A költségtérítéses modell csak a kutatási alany igazolt költségeit tartja kifizethetőnek, ettől független pénzbeli kifizetést nem. Ennek a modellnek kétféle formája lehetséges. A szigorú költségtérítéses forma az, amelyik csak az igazolt utazási, étkezési stb. költségeket tartja kifizethetőnek ilyenkor. A tágabb költségtérítéses forma ezzel szemben a munkából való kiesés költségét is, vagyis a részvételi időre eső munkabért is kifizetendő költségnek tekinti. A szigorú költségtérítés előnye, hogy nem jelent ösztönzést a kutatásban való részvételre, sőt, általában anyagi veszteséget jelent a kutatási alanyoknak, ha munkahelyük van, hiszen a munkából való távolmaradás költségét nekik kell állniuk. Ez viszont oda vezet, hogy nem lesz elegendő számú kutatási alany. Ha ennek orvoslására a tágabb költségtérítést alkalmazzák, vagyis a kieső munkabért is kifizetik, akkor a magasan képzett kutatási alany sokkal több pénzt kapna a kutatásban való részvételért, mint a szakképzetlen, hiszen munkabérük jelentősen különböző. Ez persze ahhoz a nyilvánvalóan igazságtalan következményhez vezetne, hogy ugyanabban a kutatásban való részvételért, ugyanazokért a kockázatokért és kényelmetlenségekért az iskolázottabb kutatási alany sokkal nagyobb kifizetést kapna, mint az iskolázatlan. További következmény, hogy magasan képzett kutatási alanyok bevonása rendkívüli költségeket jelentene a kutatás finanszírozója számára, ezért törekedne alacsonyabb képzettségű alanyok bevonására, mely viszont igazságtalan és tudományosan problematikus lenne.1 A tágabb költségtérítéses modell, mely a kieső jövedelmet is kifizeti, közvetett formában tartalmazza a piaci modell egy elemét, hiszen a munkabért részben a piac határozza meg. Így annak igazságtalanságait is hordozza.