Tudományos tanácsadó bizottságok esetén a világnézeti elkötelezettség ellensúlyozására elvben több módszer használható.

A szokásos módon a bizottságba felkért szakértők – etikai-világnézeti elkötelezettségeik alapján – több albizottságot alakítanak, és ajánlásaikat külön-külön fogalmazzák meg. Majd az így elkészített ajánlásokat együtt is megvitatják, s így kiderül, hogy milyen mértékben befolyásolják a politikai-etikai elkötelezettségek ugyanazon tudományos tények értelmezését. Ez a bizottsági ajánlásokat felhasználók számára is érzékelhetővé tenné, hogy a bizottság ajánlásait mennyire csak a tudományos tények, és mennyire a bizottság tagjainak eltérő értékei határozták meg. Például egy új vakcina emberen való kipróbálása előtt egy bizottság hangsúlyozhatja annak állatkísérletekben tapasztalt mellékhatásait, míg egy másik arra helyezheti a hangsúlyt, hogy az állatkísérleti adatok nem általánosíthatók emberre. Ennek alapján az egyik bizottság újabb állatkísérleteket követelhet, mondván, hogy az emberen való kipróbálás etikátlan lenne, míg egy másik bizottság csak a vakcina önkénteseken való kipróbálását tarthatja megnyugtatónak. Így látható, hogy ugyanazon tényeket úgy lehet eltérően interpretálni, hogy az egyes bizottságok nem kérdőjelezik meg egymás tényállításait, csak azok értelmezését. A több albizottságot használó szakértői bizottságnak azonban kellően nagynak kell lennie, s ez megnövelheti az ilyen bizottságok működésének költségeit.1

Egyetlen bizottság alakul, melyekben a szakértők szakértelmükön túl – világnézeti-politikai elkötelezettségük alapján úgy vannak beválasztva, hogy a bizottság képezze le a társadalom világnézeti sokféleségét. Ez a megoldás azonban több problémát vet fel. Az első kérdés az, hogy a kompetens szakértőknek a szakértők között tapasztalható világnézeti arányok szerint kell beválasztva lenniük a bizottságba, vagy az éppen aktuális parlamenti erőviszonyok arányai szerint? Ha például a szakértők nagyobb része jobboldali, viszont az éppen aktuális parlamenti többség baloldali, (vagy fordítva), akkor a bizottságnak jobboldali többségűnek kell lennie (tükrözve a világnézeti eloszlás szakértők közötti arányát) vagy baloldali többségűnek (ahogyan a példában feltételezett erőviszonyok sugallják). Úgy tűnik, hogy a demokrácia elveinek inkább az felel meg, hogy a szakértői bizottságoknak a mindenkori parlamenti erőviszonyokat kell tükrözniük, mert feltehetőleg ez képezi le leginkább a társadalom aktuális értékrendjét. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az így összeállított szakértői csoport olyan ajánlást fog hozni, amilyet a parlament (társadalom) hozna, ha ismerné a szakértők által ismer tényeket.2

Egyetlen bizottság alakul, melyet a hagyományos módon (a szakértők szakmai jártassága) alapján válogatnak össze, de melynek ajánlásai során a felhasználók (törvényhozók, politikusok) eleve figyelembe veszik, hogy a javaslat bizonyos értékelfogultságokat is tükröz. A szak3értői bizottság ajánlásai ilyenkor a szakértők között leggyakoribb (illetve domináns) értékeket fogja tükrözni, s nem annak a társadalomnak a domináns értékeit, amely számára a szakértői ajánlás készül. Az ajánlást felhasználó döntéshozóknak, akik a társadalom értékrendjét képviselik, tehát figyelembe kell venniük ezt az eltérést a szakértők értékrendje és a társadalom értékrendje között, s ez utóbbihoz kell hozzáigazítaniuk a szakértői ajánlást. Ennek a megoldásnak a fő problémája azonban az, hogy ezzel a módszerrel nem lehet tudni, hogy milyen módon torzít a szakértői vélemény, illetve milyen módon játszik szerepet a tények értelmezésében a szakértők értékelfogultsága, világnézeti elkötelezettsége. Ezért ezt a módszert csak az előbbi kettő kiegészítéseként érdemes használni, önmagban való használata nem elegendő.4