Már a kockázatértékelés elemzésekor is említettük azokat az etikai szempontokat, melyeket a tisztán tudományos elemzés gyakran figyelmen kívül hagy, s így irracionálisnak tüntet fel egyébként jogos felvetéseket is.

További probléma, hogy az 1990-es évek nagy publicitást kapott közegészségügyi problémái – pl. a BSE (bovine spongioform encephalomyelitis=kergemarhakór), a genetikailag módosított élelmiszerek egyes országokban jelölés nélküli piacra kerülése stb. – komoly bizalmi válságot okozott a lakosság körében szerte a világon. Egyre többen kezdték úgy gondolni, hogy nem a tudomány iránti bizalmatlanság, hanem inkább a nyilvánosság addigi bizalma a megalapozatlan, hiszen a tudomány nem volt képes időben előre jelezni a bekövetkezett károkat, illetve veszélyeket, s így nincs semmi garancia arra, hogy a jövőben majd erre képes lesz. A BSE kapcsán például megcáfolódott az a korábbi tudományos állítás, hogy a marhahús fogyasztása teljesen biztonságos, s megkérdőjeleződött az a korábbi tudományos álláspont is, hogy a genetikailag módosított növények termesztésének nem lesznek káros környezeti hatásai. Kezdett elterjedni az a vélemény, hogy a tudomány és a tudósok éppúgy nem mentesek véleményeikben az elfogultságoktól, mint bárki más.1 Ennek az az oka, hogy a tudomány is egyre jobban ki van szolgáltatva a piac erőinek a kutatás finanszírozása és a kutatási eredmények felhasználása vonatkozásában. Egyre jobban elmosódik a tudomány és az üzlet közötti kapcsolat. Az igazság elfogulatlan keresése helyett egyre gyakrabban a profit-érdek vezérli a kutatást és a kutatót. A profit orientált kutatás által felvetett etikai kérdésekkel részletesen más helyen foglalkoztam.2 Mindezek a tények azonban a tudomány iránti bizalmatlanság magyarázatának deficit-modelljével szemben az ún. piaci modell elterjedéséhez vezettek. Tudatosodott, hogy a tudomány és főleg a tudósok sem értékmentesek, az általuk vallott értékek pedig befolyásolhatják a pártatlannak tekintett tudományos ítéleteket is. A tudósok egyre gyakrabban anyagi érdekeltséggel is rendelkeznek bizonyos technológiákkal kapcsolatban, s ez az érdekkonfliktus szintén akadályozhatja a pártatlantudományos ítéletet. Fontos tehát figyelembe venni azt az alapvető tényt, hogy a tudományos elemzések általában tükrözik az azt végző kutatók ideológiai és intézményi előítéleteit, még akkor is, ha ezek az előítéletek nem tudatosak, s ezek létét a kutatók általában határozottan tagadják.3

A tudósok állásfoglalásait, véleményeit tehát egyéni elfogultságaik, anyagi érdekeik, s még sok egyéb nem-tudományos tényező befolyásolhatja, s így a megfelelő beállítottságú kutató felkérésével a „megrendelő” a neki kedvező, az ő beállítottságát alátámasztó véleményt fog kapni. (Biotechnológia-ellenes vagy biotechnológia-pártivéleményt, a megrendelő elvárásaitól függően.)4 Eme új modell szerint tehát nemcsak a nyilvánosságot kell informáltabbá tenni a tudományos eredmények vonatkozásában, hanem fordítva: a kutatóknak is tájékozottabbaknak kell lenniük a tudomány működése, értékterheltsége, a lehetséges érdekkonfliktusok és a lakosság értékrendszerével kapcsolatban.

A korábbi, egyoldalú, tanítási modellt tehát felváltotta a lakosság és a kutatók közötti dialógust követelő modell. Ez azóta nagyrészt meg is valósult, mára a tudomány nagyon komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy valódi dialógus jöjjön létre a tudomány képviselői és a nyilvánosság között. Ez új hozzáállást igényel a kutatók részéről, akik hagyományosan nem érezték feladatuknak, hogy a széles nyilvánosságot eredményeikről tájékoztassák, hogy szerepeljenek a sajtóban, hogy megfelelő kommunikációs készségeket sajátítsanak el a nyilvánossággal való dialógus érdekében. Ma a sajtóval való együttműködés képessége nélkülözhetetlen a tudomány és a nyilvánosság között dialógus folytatásához.5