Mint később kiderült, jogi szempontból még a Beneš-kormány idején, 1945–48 között végrehajtott csehszlovák államosítások sem voltak teljesen hibátlanok. Az egykori arisztokraták leszármazottai elsősorban formai okokra – és nem a restitúciós törvényre – hivatkoztak a perek során. Kihasználták, hogy a háború után a hivatalok nem mindig voltak következetesek, a vagyonelkobzások során formai hibákat vétettek, a bizonyítékok pedig hiányosak voltak vagy akár el is vesztek. Így kapták vissza kastélyaikat a Lobkowiczok, a Schwarzenbergek, a Sternberk család, a Kinský família stb. És ilyen módon jutott legalább egy kastélyhoz egy magyar arisztokrata is, az Ausztráliában élő Kálnoky Sándor.1 Romániában 2005 nyarán az exkirály kárpótlásáról külön törvény intézkedett. Pénzbeli végkielégítésként 30 millió €-t (≈ 7,5 Mrd Ft) szavaztak meg neki a jogalkotók. A pénzben megváltott ingatlanok között volt a 160 szobás Peleş-kastély, amelyet az exkirály nagyapja épített Sinaián. Mihály a pénzbeli kárpótlás mellett természetben visszakapta Sinaián az ún. Lovagok villáját, s mind ő, mind pedig „trónörököse”, Margit hercegnő – és annak férje, Radu Duda – életük végéig használhatják a bukaresti Erzsébet-palotát, amely valaha szintén a királyi család tulajdonát képezte.2