E metafora szerint a Föld olyan az élet számára, mint egy űrhajó az űrhajósok számára. Túlélési lehetőséget biztosít az élőlényeknek a hideg és barátságtalan univerzumban. Élet – mai tudásunk szerint – csak a Földön létezhet, így a Föld az élet űrhajója. A Föld-űrhajó területe és erőforrásai azonban végesek. Eme úrhajó a Naptól kapja az energiáját, s fedélzetén folyamatosan újratermelődik az élet. Eme űrhajó eltartóképessége határához érkezett, s fenntartása sem megfelelő. Ha továbbra is a jelenlegi módon élünk, termelünk és fogyasztunk, tönkretesszük űrhajónkat, s nem lesz hová mennünk, űrhajó nélkül pedig minden élet elpusztul majd. Az eddigi „határ-etika” csak azért volt lehetséges, mert eme űrhajó jelentős túlbiztosítással működött. Messze több erőforrással rendelkezett, mint amennyit felhasználtunk.2

Az űrhajó etika nem követel olyan radikális intézkedéseket, mint Hardin mentőcsónak-etikája. Nem ellenzi például a szegény országok segélyezését. Úgy tartja, hogy a Föld jelenlegi erőforrásai elegendőek, ha azokat igazságosabban osztják el, megszüntetik a költséges fegyverkezést és az emberek önként a szükséges méretűre korlátozzák a fogyasztásukat. Így tehát a fogyasztás és a szaporodás hardini kényszerű korlátozása nélkül fenntartható a földi egyensúly.3 Ahogyan Mahatma Gandhi megjegyezte: „A világ elegendő minden ember szükségletének, de nem az egyesek kapzsiságának a kielégítésére.”4 Ugyanakkor az űrhajó-etika is – bár sokkal kevésbé, mint a hardini mentőcsónak-etika – az eddig megszokott emberi szabadság bizonyos mértékű korlátozását jelenti. A ma általánosan elfogadott jog a reprodukció szabadságához, a kívánságnak megfelelő fogyasztáshoz, s az egyre magasabb életszínvonalhoz biztosan nem lesz fenntartható.5 Az űrhajó-etika szerint azonban e jogok korlátozása nemcsak kényszerrel, hanem ösztönzéssel is elérhető lehet. Ilyen ösztönzés lehetne például a kis családoknak nyújtott adókedvezmény, s egyéb hasonló eszközök, melyekkel demokratikusan lehetne elérni a népességnövekedés, továbbá a termelés és a fogyasztás növekedésének megállítását. A mentőcsónak-etika antidemokratikus módszerei csak végszükség esetén lennének elfogadhatók, akkor, ha az űrhajó-etika emberi jogokkal, demokrácia-felfogásunkkal inkább összhangban levő elvei csődöt mondanának. Amíg azonban ezt nem próbáltuk ki, addig nem tekinthetjük ezeket az űrhajó-etika megvalósítására tett kísérleteket hiábavalóknak.6