A leukoplakia definíciója és diagnózisa. A szájnyálkahártya 5 mm-nél nagyobb letörölhetetlen fehér foltja, mely klinikailag és patológiailag más betegségcsoportba nem sorolható be (Pindborg, 1978). A leukoplakia a szájnyálkahártya védekező mechanizmusa, mely valamilyen irritáló tényező hatására alakul ki. Ez az irritáció hazánkban az esetek 83,3%-ában a dohányzás. A fennmaradó 16,7% rossz tömések és pótlások mechanikus irritáló hatása (pl. a különböző fémek közötti a nyálban – mint elektrolitoldatban – kialakuló elektromos potenciálkülönbség – galvanizmus okozta irritáló hatás).

 

 

Scully diagnosztikai algoritmusa szerint érdemes eljárni fehér lézió észlelésekor (10.2. ábra).

 

 

A leukoplakia epidemiológiája. A szájüregi praecancerosisok jelentőségét mutatja az is, hogy számos hazai és külföldi felmérés született előfordulási gyakoriságuk megállapítására. Ezen epidemiológiai vizsgálatok eredményeit összevetve feltűnő az adatok jelentős szóródása (10.2. táblázat), melynek oka valószínűleg az, hogy eltérés fedezhető fel a vizsgált személyek száma, neme, életkora tekintetében, a diagnosztikai kritériumokban és a vizsgálati módszerekben. Mint ahogyan a táblázat is mutatja a különböző vizsgálatok a populációs mintavétel tekintetében is különbözőek. A húsz vizsgálat közül kilenc esetben szelektált beteganyag szerepelt, így vizsgáltak fogászati pácienseket, kórházi betegeket és munkásokat. A táblázatban szereplő sztomatoonkológiai szűrővizsgálatok közül a legtöbbet Indiában végezték és igen nagy a különbség a mintavétel nagyságában is.

 

 

 

A leukoplakia fő kiváltó tényezője mindenképp a dohányzás. Kimutatható, hogy a leukoplakiás betegek döntő többsége dohányos. Az elszívott dohány mennyiségével pedig arányosan nő a leukoplakia kialakulásának valószínűsége. A dohányzás kóroki szerepe több tényező együttes hatásából származik. A dohányzó forró, száraz füstöt szív be, ami nagyon komolyan szárítja a nyálkahártyát, a füstben lévő irritatív kémiai anyagok pedig kisfokú gyulladást provokálnak a hám alatti kötőszövetben. Ez a lokális hatás olyan határozott, hogy az esetek jó részében a leukoplakia elhelyezkedése és kiterjedése alapján meg lehet határozni a füst szokásos útját a szájüregben. A cigarettafüst, egyes becslések szerint, több mint 4000 különböző vegyületet tartalmaz, melyek közel tizede rákkeltő hatású – többnyire aromás szénhidrogének. Nagy részük a papír, a növényvédő szerek és aromaanyagok égéstermékei, és arányuk magasabb az alacsonyabb hőfokon való elégés termékeként létrejövő füstben. Vagyis veszélyesebb füst keletkezik, amikor a dohányos nem szívja, csak kicsit parázslik a cigaretta. Sem a daganat, sem a leukoplakia létrejöttében nem feltétlenül szükséges a füst jelenléte. Az ún. smokeless tabacco, azaz bagórágás is elegendő lehet. Ennél a dohányzási formánál a dohánylevélkeveréket összerágva a fogak melletti áthajlásba helyezik és az tartósan ott tartják, miközben hatóanyagok (jellemzően a nikotin) és szintén a carcinogenek felszívódnak belőle. Ezen a helyen a leukoplakia és a carcinoma előfordulása sem ritka.

 

 

Az elváltozások nagyobbik része a kisebb rizikóval járó, ún. homogén típusba tartozik, amely egyenletesen fehér, sima vagy enyhén töredezett felszínű elváltozás (10.3. ábra–10.5. ábra). Ez utóbbi területén szabálytalan vonalban normális nyálkahártyaszínű árkok futnak, utcakövezethez hasonlóvá téve az elváltozást. A homogén leukoplakia felismerését segíti az a diagnosztikus jel, hogy az elváltozásra vetülő fény megtörik az egyenetlen felszínen, így az egészségesnek látszó nyálkahártyára jellemző csillogás elvész. Fontos lehet ez a tulajdonság a néha igen hasonló morfológiájú lichen oris szájüregi képétől való elkülönítésben.

 

 

 

 

A ritkábban előforduló nem homogén csoportba tartozik a verrucosus típus, melyet exophyticus hámmegvastagodás, valamint szabálytalan kiemelkedések jellemeznek (10.6. ábra–10.8. ábra). A noduláris leukoplakia a nyálkahártyából kiemelkedő, kerek, piros vagy fehér kiemelkedésekkel tarkított elváltozás, melyet gyakran a homogén vagy verrucosus leukoplakia Candida albicanssal történő felülfertőződése okoz. Az erythroleukoplakia fehér lézió, melyet vörös, erosiós területek szakítanak meg. Valamennyi típus közül leginkább ez utóbbinál számíthatunk arra, hogy a betegnek panaszt okoz, de természetesen ez is lehet teljesen panaszmentes. Ennél a típusnális gyakori a candidiasis jelenléte, ami egyrészt növeli a malignizáció veszélyét, másrészt módosítja a terápiás tervet.

 

 

 

 

A leukoplakia viszonylag újonnan leírt típusa, mely főleg a nyelv oldalsó felszínein – gyakran bilateralisan – alakul ki és HIV-fertőzötteknél fordulelő. Oka nem tisztázott, de gyakran kimutatható Epstein–Barr-vírus-fertőzés és vírusellenes szerekre megszűnhet. Ugyancsak nem ritka orális candidiasissal való szövődése. A statisztikai adatok alapján nem tartjuk praecancerosisnak, de mint a HIV-fertőzés indikátorát, fontos diagnosztikus jelnek kell tekintenünk (10.9. ábra).

 

 

 

Bánóczy és Csiba 165 leukoplakiás beteg hisztopatológiai vizsgálata során a leukoplakia simplexben (homogén leukoplakia) szenvedőknél hyperorthokeratosist, a stratum granulosum jelenlétét és a hám alatti kötőszövet idültgyulladását találták és a szabályos szerkezetű hám az esetek felében hyperplasiás, másik felében atrophiás volt. A verrucosus leukoplakiát az esetek felében dyskeratosis kísérte, míg az erozív leukoplakiák (erythroleukoplakia) vizsgálata során parakeratosist, hyperparakeratosist, dyskeratosist, hámhyperplasiát és a hám alatti kötőszövet idült gyulladását találták. Ez utóbbi típus három esetben carcinoma in situ (intraepithelialis carcinoma) képét mutatta.

 

 

 

A leukoplakia differenciáldiagnosztikája. A leukoplakiát, mint kezelésre és gondozásra szoruló praecancerosus léziót, el kell differenciálnunk olyan gyakran előforduló, ártalmatlan elváltozásoktól, amelyek téves diagnózis esetén felesleges carcinophobiát okozhatnak a pácienseknek (10.6. táblázat).