Komoly kérdés tehát, hogyan lehet a fenti célokat a gyakorlatban elérni? Hogyan lehet az űrhajó-etikát az emberekkel világméretekben elfogadtatni? Ha ugyanis – szemben a mentőcsónak etikával – ezen célokat nem kényszerrel akarjuk elérni, akkor csak az emberek meggyőzése, s eme etika érvekkel való elterjesztése lehet az alternatíva. Lehetséges ez? E tekintetben ma nagyon sok a kétkedő hang. A változásnak ugyanis ma nagyon jelentős politikai korlátai vannak. A mai környezeti krízis alapvető ellentmondása ugyanis az, hogy a ma ismert és elfogadott politika eszközeivel megoldhatatlannak tűnik. Ezek a korlátok egyrészt helyiek, egy-egy országra kiterjedők, másrészt nemzetköziek. Helyi szinten a mai demokratikusan választott kormányok mindenütt megválasztásukat, illetve újraválasztásukat kockáztatnák, ha az életszínvonal jövőbeni csökkentését ígérnék, illetve valósítanák meg – hosszú távú környezeti előnyök érdekében. Míg a demokratikus országok politikai rendszere a 4-5 évenkénti választások miatt csak rövid távú gondolkodást tesz lehetővé, vagyis minden politikai erőnek 4-5 éven belül teljesíthető programokban kell gondolkodnia, addig a környezeti krízis hosszú távú gondolkodást igényelne. Az ily módon tervező politikai erők azonban nem jutnának hatalomra, illetve nem tudnák azt megtartania, mert hosszú távú környezeti érdekek kedvéért a rövid távú lakossági érdek feláldozása a jelen politikai rendszerben garantálná választási vereségüket.