Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


Mi legyen az Akadémia vagyonával?

Az MTA csak 1994-ben kapta vissza vagyonát. Az 1994. évi akadémiai törvénynek volt egy melléklete, amely felsorolta az MTA törzsvagyonához tartozó ingatlanokat, ennek nyomán ezek az ingatlanok a telekönyvekben az MTA vagyonaként vannak nyilvántartva. Ezzel tisztázódott az MTA vagyoni helyzete: nagyobbrészt restitúció történt, kisebb részben pedig a jogszabály az MTA-nak adta azokat az általa használt ingatlanokat, amelyek a szocializmus évtizedei alatt az Akadémia számára épültek. 2009-ben viszont módosították az akadémiai törvényt és akkor – vélhetően annak érdekében, hogy a vagyon egyes elemeihez könnyebben hozzá tudjon férni a kormány – hatályon kívül helyezték a mellékletet. Mindent vissza lehet adni. A 2014-es kudarc után a kérdés nem került le a jogalkotás napirendjéről. 2024 decemberében viszont az Akadémia kötelezettséget vállalt arra, hogy 80 milliárd Ft-ért eladja ingatlanvagyonának kb. a felét az MNV Zrt.-nek, amely azután ingyenesen át fogja adni ezt a vagyont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnak.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave