Az organikus paradigma is létrehozta azonban az ellenreakciót. A két világháború között alkotó német gazdaságtörténész, Werner Sombart a gépek és a mechanikus kultúra embert felszabadító hatása mellett érvelt az akkor megjelenő organikus paradigmával szemben. A gépek éppen természeti korlátaink, s a természet korlátainak a legyőzését teszik lehetővé véleménye szerint. Ha Európa valóban magáévá tenné az organikus paradigmát, például csak fával építkezne, s hajóit is fából készítené, az összes erdő sem lenne elegendő a szükséges faanyag biztosítására. Ha nem használnánk műtrágyát, nem tudnánk a mai megnövekedett lélekszámú lakosságot élelemmel ellátni, s a műtrágya nélkül termelt élelem legfeljebb a középkori Európa lakosságszámát lenne képes eltartani. A gőzgép és a villamosság biztosította energia töredéke sem lenne elérhető az emberiség számára a „természetesebb” lóvontatással – írta Sombart már 1919-ben.1 Így a modern technológia – minden ellentmondásával együtt – nélkülözhetetlen a modern kultúra fenntartásához. Ugyanakkor már Sombart is kritizálta a kibontakozó fogyasztói társadalmi attitűdöt. Szerinte az embereket ma (1919-ben!) job ban érdeklik a új technikai megoldások, mint az eredendő bűn fogalma vagy Goethe gondolatai. Így a modern kort nem a szellemi törekvések, hanem az anyagi javak halmozása jellemzi, a fogyasztásra való törekvés. A fogyasztást a vállalkozók gerjesztik, hiszen fogyasztás nélkül nincs sem termelés, sem profit. Így a mai ember – Sombart szerint – olyan, mint a réten legelő szarvasmarha: gazdáik a profithajhász vállalkozók, akik az ő fogyasztásuk indukálta termelésből élnek.2