Mint láttuk, a nemzetközi kutatás igazságossági elveivel kapcsolatban sok a bizonytalanság és az egyet nem értés. Konszenzus abban van, hogy a kutatás befejeződése után a szponzor kötelezettségei nem szűnnek meg, valamivel tartozik a fogadó ország számára. Abban azonban vita van, hogy ez pontosan mit jelent? A Helsinki deklaráció 2000 megelégszik annak rögzítésével, hogy a kutatásban részt vevő betegeknek jár a kutatásban hatásosnak bizonyult beavatkozás. A CIOMS 2002 ennél tovább megy, s úgy tartja, hogy a fogadó ország tágabb betegpopulációja számára is biztosítani kell a kutatásban hatásosnak bizonyult beavatkozást. Ezekről a kérdésekről azonban nagy vita van. Ennek a vitának az oka alapvetően a részt vevő felek érdekeinek a radikális különbözősége. A kutatást finanszírozó gyógyszeripari és biotechnológiai vállalatok profitorientált üzleti vállalkozások, melyeknek érdeke az, hogy a kutatásokat minél gyorsabban és olcsóbban folytathassák le. Nekik nem érdekük olyan elveket elfogadni, melyek a szegényebb országokban végzett kutatásokat megdrágítják és nehezebbé teszik. Az USA gyógyszer-engedélyező hatósága, az FDA szintén a gyógyszeripar szövetségese, s a gazdag országok kutatásokat szponzoráló állami intézményeinek is inkább érdeke a kutatások hatékony és gyors végzése, mint a szegényebb országok lakosai érdekeinek a védelme. Ezen ellenérdekeltségek tehát jelentősen megnehezítik egységes etikai elvek elfogadását.1