A lichen oris klinikai képe. Az esetek 90%-ában a szájlézió kétoldali, és a bucca nyálkahártyáját érinti, majd csökkenő gyakorisággal a nyelv, a gingiva, az ajak és ritkábban a palatum érintett. A különböző klinikai típusok leírásában ellentmondások vannak az irodalomban. A 11.1. táblázatban bemutatott beosztás a legelfogadottabb.

A papulák vonalas rajzolat helyett gyakran szorosan, egymás mellett nagyobb összefüggő felületen alakulnak ki plakkszerű elváltozás alkotva (11.4. ábra), amely leukoplakiára emlékeztet és differenciáldiagnosztikai problémát okozhat. A betegség folyamán a léziók morfológiája változhat, valamint változhat a betegség kiterjedése és intenzitása is. Általában a klinikai tünetek nem súlyosak és gyakran a beteg csak a nem teljesen sima felszínt veszi észre.

A reticularis formánál a klinikai kép elég a diagnózishoz, de a komplikáltabb formáknál szükség lehet szövettani vizsgálatra.

Az atrophiás formában (11.6. ábra) a hám elvékonyodik, és mint erythaemás nyálkahártyaelváltozás jelenik meg. Mind az erozív, mind az atrophiás forma a szájban tüneteket (fájdalom) okoz. A betegség reticularis és plakkos formájában az ilyen tünetek ritkák (bár a betegnek panaszai vannak), különösen fűszeres vagy csípős ételek fogyasztásakor. A nyálkahártya érzékeny mechanikus irritációkra. Az első tünete, amit a beteg észlel, az a fogsor okozta trauma, mely más klinikai tüneteknél korábban jelenik meg. Különösen időskorban lehet nagy buccalis vagy nyelven lévő fekély, ezek fájdalmasak. Az ilyen fájdalmas elváltozások zavarják a beteget az étkezésben és a beszédben.

Az összes klinikai forma érintheti a gingivát, más intraorális területek megbetegedése nélkül. Az esetek kb. 10%-a csak a gingiván okoz tüneteket, a lichen a desquamativ gingivitis leggyakoribb oka. Ez megnehezítheti a diagnózist. A gingiva felépítése nehézzé teszi biopsiás anyag nyerését és a szöveti struktúra nehézzé teszi a szövettani eredmény interpretálását, különösen, ha a képet nem specifikus gingivitis is komplikálja. A gingiva ilyenkor teljes szélességében fénylő, vörös. Ezt a formát desquamativ gingivitisnek nevezik, ami más autoimmun betegségek szájtünete is lehet (11.8. ábra).

A lichen oris szövettani képe. Az orális lichen szövettani képe sokban hasonló a bőrelváltozás szövettani képéhez, amelyre a subepithelialis, bandázs-szerű, főleg CD8+ T-lymphocyákból álló infiltráció jellemző, azonban szájnyálkahártya-elváltozásban macrophagok is jelen vannak, és a hámban megnő a Langerhans-sejtek száma. Az orális lichen szövettani képére (11.9. ábra–11.10. ábra) a következő jellemző: hyperorto- vagy hyperparakeratosis, acanthosis (ami a stratum spinosum sejtjeinek megnövekedett száma miatt alakul ki, majd a basalis sejtek szaporodása miatt a hám a kötőszövetbe kesztyűujjszerűen hatol be), valamint a bandage-szerű kereksejtes beszűrődés a kötőszövetbe. A bazális membrán területén és a bazális sejtekben hidropikus degeneráció néha a hám- és kötőszövet szeparációjaként manifesztálódik, és vezet a bullózus forma kialakulásához. Többször egyéb elváltozások, mint pl. az atrophia is látható. A reticularis lichenben is felfedezhető hámszövet-degeneráció. A nem erozív lichen szöveti képére jellemző a fokális epithelialis sejtelhalás következtében kialakuló üres sejtek (angolul civatte bodies), amely a programozott sejthalál, az apoptózis jelensége. Az apoptotikus sejteket a macrophagok távolítják el. Citoid „civatte” testek azonban nem betegségspecifikus struktúrák, immunglobulinokat és komplement komponenseket tartalmaznak. Ezek magas előfordulása jelzés, de nem diagnosztikus értékű. A kötőszövetben vaskos, bandage-szerű lymphocytabeszűrődés észlelhető. Azonban egyértelmű, hogy a T-lymphocyták megjelenése nem az epithelialis sejtpusztulás következménye, hanem annak okozója. A lichen oris direkt immunfluoreszcens (DIF) vizsgálatának eredménye magasan specifikus. Drága, de néha szükséges vizsgálat. A bazális membrán zónában fluoreszkáló csík látható, de csak nagyon ritkán ad pozitív reakciót anti-IgA, anti-IgG vagy antiIgM ellenanyaggal. Nincs immunglobulin depozitum. Sokkal gyakrabban lehet kimutatni fibrinogénlerakódást a basalis membrán alatt, amely antifibrinogén ellenanyaggal kimutatható. Ez azonban más autoimun betegségben is kimutatható. A betegség patogenezise még nem egyértelműen tisztázott, de valószínű, hogy valamilyen antigén hatására kialakuló immunválasz jön létre a szájnyálkahártya hámjában, ami a domináns T-sejtes infiltrátumot is megmagyarázza.