata indokoltnak, mert Alabamában (melynek egyik városa Tuskegee) a syphilis rendkívül elterjedt volt, és a vidéki fekete lakosság nagy része nem kapott rá kezelést. Így a kutatók úgy érezték, hogy a kutatásba bevontak nem járnak rosszabbul, mint ha nem kerültek volna bele a vizsgálatba, hiszen kezelés nélkül maradtak volna így is, úgy is. A kutatás azonban az 1950-es években – ha lehet ezt mondani – még inkább etikátlan lett, mint amilyen korábban volt, hiszen ekkor vált elérhetővé a penicillin, mely bizonyítottan a syphilis kezelésének hatékony gyógyszere. A kutatásba bevont syphilises betegek azonban ezután sem kaptak penicillint. A kutatásról a szaksajtóban rendszeresen jelentek meg beszámolók, voltak a kutatásnak kritikusai is, mindez azonban a szakmai nyilvánosság keretein belül maradt, s minderről a közvélemény nem szerzett tudomást. A szakma pedig nem érezte úgy, hogy a kutatást le kellene állítani. Erre csak 1972-ben került sor, amikor egy tudományos újságíró tudomást szerzett arról, hogy syphilises betegek egy kutatás keretében még 1972-ben sem kapnak kezelést, s 40 éve kezelés nélkül vesznek részt a kutatásban. Az általa nyilvánosságra hozott vizsgálat óriási felháborodást keltett, s ekkor az USA hatóságai is nyilvánosan elismerték, hogy a kutatás etikátlan. Brandt összegzése szerint a Tuskegee féle tanulmány sokkal inkább a rasszizmus patológiáját, mint a syphilis patológiáját mutatta be.2

Ekkoriban rendült meg az a hit – az egész világon – hogy a kutatókra rá lehet bízni, hogyan végzik a kutatást, hiszen a kutatási alanyok érdekeit úgyis védeni fogják. Ekkor került előtérbe az az új – és máig érvényes – megközelítés, hogy a kutatók és a kutatási alanyok érdekei alapvetően eltérőek, hiszen a kutatási alanyok célja a gyógyulás, a kutatók célja viszont új, általánosítható ismeretek szerzése3. Az 1960-70-esas években bekövetkezett nézőpontváltozás tette lehetővé, hogy a kutatásetika sokkal nagyobb figyelmet kapjon, mint korábban. Az addigi laissez-faire, mindent a kutatókra hagyó megközelítést felváltotta a kutatásetikai elvek részletes rögzítése, s a kutatások ezek alapján való ellenőrzése. Nem véletlen, hogy a Helsinki Deklaráció tokiói revíziója, mely kötelezővé tette a kutatási terv vegyes összetételű etikai bizottság általi szakmai-etikai véleményezését, 1975-ben jelent meg.