Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


Nagy Imre miniszterelnöksége és a kádári konszolidáció, 1953–1962

1953. július 4-én Nagy Imrét miniszterelnökké nevezték ki. Az Országgyűlésben elmondott és rádióban is közvetített beszédében új szakasz kezdetét hirdette meg. A nevével fémjelzett kormányprogram szakított a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a törvényesség helyreállítására, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére. Néhány héten belül – sok más intézkedés között –megadták a termelőszövetkezetekből való kilépés lehetőségét1 (bár súlyosan büntető korlátozásokkal) és megduplázták a szövetkezeti tagoknak engedélyezett háztájik felső határát.2 Részleges amnesztiát hirdettek, megszűntek a kitelepítések és az internálások, korlátozott közkegyelmi rendelet lépett érvénybe, a rendőrbíráskodás intézményét is eltörölték. A kitelepítettek jelentős része tehát szabad lett, de arra nem kapott engedélyt, hogy visszaköltözzön Budapestre, és természetesen a (bér)lakásaikat sem kapta vissza. Egyesek a kitelepítés feloldásakor max. 5 ezer Ft kártérítést kaptak az elveszett ingóságokért.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave